Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Földgázháború Ukrajnában

Ukrajna ukrán háború ukrajnai helyzet betiltás orosz filmek
A Nu Pagagyi betiltása jön?

Háborúk a háborúban

Az ukrán--orosz hadakozásnak – a donbászi frontvonal mellett – több hadszíntere van.

Régóta folyik a gázháború. Ez mára olyan bonyolulttá és szerteágazóvá terebélyesedett, hogy akár gáz világháborúnak is nevezhető. S ez nem túlzás. A legutóbb az osztrák kancellár és a német külügyminiszter tett közös állásfoglalást, melyben kifogásolják, hogy az Egyesült Államok az Oroszország elleni gazdasági szankciók szigorításának leple alatt egyrészt saját cseppfolyósított földgázát akarja rátukmálni Európára, másrészt megakadályozná, hogy német és más cégek részt vegyenek az Északi Áramlat-2 építésében. Tehát, az ukrán válság hozadéka lehet egy USA--Európai Unió gazdasági szembenállás. Ezt egyébként elemzők már rég felvetették, mint ahogy azt is, hogy a gazdasági embargó súlyosan érinthetik a benne részt vevő országokat. Közben pedig Putyin elnök (Virág elvtárs után szabadon) röhög a markába, egyenes adásban közli a világgal, hogy a orosz gazdaság kilábalt a válságból, s míg Oroszország ötven milliárd dollárt vesztett a szankciók miatt, a másik fél legalább százmilliárdot.

S itt már át is vonultunk egy másik hadi ösvényre, a propaganda frontjára.

Ukrajna kétségbeesetten igyekszik kiszorítani térségéből az orosz szót.

Kezdődött a filmekkel. Tavaly84, Oroszországban készített mozifilm vetítését és forgalmazását tiltották meg Ukrajnában. Tiltólistán van például A Mester és Margarita, Arkagyij és Borisz Sztrugackij tudományos-fantasztikus regénye, a Lakott sziget alapján készült film. (A Sztrugackij-fivérek 1969-ben írt sci-fije annak idején a Szovjetunióban csak cenzúrázva jelenhetett meg.) Betiltották az 1980-ban elhunyt világhírű szabadgondolkodású színész, énekes és költő, Vlagyirmir Viszockij életéről szóló Köszönöm, hogy élek című filmet is. A tiltólistán már mintegy nyolcszáz alkotás szerepel.

Következett az orosz tv-csatornák ukrajnai sugárzásának tilalma, s legújabban népszerű orosz keresőoldalakat, közösségi portálokat száműzték.


Jogosnak tűnik a kérdés: még mi következik?

A Nu pagagyi!

0 Tovább

Percekre volt a hadiállapottól Ukrajna

Nyilatkozott Janukovics, miután elszabotálták a kihallgatását

Ukrajna ukrán Ukrajnai tágyalás Janukovics Berkut megmagyarázhatatlan
Az ukrajnai és az oroszországi bíróság videoösszeköttetésben.

„Valóban elkövettem egy sor hibát, nem vagyok szent. A legnagyobb hiba, amit elkövettem, hogy nem tudtam, nem találtam magamban elég erőt ahhoz, hogy aláírjam a hadiállapot bevezetéséről szóló parancsot. Akkor ez volt az egyetlen módja a radikálisok megállításának. Nem vállaltam a vérontást” – nyilatkozta Viktor Janukovics egykori ukrán elnök orosz újságíróknak Rosztovban az elhalasztott tárgyalás után.

A szabotázs onnan jött, ahonnan nem várták

Mint arról korábban írtam, a 2014-es ukrajnai rendőri túlkapásokat vizsgáló ügyészség öt volt „Berkutost” vádol azzal, hogy a kijevi Függetlenség téren a tömegbe lőttek és több embert megsebesítettek, megöltek. Az Oroszországban bujkáló / vendégeskedő Viktor Janukovics egykori ukrán elnök vállalta, hogy a nemzetközi jogsegélykérelem keretében videokonferencia keretében tesz vallomást a bírósági tárgyaláson.

A tárgyalás előtti napokon az ukrán médiában több helyen megjelentek találgatások arról, hogy hogyan fogják meghiúsítani a tanúvallomást, működik-e a kapcsolat, megszakítja-e az orosz fél a kényes kérdések alatt a közvetítést.

