Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Szilveszterező „Sztalkereket” fogtak a Zónában

Ukrajna Csernobil zóna Sztalker
Csernobil főtere a "Zónában"

Csernobil egyre népszerűbb kirándulóhely

Az ukrán rendőrség négy extrém turistát tartóztatott le a csernobili lezárt zónában, akik egy elhagyatott lakóházban készülte szilveszteri bulit tartani.

A kalandvágyó fiatalok nem az erőmű közvetlen közelében voltak, hanem attól kicsit távolabb, de még a zónán belül, Ilovnyica faluban. A Stalkerek életét megirigyelő fiatalok 23-30 év közöttiek, hárman közülük Kijevből jöttek, egyikük Luckból érkezett a sugárzás miatt lezárt övezetbe.

A fiatalok 20 és 30 ezer forint körüli bírságra számíthatnak, amelyet a bíróság fog kiszabni, természetesen a csernobili zónát el kellett hagyniuk és kénytelenek új buli helyet keresni Szilveszter estéjére.

Ukrajna Csernobil zóna Sztalker
Így készültek fel a bulira a Sztalkerek Ukrajnában.

Ukrajnában szilveszterkor mintegy 10ezer rendőr és ezer nemzeti gárdista lesz az utcákon és vigyáz a rendre. Az előzetes számítások szerint mintegy 750 ezer ember fogja az utcán búcsúztatni az évet.

Kijevben a központi ünnepség mellett mintegy 10 helyszínen lesznek rendezvények, ezekre ezerötszáz rendfenntartót vezényeltek ki.

2 Tovább

Öt rendőrt öltek meg rendőrök Ukrajnában

Ukrajna rendőrség lövöldözés
A védelmi szolgálat emberei riasztásra érkeztek.

Nagyon félresikerült a rendőrségi rajtaütés

Vasárnap elfogták azt a négytagú bandát, akik miatt az öt halálos áldozattal járó, Kijev melletti lövöldözés kibontakozott. A bandát több Kijevi lakás és iroda kirablásával vádolják. A letartóztatásukkor több fegyver és speciális eszközt foglaltak le a rendőrök, közöttük rádiójel zavarására alkalmas berendezéseket is.

Vasárnap hajnalban a Kijev melletti Knyazsicsi faluban a rendőrség speciális „Kord” alakulata csapdát állított a bandának. A hírek szerint a felderítő egység leshelyének szomszédságában jelzett az egyik családi ház riasztója. A riasztásra érkező állami biztonsági őrző-védő szolgálat embereinek intézkedését a felderítő csapattal szembeni támadásnak értékelte a különleges egység. A félreértés miatt kialakult tűzpárbajban az őrző-védő szolgálat két embere, a felderítő csapat két tagja, és egy kommandós meghalt.

A banda tagjai a lövöldözés hallatán akkor még el tudtak menekülni. A félresikerült akció miatt a rendőrség számára presztízskérdés volt a gyors elfogásuk.

Ukrajna rendőrség lövöldözés
A szétlőtt ajtó láttán felmerülnek kérdések!

A történtek kivizsgálására vizsgálócsoportot hoztak létre, mely remélhetőleg arra is választ talál majd, hogy miért nem kommunikáltak egymással a rendőrség egységei, és miért volt szitává lyuggatva az egyértelmű jelzésekkel ellátott állami szolgálati autó, amin a „rendőrség” felirat is díszeleg.

0 Tovább

Rakétacsapásokkal készül Ukrajna a teljes orosz megszállásra

Ukrajna hadgyakorlat Krím rakéta
A határmenti területen csapódnak be a rakéták.

„Csak saját, szuverén légterében indít rakétákat Ukrajna”

Jelentsen ez bármit is, ezzel a kijelentéssel nyugtatta a közvéleményt Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a Krím-félsziget határán folytatott rakétakísérleti hadgyakorlattal kapcsolatban. Felmerül a kérdés, hogy a krími légteret még sajátjának tartó Ukrajna azt a területet is igénybe veszi-e a lőgyakorlatra.

