A nacionalista kirohanásairól hírhedt „Szvoboda” (Szabadság) párt titkára 1 millió 218 ezer hrivnya azaz 15 millió forintnyi óvadékot fizetett ki az augusztus 31-i, halálos áldozatokat követelő tüntetések főszervezőjének szabadon bocsájtásáért.

 

A Szvoboda keménymagja
A békés tüntetők ész érvekkel igyekeznek
meggyőzni a rendőröket

Az ukrán parlament augusztus 31-én fogadta el az „Ukrajna decentralizációja” című törvényt. Az üléssel egy időben a szélsőséges Szvoboda párt, a parlament elé tüntetést szervezett, mellyen a párt prominens képviselői aktívan részt vettek a verekedésben.

A zavargásba átcsapó tüntetésen egy a keleti harcokból hazatért önkéntes katona, támadó harci gránátot dobott a parlament épületét védő Nemzeti Gárda rohamrendőrei közzé. A robbanásban 4 gárdista meghalt 150 megsebesült. Az ügyészség a rendezvény szervezőjét, a volt agrárminisztert Igor Svajkát tette felelőssé a történtekért és indítványozták előzetes letartóztatását.

A kiszabott 1 millió 218 ezer hrivnya a képviselő 12 évnyi fizetése, Ukrajnában 100 évnyi minimálbérnek felel meg.

Nem tudom, hogy honnan van egy becsületes ukrán parlamenti képviselőnek ennyi pénze, de az is érthetetlen, hogy miért engednek szabadon ukrán rendőrök haláláért közvetve felelős embert.

 

Szvoboda Ukrajna
A Szvoboda Párt elnöke munkában

 

A szvoboda párt elnöksége
A Szvoboda Párt elnöksége politikai vita közben