Az ukrán belügyminiszter Arszen Avakov egyik nyilatkozatában destabilizációs kísérletnek, orosz propagandának nevezte Janukovics vallomástételi szándékát.

Egyes vélemények szerint a tárgyalás napját megelőző éjszaka oroszbarát radikálisok gyújtottak fel egy áramelosztó központot, azzal a szándékkal, hogy megakadályozzák a videohívást. Ezt egyelőre nem erősítették meg az illetékes hatóságok, csak a tűz tényét ismerték el.

Ukrajna ukrán Ukrajnai tágyalás Janukovics Berkut megmagyarázhatatlan
Vizsgálják a szabotázs lehetőségét

A tárgyalás mégis az ukrán fél miatt kellett elhalasztani. Az ukrán törvények szerint csak a vádlottak jelenlétében lehet tanúvallomást tenni. Az „Avtomajdan” képviselői azonban blokád alá vonták a börtönt, ahol a vádlottakat fogva tartják. Janukovics és a vádlottak ügyvédje hiába kérte, hogy a vádlottak távollétében tegyenek vallomást, az ügyész és a bíró ezt elvetette és a tárgyalást november 28-ra halasztották.

Kicsavart logikával tüntetnek az „Avtomajdanosok”

A börtön előtt tiltakozók vezetője, az újságíróknak nyilatkozva azt fejtegette, hogy ha ők engedik, hogy a Berkutosokat a bíróság épületéhez szállítsák, akkor Janukovics vallomásában majd azt mondja, hogy a rendőrök parancsra cselekedtek, ezért az ügyvédeik joggal kérhetik majd, hogy szabadlábon védekezhessenek. A szabadlábra helyezésük után pedig elszökhetnek Oroszországba.

Amennyiben viszont nem jelennek meg a tárgyaláson, nem tehet vallomást Janukovics, és nem ítélhetik el őket. Megmagyarázhatatlan, hogy ki mit szeretne elérni.

Egyelőre úgy tűnik patthelyzet alakult ki, amelyet sem a rendőrség, sem a belügyminiszter nem akar megoldani. Avakov szerint elég sok vér folyt már Janukovics miatt, elég legyen ebből.

Elemzők szerint az ukrán illetékesek sem akarták igazán a vallomástételt, hiszen 10-20 tiltakozó nem akadályozhatta volna meg a rendőrséget és a Nemzeti Gárdát abban, hogy a bíróságra szállítsák az elítélteket.

Az ügyet tehát újra elnapolták, pedig sokan lennének kíváncsiak arra, hogyan magyarázza az ex-elnök a 2014-es eseményeket, bár igazmondásában nem sokan bíznak. Tény az, hogy most többé-kevésbé jogosan kritizálhatják az Ukrajnai igazságszolgáltatást. November 28-án folyt. köv.

1 Tovább

Oroszország terrorakciókra készül Ukrajnában

Ukrajna főügyész terror oroszország ukrán
Veszélyben Ukrajna - jelentette be Lucenko.

Az ország teljes területén veszélyhelyzet van

Az ukrán főügyész Jurij Lucenko arra figyelmeztette az ukrajnai lakosokat, hogy az Orosz Föderáció terrorista akciókat tervez Ukrajna minden megyéjében.

Ezt a bejelentést az ukrán titkosszolgálat vezetőjével közös sajtótájékoztatóján tette a főügyész.

„A ki nem hirdetett háború, melyet a Kreml indított Ukrajna ellen, nem csak Donbászi területen és a határ menti vidékeken folyik majd, hanem hamarosan kiterjed egész Ukrajnára” – mondta Lucenko.

„Sajnos, az Orosz Föderáció terrorista akciók hálózatát készíti elő Ukrajnában, ezért mindenkinek meg kell értenie, hogy az országban háború folyik, mely nem csak a frontvonalon szedhet áldozatokat” – riogatott a főügyész.

A konkrét tényeket mellőző bejelentés ebben a formában érthetetlen és értelmetlen, csak arra jó, hogy riadalmat keltsen.
Az ukrán főügyész munkájának értékéről sokat elárulhat az, hogy ő az első, aki szakirányú végzettség nélkül, jogi diploma hiányában is betöltheti tisztségét. Petro Porosenkó elnök Lucenko kedvéért változtatta meg a törvényt, hogy egy képesítés nélküli, de saját emberét ültesse a főügyészi székbe.