December 1-én nagyszabású hadgyakorlat kezdődött Ukrajnában, mely során közvetlenül a Krím-félszigettel határos területeken végeznek légelhárítási gyakorlatokat. Az ukrán védelmi bizottság vezetője, Turcsinov bejelentette, hogy a hadgyakorlatot a nemzetközi szerződéseknek és kötelezettségvállalásoknak maradéktalanul eleget téve szervezi az ország. Rakétákat csak az ország légterén belül használnak.

A rakétagyakorlatok hírére Oroszország Fekete-tengeri Flottája a félsziget nyugati partjainál vett fel harcálláspontokat. Az információk szerint a félszigeten telepített légvédelmi és légelhárító egységekkel együtt áthatolhatatlan légvédelmi függönyt hoztak létre a Krím-félsziget elleni esetleges rakétatámadások esetére.

 

Ukrajna hadgyakorlat Krím rakéta
Az orosz flotta hajói a Krím-félsziget partjainál.

A kétnapos hadgyakorlatot az időjárási körülményekre tekintettel Ukrajna december 2-án felfüggesztette, de ígéretet tettek a folytatásra.

Oroszország egyértelmű provokációnak jellemzi a történteket, míg Ukrajna a teljes orosz megszállás elleni védekezésre való felkészülésnek nevezi az eseményeket. Tény, hogy a jelenlegi helyzetben egy eltévedt rakétának beláthatatlan következményei lennének.

1 Tovább

Percekre volt a hadiállapottól Ukrajna

Nyilatkozott Janukovics, miután elszabotálták a kihallgatását

Ukrajna ukrán Ukrajnai tágyalás Janukovics Berkut megmagyarázhatatlan
Az ukrajnai és az oroszországi bíróság videoösszeköttetésben.

„Valóban elkövettem egy sor hibát, nem vagyok szent. A legnagyobb hiba, amit elkövettem, hogy nem tudtam, nem találtam magamban elég erőt ahhoz, hogy aláírjam a hadiállapot bevezetéséről szóló parancsot. Akkor ez volt az egyetlen módja a radikálisok megállításának. Nem vállaltam a vérontást” – nyilatkozta Viktor Janukovics egykori ukrán elnök orosz újságíróknak Rosztovban az elhalasztott tárgyalás után.

A szabotázs onnan jött, ahonnan nem várták

Mint arról korábban írtam, a 2014-es ukrajnai rendőri túlkapásokat vizsgáló ügyészség öt volt „Berkutost” vádol azzal, hogy a kijevi Függetlenség téren a tömegbe lőttek és több embert megsebesítettek, megöltek. Az Oroszországban bujkáló / vendégeskedő Viktor Janukovics egykori ukrán elnök vállalta, hogy a nemzetközi jogsegélykérelem keretében videokonferencia keretében tesz vallomást a bírósági tárgyaláson.

A tárgyalás előtti napokon az ukrán médiában több helyen megjelentek találgatások arról, hogy hogyan fogják meghiúsítani a tanúvallomást, működik-e a kapcsolat, megszakítja-e az orosz fél a kényes kérdések alatt a közvetítést.

Az ukrán belügyminiszter Arszen Avakov egyik nyilatkozatában destabilizációs kísérletnek, orosz propagandának nevezte Janukovics vallomástételi szándékát.

Egyes vélemények szerint a tárgyalás napját megelőző éjszaka oroszbarát radikálisok gyújtottak fel egy áramelosztó központot, azzal a szándékkal, hogy megakadályozzák a videohívást. Ezt egyelőre nem erősítették meg az illetékes hatóságok, csak a tűz tényét ismerték el.

Ukrajna ukrán Ukrajnai tágyalás Janukovics Berkut megmagyarázhatatlan
Vizsgálják a szabotázs lehetőségét

A tárgyalás mégis az ukrán fél miatt kellett elhalasztani. Az ukrán törvények szerint csak a vádlottak jelenlétében lehet tanúvallomást tenni. Az „Avtomajdan” képviselői azonban blokád alá vonták a börtönt, ahol a vádlottakat fogva tartják. Janukovics és a vádlottak ügyvédje hiába kérte, hogy a vádlottak távollétében tegyenek vallomást, az ügyész és a bíró ezt elvetette és a tárgyalást november 28-ra halasztották.

Kicsavart logikával tüntetnek az „Avtomajdanosok”

A börtön előtt tiltakozók vezetője, az újságíróknak nyilatkozva azt fejtegette, hogy ha ők engedik, hogy a Berkutosokat a bíróság épületéhez szállítsák, akkor Janukovics vallomásában majd azt mondja, hogy a rendőrök parancsra cselekedtek, ezért az ügyvédeik joggal kérhetik majd, hogy szabadlábon védekezhessenek. A szabadlábra helyezésük után pedig elszökhetnek Oroszországba.

Amennyiben viszont nem jelennek meg a tárgyaláson, nem tehet vallomást Janukovics, és nem ítélhetik el őket. Megmagyarázhatatlan, hogy ki mit szeretne elérni.

Egyelőre úgy tűnik patthelyzet alakult ki, amelyet sem a rendőrség, sem a belügyminiszter nem akar megoldani. Avakov szerint elég sok vér folyt már Janukovics miatt, elég legyen ebből.

Elemzők szerint az ukrán illetékesek sem akarták igazán a vallomástételt, hiszen 10-20 tiltakozó nem akadályozhatta volna meg a rendőrséget és a Nemzeti Gárdát abban, hogy a bíróságra szállítsák az elítélteket.

Az ügyet tehát újra elnapolták, pedig sokan lennének kíváncsiak arra, hogyan magyarázza az ex-elnök a 2014-es eseményeket, bár igazmondásában nem sokan bíznak. Tény az, hogy most többé-kevésbé jogosan kritizálhatják az Ukrajnai igazságszolgáltatást. November 28-án folyt. köv.

1 Tovább

Videokonferencián hallgatják ki a volt ukrán elnököt

Ukrajna Kijev Janukovics kihallgatás Berkut
A "Berkut" egységek használtak éles lőszert.

Viktor Janukovics vallomást tesz a „Berkutosok” ügyében

Három évvel az ukrajnai forradalom után tárgyalási szakaszba ért a rendőrség különleges „Berkut” egységének egykori tagjai ellen indult eljárás. Az öt ex-belügyist azzal gyanúsítják, hogy éles lőszerrel lőttek a tömegbe és több embert megöltek.

A korábbi ukrán elnök Viktor Janukovics ügyvédje megerősítette, hogy védence „aktívan készül” a vallomástételre, melyre kizárólag videokonferencia keretein belül kerülhet sor. Viktor Janukovics a rosztovi bíróságon fog megjelenni, ahol már kipróbálták a Rosztov és Kijev közötti összeköttetést, és a próbahívások remekül sikerültek. A főügyész ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy „problémák” léphet fel az összeköttetésnél.

A kijevi forradalom idején történt eseményekkel kapcsolatban nagyon sokan kíváncsiak Viktor Janukovics véleményére, magyarázatára az akkori eseményekkel, történésekkel kapcsolatban. Az ügyészség azt szeretné megtudni, ki adott parancsot a tüntetés feloszlatására és az éles lőszer bevetésére.

Az ex ukrán elnök kihallgatására azután kerülhet sor, hogy immár hivatalosan is Oroszországban tartózkodik. Ez annyit jelent, hogy Janukovics ügyvédje eljuttatta az erről szóló iratokat az ukrajnai illetékes hatóságokhoz.

A 2014 februárjában történt eseményekkel kapcsolatban, mint tanút akarják kihallgatni a volt elnököt, a kihallgatás technikai előkészületei lassan fél éve tartanak.

Ukrajna Kijev Janukovics kihallgatás Berkut
Visszavonuló egység az "Októberi Palota" előtt. Kijev, Ukrajna.
0 Tovább

Oroszország terrorakciókra készül Ukrajnában

Ukrajna főügyész terror oroszország ukrán
Veszélyben Ukrajna - jelentette be Lucenko.

Az ország teljes területén veszélyhelyzet van

Az ukrán főügyész Jurij Lucenko arra figyelmeztette az ukrajnai lakosokat, hogy az Orosz Föderáció terrorista akciókat tervez Ukrajna minden megyéjében.

Ezt a bejelentést az ukrán titkosszolgálat vezetőjével közös sajtótájékoztatóján tette a főügyész.

„A ki nem hirdetett háború, melyet a Kreml indított Ukrajna ellen, nem csak Donbászi területen és a határ menti vidékeken folyik majd, hanem hamarosan kiterjed egész Ukrajnára” – mondta Lucenko.