Az ukrán főügyész munkájáról keveset hallottunk, a mostani hangzatos bejelentésig. A legtöbb ukrajnai lakos valószínűsíti, hogy Oroszország készülhet ilyen akciókra, de a konkrét teendők ismertetése nélküli feltételezések bejelentése csupán riogatás, ami egy főügyész részéről meglehetősen felelőtlen dolog.

1 Tovább

Terrorkészültség és tüntetések Kijevben

Ukrajna minimálbér ukrán háború forradalom tüntetés Majdan
Kijev központját lezárta a rendőrség.

Orosz és ukrán összeesküvések Porosenkó leváltására

A „Becsület Forradalma” vagy más néven a „Majdani Forradalom” harmadik évfordulója közeledtével egyre paprikásabb a hangulat Ukrajnában. Az évfordulós forradalmi hangulatot kihasználva egyre-másra bukkannak fel összeesküvés elméletek és tervek, melyek célpontja Petro Porosenkó elnök.

Szegénységben és háborúban élnek az ukránok

Az ellenzéki politikusok számon kérik a kormányzó hatalomtól, hogy milyen előrelépések történtek az EU-csatlakozás támogatása okán kirobbant, Janukovics ellenes puccsba torkolló ukrán polgárháború kitörése óta eltelt három évben. A vezető elit folyamatos gazdagodása mellett az ukrán középosztály szinte teljesen eltűnt, a szegény réteg még jobban elszegényedett, az országban soha nem látott méreteket ölt a gazdasági kivándorlás és a megélhetési bűnözés. A Kelet-Ukrajnában zajló háború csak egy mellékes színfoltja a mai ukrán valóságnak.

Tüntetések és összeesküvések

 

Ukrajna minimálbér ukrán háború forradalom tüntetés Majdan
Rendőrségi ellenőrzőpont Kijev belvárosában.

November 15-22.-e között különleges terrorfenyegetettség helyzetet jelentett be az ukrán belügyminiszter. Kitért arra, hogy az ország háborúban áll, ezért bármilyen tömegrendezvényen csak szigorú ellenőrzést követően lehet részt venni, ezért a rendőrség és a nemzeti gárda egységei lezárják Kijev központját és a Függetlenség térre csak detektoros kapukon keresztül engedik be a tüntetőket.

Tüntetőkből pedig akadnak szép számmal. November 15.-én mintegy hat ezer ember gyűlt össze, hogy az áremelések ellen tiltakozzanak, valamivel távolabb a csődbement bankok betétesei demonstráltak. A következő időszakban pedig még átlagosan 50 ezer tüntetőt várnak naponta a Majdanra és az elnöki adminisztráció elé.

 

Ukrajna minimálbér ukrán háború forradalom tüntetés Majdan
A rezsi díjak emelése ellen tiltakozók az elnöki hivatal előtt.

A pénzügyminiszter fizetett tüntetésnek titulálta a megmozdulást, mellyel Oroszország próbálja destabilizálni Ukrajnát és kicsikarni az előrehozott parlamenti és elnökválasztást. A pénzügyminiszter szerint a minimálbér emelése is azt bizonyítja, hogy helyes irányba halad az ország. Sajnos az IMF küldöttség ezt nem így látja, ezért várhatóan nem kapja meg az ország a soros segélyt és a béremelésekkel párhuzamosan tömeges elbocsájtásokra is számítani lehet.

Összeesküvés a parlamentben

Az orosz összeesküvések mellett egy parlamenten belüli összeesküvésről is hallani lehet. A radikális Ljasko párt elnöke Oleg Ljasko azt állítja, hogy Viktor Medvecsuk és Júlia Timosenkó gyilkos összeesküvést tervezett Petro Porosenko ellen. A terv lényege az volt, hogy az ukrán parlament korelnöke Jurij Suhevics bizalmatlansági indítványt nyújt be Porosenkó ellen, ami után megölik őt és a gyanút az elnökre terelik.

Az érintett és az ukrán biztonsági szolgálat egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, eddig csak Ljaskó bejelentéséből tájékozódhattunk az esetről.

 

Ukrajna minimálbér ukrán háború forradalom tüntetés Majdan
Oleg Ljaskó és a korelnök Suhevics az ukrán parlamentben.

Hogyan tovább Ukrajna?