„Sajnos, az Orosz Föderáció terrorista akciók hálózatát készíti elő Ukrajnában, ezért mindenkinek meg kell értenie, hogy az országban háború folyik, mely nem csak a frontvonalon szedhet áldozatokat” – riogatott a főügyész.

A konkrét tényeket mellőző bejelentés ebben a formában érthetetlen és értelmetlen, csak arra jó, hogy riadalmat keltsen.
Az ukrán főügyész munkájának értékéről sokat elárulhat az, hogy ő az első, aki szakirányú végzettség nélkül, jogi diploma hiányában is betöltheti tisztségét. Petro Porosenkó elnök Lucenko kedvéért változtatta meg a törvényt, hogy egy képesítés nélküli, de saját emberét ültesse a főügyészi székbe.

Az ukrán főügyész munkájáról keveset hallottunk, a mostani hangzatos bejelentésig. A legtöbb ukrajnai lakos valószínűsíti, hogy Oroszország készülhet ilyen akciókra, de a konkrét teendők ismertetése nélküli feltételezések bejelentése csupán riogatás, ami egy főügyész részéről meglehetősen felelőtlen dolog.

1 Tovább

Terrorkészültség és tüntetések Kijevben

Ukrajna minimálbér ukrán háború forradalom tüntetés Majdan
Kijev központját lezárta a rendőrség.

Orosz és ukrán összeesküvések Porosenkó leváltására

A „Becsület Forradalma” vagy más néven a „Majdani Forradalom” harmadik évfordulója közeledtével egyre paprikásabb a hangulat Ukrajnában. Az évfordulós forradalmi hangulatot kihasználva egyre-másra bukkannak fel összeesküvés elméletek és tervek, melyek célpontja Petro Porosenkó elnök.

Szegénységben és háborúban élnek az ukránok

Az ellenzéki politikusok számon kérik a kormányzó hatalomtól, hogy milyen előrelépések történtek az EU-csatlakozás támogatása okán kirobbant, Janukovics ellenes puccsba torkolló ukrán polgárháború kitörése óta eltelt három évben. A vezető elit folyamatos gazdagodása mellett az ukrán középosztály szinte teljesen eltűnt, a szegény réteg még jobban elszegényedett, az országban soha nem látott méreteket ölt a gazdasági kivándorlás és a megélhetési bűnözés. A Kelet-Ukrajnában zajló háború csak egy mellékes színfoltja a mai ukrán valóságnak.

Tüntetések és összeesküvések

 

Ukrajna minimálbér ukrán háború forradalom tüntetés Majdan
Rendőrségi ellenőrzőpont Kijev belvárosában.

November 15-22.-e között különleges terrorfenyegetettség helyzetet jelentett be az ukrán belügyminiszter. Kitért arra, hogy az ország háborúban áll, ezért bármilyen tömegrendezvényen csak szigorú ellenőrzést követően lehet részt venni, ezért a rendőrség és a nemzeti gárda egységei lezárják Kijev központját és a Függetlenség térre csak detektoros kapukon keresztül engedik be a tüntetőket.

Tüntetőkből pedig akadnak szép számmal. November 15.-én mintegy hat ezer ember gyűlt össze, hogy az áremelések ellen tiltakozzanak, valamivel távolabb a csődbement bankok betétesei demonstráltak. A következő időszakban pedig még átlagosan 50 ezer tüntetőt várnak naponta a Majdanra és az elnöki adminisztráció elé.

 

Ukrajna minimálbér ukrán háború forradalom tüntetés Majdan
A rezsi díjak emelése ellen tiltakozók az elnöki hivatal előtt.

A pénzügyminiszter fizetett tüntetésnek titulálta a megmozdulást, mellyel Oroszország próbálja destabilizálni Ukrajnát és kicsikarni az előrehozott parlamenti és elnökválasztást. A pénzügyminiszter szerint a minimálbér emelése is azt bizonyítja, hogy helyes irányba halad az ország. Sajnos az IMF küldöttség ezt nem így látja, ezért várhatóan nem kapja meg az ország a soros segélyt és a béremelésekkel párhuzamosan tömeges elbocsájtásokra is számítani lehet.