Elnök ellenes összeesküvések ide vagy oda, jelenleg egyre fogy a türelem az ukrán képviselőkkel szemben. Az új ukrán forradalom kirobbanását egyetlen dolog gátolja, az ukrán emberek mérhetetlen kiábrándultsága a politikából és a hatalomból. Az utcán megkérdezettek többsége nem tud olyan politikai erőt vagy politikust megnevezni, aki vezethetné az országot. Mindeközben beköszöntött a tél, amely a havi fizetésekkel vetekedő gázszámlát hoz az ukránok karácsonyfája alá. A belengetett vízummentesség és a 3200 hrivnyára emelkedő minimálbér (jelenleg 1600 körül van) némi reményt adhat, de csak azok számára, akik szeretik a délibábokat és hiú ábrándokat. Az új minimálbér ugyanis mindenképpen bérfeszültségekhez vezetne, hiszen egy osztályvezető fizetésével megegyező összeget vihet haza majd a karbantartó személyzet is, akik felelőssége és munkaterhelése jóval kisebb. Ha teljes bérrendezést szeretne az ukrán kormány, akkor az mindenképpen inflációval és elbocsátásokkal fog járni.

Mindeközben a gazdag ukránok még gazdagabbakká válnak, hiszen az ukrán fizetőeszköz a hrivnya, tovább gyengül a dollárhoz képest, tehát a spekulánsok újabb aranykora következhet.

A november hideget és óriási havazást hozott Ukrajnába, de elhozta az elégedetlen lakosság tüntetéseinek hullámát is, mely minden alkalommal tartogat valami érdekeset, vagy valami rémisztőt.

Ukrajna minimálbér ukrán háború forradalom tüntetés Majdan
2013 Ukrajna, Kijev
0 Tovább

Az ukrán csempészek találékonysága határtalan

Ukrajna ukrán-magyar határ csempészet cigaretta
Fém ajtóban is megéri cigarettát csempészni.

Cigivel töltött ajtókat találtak Csapon

Az ukrán-magyar határon folyamatosan zajlik a csempészek és csempészáruk jövés-menése. Az Ukrajnában bekövetkezett politikai változások hatására egyre több vámost és határőrt vonnak felelősségre csúszópénz elfogadásáért, kötelességmulasztásért. A fokozódó ellenőrzés bizonyítéka, hogy az utóbbi időben ukrán vámosok is felfedeznek elrejtett csempészárut a Magyarország felé tartó utasok csomagjai között. Korábban nem tartóztattak fel kilépő csempészeket, a csempészáru felfedezése a magyar vámhatóságra hárult.

A napokban a Csap-Záhony határátkelőn egy Mercedes-Benz kisbusz átvizsgálása közben a vámosok 426 csomag cigarettát találtak préselt fűrészlapból készült szobaajtókba rejtve.

A vámosok 246 csomag Marlborót és 180 csomag Chesterfield-et találtak. A felfedezett dohányáru ukrajnai értéke mintegy 10 000 hrivnya (kb. 100 000 forint), míg az ajtó 2 000 (20 000 forint) hrivnyába került.

Érthető a csempészek szándéka, hiszen ha bejelentették volna a dohányárut, akkor mintegy 400 000 forintnyi érték után kellett volna vámot fizetniük. Az utóbbi időben egyre több alkalommal találnak ajtókba rejtett csempészárut. Korábban kínai gyártmányú fém bejárati ajtókban is találtak dohányt.

Ukrajna ukrán-magyar határ csempészet cigaretta
A töltelék drábább az árunál.
1 Tovább

4 millió eurót utalt offshore-ba Petro Porosenko

Ukrajna offshore Porosenko CEE Confectionary Investment Limited Ukrán Nemzeti Bank
Nem érzi magát bűnösnek az elnök.

Az offshore botrány kirobbanása előtt néhány nappal Petro Porosenko ukrán elnök 4 millió euró értékben vásárolt részvényeket a CEE Confectionary Investments Limited offshore cégtől.

A hírek szerint március 25-én a ciprusi CEE Confectionary Investments Limited cég 18 ezer részvényt bocsátott ki (az addigi 2 ezer mellé) 1 eurós darabonkénti áron, melyet még aznap megvásárolt a Petro Porosenkó ukrán elnök érdekeltségébe tartozó Prime Estate Capital cég, mely az elnök cégeinek telephelyére van bejegyezve. A vásárláskor Porosenko 218 eurót fizetett a részvények darabjáért.

Az április elején kirobbant botrányra reagálva az ukrán elnök azt nyilatkozta, hogy offshore hátterű cégei semmilyen pénzügyi forgalmat nem bonyolítottak le, azokat csupán gyárának átszervezése érdekében, technikai okokból hozta létre.

Ha feltételezzük, hogy a 4 millió euró valóban adózott pénz, és csupán jóhiszemű, legális üzletkötésről van szó, akkor is törvénysértést követtek el, mivel az Ukrán Nemzeti Bank valuta kiviteli tilalmat rendelt el 2016. március 3-án.

Az a korábbi állítás is megdőlni látszik, hogy az elnök irányítás alá adta csokoládébirodalmát, mivel az ezzel állítólag megbízott Intraco határozottan cáfolta, hogy átvették volna a Roshen irányítását.

Ukrajna offshore Porosenko CEE Confectionary Investment Limited Ukrán Nemzeti Bank
Az offshore ügyletet bizonyító irat fordítása. hromadske.ua

0 Tovább

Lembergben volt a soros balhé

Ukrajna Lemberg május 9 verekedés ukrán rendőrség
Lebeszélik a rendőrök a szobordöntögetőket.

Tömegverekedés május 9.-e tiszteletére

A „Nagy Honvédő Háború” emléknapja az utóbbi években nagy jelentőséget kapott Ukrajnában, hiszen nemcsak az elnyomó szovjethatalomra emlékezteti az embereket, de az orosz-ukrán háború miatt provokációnak tartják az orosz (szovjet) egyenruhát. Lemberg városa híresen nacionalista, ezért az ottani évfordulókon előre borítékolható némi rendbontás. Ezúttal a Malanyuk téren kellett intézkedniük a rendőröknek, ahol negyven 18-30 év körüli fiatal megpróbálta ledönteni Sztepan Tudor kommunista költő mellszobrát. A tömegjelenet eredményeként két rendőr került kórházba és két tüntetőt tartóztattak le. Az egyik letartóztatott fiataltól, a rendőrök egy flóbert pisztolyt koboztak el.

A nap összegzéseként elmondhatjuk, hogy nyugodtan telt a május 9.-ei ünnep Ukrajnában. Mikolajivban mindössze egy embert kellett kórházba szállítani. Itt azért tört ki némi verekedés, mert a felvonulás résztvevőinek vörös zászlói tiltott jelképnek minősülnek Ukrajnában. A Győzelem napi felvonulás ellen tüntetők pedig szerették volna saját kezükbe venni a tiltott kommunista jelképek eltávolítását. A hírek szerint a rendőrség nem engedte eszkalálódni a konfliktust.

0 Tovább

Talán lemondott az ukrán miniszterelnök

Ukrajna Jacenyuk ukrán miniszterelnök ukrán kormány Grojszman
Miniszterelnök és jelölt.

Arszenyij Jacenyuk megint bejelentette lemondását

Az Ukrajnai média több szerkesztője kap ma hisztériás rohamot, ha elolvassa az Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök lemondásáról szóló információt. Nem az első eset, hogy az Amerika által támogatott politikus lemond posztjáról. Egy tévéinterjú során jelentette be elhatározását, azzal a kiegészítéssel, hogy április 12-én tárgyalhatja meg lemondását a parlament.

Indoklásként úgy fogalmazott, hogy a feladatainak elvégzéséhez nem áll rendelkezésére a kellő hatalom és támogatottság.

Jacenyuk szerint a jelenlegi politikai válságot mesterségesen idézték elő, olyanok akik hatalmi pozíciókra vágynak. „Nem kapaszkodom a székembe” – mondta a miniszterelnök, aki már harmadszor vagy negyedszer mond le.

Petro Porosenkó pártja azonnal reagált a bejelentésre, és közölték, hogy támogatják Jacenyuk távozását és Volodimir Grojszman jelenlegi házelnököt jelölik a miniszterelnöki posztra.

Ukrajnai hírek itt ukránul.

0 Tovább

Felgyújtották a bíró irodáját Ukrajnában

Ukrajna Kijev orosz kommandósok gru bíróság ukrán ügyészség
A folyamatban lévő ügyek anyagai
nem sérültek meg

Veszélyes az orosz kommandósok ellen / mellett kiállni

Felgyújtották Kijevben Nyikolaj Didik bíró irodáját. Ő az, aki az elfogott orosz különleges alakulatok két katonájának ügyét tárgyalja.