Összeesküvés a parlamentben

Az orosz összeesküvések mellett egy parlamenten belüli összeesküvésről is hallani lehet. A radikális Ljasko párt elnöke Oleg Ljasko azt állítja, hogy Viktor Medvecsuk és Júlia Timosenkó gyilkos összeesküvést tervezett Petro Porosenko ellen. A terv lényege az volt, hogy az ukrán parlament korelnöke Jurij Suhevics bizalmatlansági indítványt nyújt be Porosenkó ellen, ami után megölik őt és a gyanút az elnökre terelik.

Az érintett és az ukrán biztonsági szolgálat egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, eddig csak Ljaskó bejelentéséből tájékozódhattunk az esetről.

 

Ukrajna minimálbér ukrán háború forradalom tüntetés Majdan
Oleg Ljaskó és a korelnök Suhevics az ukrán parlamentben.

Hogyan tovább Ukrajna?

Elnök ellenes összeesküvések ide vagy oda, jelenleg egyre fogy a türelem az ukrán képviselőkkel szemben. Az új ukrán forradalom kirobbanását egyetlen dolog gátolja, az ukrán emberek mérhetetlen kiábrándultsága a politikából és a hatalomból. Az utcán megkérdezettek többsége nem tud olyan politikai erőt vagy politikust megnevezni, aki vezethetné az országot. Mindeközben beköszöntött a tél, amely a havi fizetésekkel vetekedő gázszámlát hoz az ukránok karácsonyfája alá. A belengetett vízummentesség és a 3200 hrivnyára emelkedő minimálbér (jelenleg 1600 körül van) némi reményt adhat, de csak azok számára, akik szeretik a délibábokat és hiú ábrándokat. Az új minimálbér ugyanis mindenképpen bérfeszültségekhez vezetne, hiszen egy osztályvezető fizetésével megegyező összeget vihet haza majd a karbantartó személyzet is, akik felelőssége és munkaterhelése jóval kisebb. Ha teljes bérrendezést szeretne az ukrán kormány, akkor az mindenképpen inflációval és elbocsátásokkal fog járni.

Mindeközben a gazdag ukránok még gazdagabbakká válnak, hiszen az ukrán fizetőeszköz a hrivnya, tovább gyengül a dollárhoz képest, tehát a spekulánsok újabb aranykora következhet.

A november hideget és óriási havazást hozott Ukrajnába, de elhozta az elégedetlen lakosság tüntetéseinek hullámát is, mely minden alkalommal tartogat valami érdekeset, vagy valami rémisztőt.

Ukrajna minimálbér ukrán háború forradalom tüntetés Majdan
2013 Ukrajna, Kijev
0 Tovább

Hivatalosan is megjelentek az Ájfonok Ukrajnában! De NEM ÚGY!

Ukrajna Ájfon Szim névváltoztatás okostelefon
Ő egy valódi Ájfon.

Két dilinyóst már „Ájfon Szim”-nek hívnak

Mint arról korábban írtam az egyik legnagyobb mobiltelefon forgalmazó Ukrajnában, az Allo bolthálózat, marketingakciót hirdetett, melynek lényege, hogy egy vadonatúj iPhone 7-est kap az, aki bevállalja, hogy „Ájfon Szim” azaz iPhone Hét-re változtatja a nevét hivatalosan, és ezt igazolandó bemutatja a frissen elkészült személyi igazolványát is.

Az Allo bolt Facebook oldalán már meg is jelent két szerencsés vagy szerencsétlen flótás fényképe, akik sikeresen megváltoztatták vezeték és keresztnevüket, személyiségük maradt olyan, amilyen volt.

Az egyik szerencsés, Ájfon Szim Mikolájevics, aki 1988-ban született Náhány-ban, Oroszországban, de most az ukrán társadalom lehet rá büszke, mint állampolgárra, jelenleg Cserkaszi megyében lakik.

Felröppent a hír egy másik személyről is, bizonyos Ájfon Szim Sztanyiszlavovicsról, aki 1996-os születésű és szintén Cserkasziban lakik, de az ő adatait még nem ellenőrizte az Allo.

Mielőtt elítélnénk az akcióban résztvevőket, érdemes figyelembe venni azt, hogy egy új iPhone 7-es ára Ukrajnában nagyjából 2 évnyi minimálbérnek felel meg, de egy átlagos keresettel rendelkező is egy évig kellene, hogy koplaljon, ha egy ilyen kütyüt szeretne.