A megfigyelő kamerákon látható, hogy a hajnali órákban 5 ismeretlen személy jelenik meg az iroda előtt. Az épület belsejében nincsenek megfigyelő kamerák, a bíró irodájában 3 Molotov-koktél maradványait találták meg. Az ügyészség vizsgálja, hogyan juthattak be illetéktelenek az épületbe.

A támadás időpontja nem véletlen, ma április 8-án folytatódik a két orosz kommandós, Alekszandr Alekszandrov és Jevgenyij Jerofejev tárgyalása. Nyikolaj Didik bíró pedig tagja annak a bírói kollégiumnak, amelyik az orosz diverzánsok eseteit vizsgálja.

Márciusba a kommandósok védőügyvédét Jurij Grabovszkohot rabolták el és gyilkolták meg. Az elkövetőket elfogták, a vizsgálat még tart. Az ukrán ügyészség szerint az emberrablást az orosz titkosszolgálat rendelte meg, hogy a végső szakaszban lévő tárgyalást így szakítsák meg.

Az ügyvéd eltűnése előtt arról számolt be, hogy eltűnt két pisztoly a páncélszekrényéből. A vizsgálatok szerint a zárak érintetlenek voltak. Akkor még arra gondolt, hogy a fegyverek felhasználásával gyilkosságba akarják keverni, ezért azonnal bejelentést tett a rendőrségen. Egyes feltételezések szerint, mivel ez a próbálkozás nem sikerült, inkább az elrablásával próbálkoztak, ami félresikerült.

Az ügyészség későbbre ígért tájékoztatást az ügyekben.

0 Tovább

Új kormánya lesz az ukrán parlamentnek, de ez Ukrajnát már nem érdekli

Ukrajna ukrán parlament miniszterelnök Jacenyuk Natalia Jareszkó szakértői kormány előrehozott választások 2016
Megy vagy marad az ukrán miniszterelnök?

Az ukrán embere 89 százaléka úgy gondolja, hogy nem sikerül március 29-ig megalakítani az új kormányt és előrehozott választásokat kell kiírni – hangzott el a newsone hírműsorában.

Múlt év szeptemberében kezdtem el írni ezt a blogot, azóta különösen figyelem az ukrán híreket, hogy időben írhassak azokról. Talán jól szemlélteti Ukrajna jelenlegi fásult állapotát, hogy Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök és kormányának eltávolításáról nem jutottak el hírek hozzám. A hétköznapokban az emberek nem is foglalkoznak ezzel, akit erről kérdeztem, azt válaszolta, hogy „Már megint lemondott? És most le is váltják? Nem mindegy, ki lesz helyette?”.

Most végül / végre megtörtént. Az ukrán parlamentben most új koalíciót próbálnak alakítani. A külső szemlélők el sem tudják képzelni, hogy kit lehetne az ország törvényhozásának élére állítani. Petro Porosenkó elnök kijelentése legalább annyira sötéten hangzik, mint amennyire reménykeltő akart leni: „Minden épkézláb koalíciót és miniszterelnök jelöltet támogatok” mondta. Jelenleg sokan az eddigi pénzügyminisztert tartják esélyes jelöltnek, de az általános közvélekedés szerint legvalószínűbb az előrehozott választás kiírása még 2016-ban.

Egyes források szerint Natalija Jareszkó pénzügyminiszter kaphatja meg a miniszterelnöki posztot, kizárólag azzal a feladattal, hogy technokrata, szakértői kormányt hozzon létre. Mások szerint a jelenlegi házelnök Grojszman alakíthat kormányt, aki valószínűleg átpolitizálja a problémamegoldást, így elképzelhető, hogy még rosszabb helyzetet teremtve.

A legvalószínűbb forgatókönyv, ami az oka annak, hogy nem terjednek a hírek az ukrán kormányátalakításról, hogy marad Jacenyuk és a régi problémák.

0 Tovább
«
12345

Ukrajna, Kárpátalja, háború, járvány

blogavatar

Ukrajna Hírek az Ukrán háborúról, a kárpátaljai történésekről, a koronavírus járványról. Ukrajnai élet, politika, üzlet, Európai Unió. SEO honlapoptimalizálás, weboldal készítés, honlap gyorsítás.