Ukrajna Ájfon Szim névváltoztatás okostelefon
Ő a kis Ájfonka, de még nem biztos...
0 Tovább

Az ukrán csempészek találékonysága határtalan

Ukrajna ukrán-magyar határ csempészet cigaretta
Fém ajtóban is megéri cigarettát csempészni.

Cigivel töltött ajtókat találtak Csapon

Az ukrán-magyar határon folyamatosan zajlik a csempészek és csempészáruk jövés-menése. Az Ukrajnában bekövetkezett politikai változások hatására egyre több vámost és határőrt vonnak felelősségre csúszópénz elfogadásáért, kötelességmulasztásért. A fokozódó ellenőrzés bizonyítéka, hogy az utóbbi időben ukrán vámosok is felfedeznek elrejtett csempészárut a Magyarország felé tartó utasok csomagjai között. Korábban nem tartóztattak fel kilépő csempészeket, a csempészáru felfedezése a magyar vámhatóságra hárult.

A napokban a Csap-Záhony határátkelőn egy Mercedes-Benz kisbusz átvizsgálása közben a vámosok 426 csomag cigarettát találtak préselt fűrészlapból készült szobaajtókba rejtve.

A vámosok 246 csomag Marlborót és 180 csomag Chesterfield-et találtak. A felfedezett dohányáru ukrajnai értéke mintegy 10 000 hrivnya (kb. 100 000 forint), míg az ajtó 2 000 (20 000 forint) hrivnyába került.

Érthető a csempészek szándéka, hiszen ha bejelentették volna a dohányárut, akkor mintegy 400 000 forintnyi érték után kellett volna vámot fizetniük. Az utóbbi időben egyre több alkalommal találnak ajtókba rejtett csempészárut. Korábban kínai gyártmányú fém bejárati ajtókban is találtak dohányt.

Ukrajna ukrán-magyar határ csempészet cigaretta
A töltelék drábább az árunál.
1 Tovább

Változtass nevet egy ingyen iPhone 7-ért

Ukrajna iPhone Ájfon akció okostelefon
Elképesztő akció Ukrajnában: Változtass nevet
egy iPhone 7-ért

Ingyen teló az Ukránoknak

Elképesztő és őrült dolgokat tudnak kitalálni Ukrajnában, ráadásul vannak, akik meg is teszik azokat. Az egyik ukrán mobiltelefonokkal és elektronikai eszközökkel foglalkozó bolthálózat hihetetlen akciót indított „Mire vagy képes egy iPhone 7-ért?” mottóval.

Amit tenned kell:

  • Változtasd meg a vezetékneved „Айфон»-ra (Ájfon) keresztnevedet «Сім» (Hét) –re
  • Szerezz egy hivatalos, Ukrajnában kiadott személyi igazolványt a fent említett néven
  • Fényképezd le az igazolványodat úgy, hogy jól látható legyen a benne szereplő név és te is a fényképen legyél
  • Erősítsd meg a bolt dolgozói számára az igazolványban szereplő adatokat
  • Vedd át az új okostelefonodat.

Az akció hivatalosan október 17-től tart, és 5 szerencsés kaphat egy Apple iPhone 7 32 gb Black okostelefont. Arról még nincs információ, hogy hányan kezdeményezték a névmódosítást, az viszont rossz hír a próbálkozóknak, hogy csak az első 5 személy veheti át a telefont, a többiek hoppon maradnak.

Várjuk a fejleményeket és az új Ájfon Hét állampolgárokat.

Az akció hivatalos oldala.

0 Tovább

Az első ukrajnai szemétlavina (videó)

Ukrajna Lemberg szemét lavina szerencsétlenség
Még két embert keresnek a szemét alatt.

Négy ember eltűnt, egyikük testét megtalálták

A Lemberg megyei Hribovicsban található szeméttelepen három tűzoltót és a kommunális szolgálat egyik munkatársát temette maga alá, egy 90 méter magasból lezúduló szemétlavina.