Aktuális benzinár Ukrajnában

Kárpátaljai kutakon:

95-ös benzin kutak szerint
(hrivnya)

SUN OIL 22.99
UPG 24.10
UkrNafta 24.00
Shell 24.39
Okko - WOG 26.99

92-es benzin
SUN OIL 21.99
UkrNafta 23.00
Shell 22.79
WOG 25.99

95 Prémium
WOG 27.99
OKKO 27.90

Dízel/gázolaj
UkrNafta 24.00
SUN OIL 21.99
Shell 22.89
Okko - WOG 25.99

Forint / Hrivnya árfolyam

1 000 forint 72,00 hrivnya
1 hrivnya = 12.50 forint
2020. április 02.

Utolsó kommentek

Reblog

Címkefelhő

Ukrajna (92),Kárpátalja (25),ukrajna (18),ukrán háború (13),Ungvár (12),ukrán hadsereg (6),Jobb Szektor (6),ukrán (6),verekedés (6),Kijev (6),drón (5),ukrán-magyar határ (5),háború (5),ukrán parlament (5),Oroszország (5),dron (4),baleset (4),Kelet-Ukrajna (4),ukrán polgárháború (4),Petro Porosenkó (4),Donyeck (4),hír (4),Jacenyuk (4),Doneck (4),csempészet (3),Luhanszk (3),lőszerraktár (3),Ukroboronprom (3),szemét (3),minimálbér (3),2016 (3),tűz (3),korrupció (3),Janukovics (3),ATO (3),Berkut (3),hírek (3),Roshen (2),Munkács (2),lavina (2),Petro Porosenko (2),ukrán elnök (2),Drahobrat (2),lövöldözés (2),Lemberg (2),tüntetés (2),Grojszman (2),vízummentesség (2),Szavcsenko (2),Harkiv (2),névváltoztatás (2),Csernobil (2),atomerőmű baleset (2),EU (2),dróntámadás (2),Krím-félsziget (2),bunker (2),Majdan (2),rendőrség (2),május 9 (2),parlament (2),terror (2),Minszki Békeszerződés (2),választás (2),okostelefon (2),veszteségek (2),Mariupol (2),Azov (2),ukrán miniszterelnök (2),Arszenyij Jacenyuk (2),Odessza (2),benzin ár (2),SzBU (2),terrortámadás (2),Kárpátok (2),Donyecki Népköztársaság (2),ukrán kormány (2),migránsok (2),Natalia Jareszkó (1),miniszterelnök (1),szakértői kormány (1),ukrajnai választás (1),Elektricska (1),Jaros (1),Ung (1),vödör (1),Harkov (1),vonat (1),ukrajnai segély (1),alapítvány (1),előrehozott választások 2016 (1),fogolycsere (1),előrehozott parlamenti választás (1),választás 2016 (1),adó (1),vám (1),offshor botrány (1),ukrajnai harcok (1),Jótékonyság (1),záhonyi határátkelő (1),Turcsinov (1),Talabor-Nagy-ág vízierőmű (1),Luck (1),Timosenko (1),védelmi tanács (1),leghosszabb lakóház (1),Krím-félsziget megszállása (1),kamion blokád (1),fegyverraktár (1),támadás (1),Ökörmező (1),hadianyagraktár (1),Donyec (1),atomreaktor (1),2014 (1),olaj ár (1),benzinkút (1),Mukács (1),Debalceve (1),légpárnás (1),fogyasztó védelem (1),kelet-ukrajna (1),benzin (1),Dél-Ukrajnai Atomerőmű (1),A-92 (1),A-95 (1),atomerőmű (1),terepjáró (1),kettős állampolgárság (1),hágó (1),(1),Sztalker (1),uzemanyag (1),Európa (1),ukrajnai háború (1),börtön (1),zóna (1),rakéta (1),Ukrajnai (1),kihallgatás (1),oroszország (1),tágyalás (1),megmagyarázhatatlan (1),Krím (1),hadgyakorlat (1),magyar katonák (1),remény (1),orosz filmek (1),betiltás (1),ukrajnai helyzet (1),Ungvár hajó (1),haditengerészet (1),állatsprint (1),állat (1),katonák (1),divatsprint (1),fagyasztás (1),krisztázis (1),remeny (1),árak (1),boltok (1),HArkiv (1),vásárlás (1),főügyész (1),forradalom (1),felvonulás (1),Zaharcsenkó (1),DNR (1),útlevél (1),Ukrajna áruház (1),nyelvtörvény (1),ukrán rendőrség (1),vízumliberalizáció (1),Facebook (1),gru (1),orosz kommandósok (1),felmérés (1),bíróság (1),ukrán ügyészség (1),ukrajna kormánya (1),Avtomajdan (1),orosz nyelv (1),Sahtar (1),iPhone (1),szerencsétlenség (1),Ukrán Nemzeti Bank (1),Ájfon (1),akció (1),Ájfon Szim (1),cigaretta (1),CEE Confectionary Investment Limited (1),Porosenko (1),kupadöntő (1),Zorja (1),Szlavutics Aréna (1),Donbasz Aréna (1),offshore (1),azelsosprint (1),Mukacsevo (1),vesztegetés (1),Naftogaz (1),gáz vásárlás (1),tűntetés (1),helyhatósági választás (1),tüntetés Kijev (1),blokposzt (1),Majdan Nezaviszimosztyi (1),haza védelmezője (1),Szvoboda (1),munkácsi lövöldözés (1),Dnyepropetrovsz (1),pravey szektor (1),katonák baleset (1),cigánybáró (1),ukrjna (1),roma tábor (1),útzár (1),illegális (1),kárpátaljai árvíz (1),ukrajnai árvíz (1),árvíz (1),Krim (1),krimi tatár (1),Nemzeti Polícija (1),Herszon megye (1),verekedés a parlamentben (1),verekedés ukrajnában (1),Szvatovo (1),illegális határátlépés (1),Luganszk (1),párizsi terrortámadás (1),titkosszolgálat (1),dronvideó (1),PSz (1),ukrán hávorú (1),Putyin (1),Ukrán Biztonsági Szolgálat (1),Ukrán Titkosszolgálat (1),puccs (1),ukrán szuverenitás (1),menekült (1),minszki béke (1),robbantás (1),Ukrán rádió és tévétársaság konszern (1),gázár (1),bevándorlók (1),menekültek (1),rezsi (1),nyugdíj (1),Ukrán Főügyészség (1),ukrajnai fizetés (1),Luhaszk (1),haditechnika (1),Sztuga-p (1),Sztuga (1),Alekszandr Zaharcsenkó (1),Debalcevo (1),128-as brigád (1),Alexandr Zaharcsenkó (1),Budapest ostroma (1),donyecki reptér (1),kettős állampolgár (1),Szvoboda párt (1),zavargások ukrajnában (1),Oleg Tyahnibok (1),sorozás (1),migráns (1),antiterrorista művelet (1),Luhanszki Népköztársaság (1),propaganda (1),háborós videó (1),Kelet-ukrajna (1),mesterlövész (1),ukrajnai videó (1),üdülő (1),kárpátaljai megyei tanács (1),Volodimir Csubirko (1),Marjanka (1),EBESZ (1),illegális szemétlerakó (1),uszadék (1),mobilizáció (1),fegyver (1),Moszina (1),adóhatóság (1),Ulrajna (1),gyújtogatás (1),Kína (1),Donbász (1),halottak száma ukrajnában (1),Antonov (1),hoax (1),vicc (1),malaclopás (1),böllérfesztivál (1),ukrán fegyvergyártó (1),An-225 (1),áruszállítás (1),Selyemút (1),Kaszony (1),illegális migránsok (1),határőrök (1),határ (1),katonai behívás (1),kiborg (1),megbénították az ukrán parlamentet (1),gránát (1),csernobili halak (1),Felkelők (1),harcok ukrajnában (1),diverzáns akció (1),Harkiv megye (1),novarka (1),RBKM (1),Szolyvai Emlékpark (1),Szolyva (1),szeparatisták ukrajnában (1),vandalizmus (1),átlagfizetés (1),Leningrád Atomerőmű (1),létminimum (1),hackertámadás (1),orosz titkosszolgálat (1),Viktor Janukovics (1),Mahír (1),Simicska Lajos (1),Orbán Viktor (1),Rahó (1),Nacionalna Policija (1),Pravyj Szektor (1),Magyarország (1),Coca-Cola (1),fénykép (1),ukrán titkosszolgálat (1),gázrobbanás (1),Szojuz gázvezeték (1),Pepsi (1),SZBU (1),Gecse (1)