A hírek szerint, május 30.-án a szeméttelepen tűz ütött ki, melyet a Lemberg megyei Zsovkovi járás tűzoltói oltottak el. Az oltás után, az eszközök elpakolásánál történt a katasztrófa. A 90 méter magasból lezúduló szeméthalom mintegy 500 métert letarolt, és a közeli vízgyűjtőig csúszott.

Ukrajna Lemberg szemét lavina szerencsétlenség
100 ezer köbméter szemét mozdult meg.

A zahid.net információi szerint 31.-én megtalálták az egyik tűzoltó holttestét, mintegy 100 méterre a lavina kiindulási helyétől. A boncolási jegyzőkönyv szerint halálát fulladás és légzőszerveinek összeégése okozta. A 29 éves áldozat még 5 percig küzdött az életéért a szemét alatt.

Ukrajna Lemberg szemét lavina szerencsétlenség
Gátat építenek a szemét ellen

A területen jelenleg hatszáz ember dolgozik, a holtestek keresése mellett, megpróbálják homokzsákok segítségével megakadályozni, hogy a szemét és a szennyezett víz tovább terjedjen.
Az előzetes számítások szerint mintegy százezer köbméternyi szemét mozdult meg.

0 Tovább

Elnök lesz Szavcsenkó? Kitör a 3. világháború?

Ukrajna háború Szavcsenko Krím-félsziget
A szabadság első pillanatai.

Nyilatkozott az ukrán pilótanő. Nem a modora miatt szeretik

Május 25-én délután elaludtam. Ébredés után kissé kómásan megnéztem a híreket, és az fogadott, hogy szabadon bocsátották Nagyija Szavcsenkót, az Oroszországban elítélt ukrán pilótanőt. Feltételezések szerint a két Ukrajnában elítélt orosz kommandósért cserében helyezték szabadlábra. A korábbi benyomásaimat csak megerősítette az, amit láttam, mert egy határozottan férfias vonásokkal bíró hölgy, mindenféle fura fintorokat vágott, miközben Ukrajna elnöke átadta neki az arany érdemrendet. A nyers modor és a cenzúrázatlan kifejezések csak erősítették bennem a „paraszt” jelzőt.

Május 27-én sajtótájékoztatót tartott Szavcsenkó, amelynek kezdetén az egyik legfontosabb bejelentése az volt, hogy addig marad a teremben, amíg minden kérdést meg nem válaszol, és óránként tíz perc cigi szünetet fog tartani, mert dohányoznia kell.
A beszélgetés további részében viszont teljesen más képet kaphattunk róla. Arra a kérdésre, hogy lenne-e Ukrajna elnöke, azt válaszolta, hogy természetesen a nép dönthet majd erről, de egyelőre nincs mit keresnie az elnöki palotában.

Arra a kérdésre, hogy tárgyalna-e a szeparatistákkal a foglyok szabadon bocsátásáról, és legitimnek tartja-e az LNR-t vagy a DNR-t, azt válaszolta, hogy „az ördöggel is tárgyalna, ha arról van szó, hogy a foglyokat haza kell hozni”.

Szavcsenkó az ellenséghez, mint ellenfélhez viszonyul, s az ukrán médiában talán először mondta azt, hogy ott is katonák harcolnak, akik megérdemlik a tiszteletet. „Ne értsenek félre, nem lennék a barátjuk és nem csókolgatnám össze őket, de ott is vannak rendes emberek”.

A Krím visszacsatolásának katonai lehetőségéről azt mondta, hogy a hadsereget akkor kellett bevetni, amikor elszakították a Krím-félszigetet. Most már csak politikai lehetőségeket lát, de nem tudja, hogyan lehetne ezt elérni. Szerinte a Krím csak akkor kerülne vissza Ukrajnához, ha kitörne a 3. világháború.

2 Tovább

4 millió eurót utalt offshore-ba Petro Porosenko

Ukrajna offshore Porosenko CEE Confectionary Investment Limited Ukrán Nemzeti Bank
Nem érzi magát bűnösnek az elnök.

Az offshore botrány kirobbanása előtt néhány nappal Petro Porosenko ukrán elnök 4 millió euró értékben vásárolt részvényeket a CEE Confectionary Investments Limited offshore cégtől.

A hírek szerint március 25-én a ciprusi CEE Confectionary Investments Limited cég 18 ezer részvényt bocsátott ki (az addigi 2 ezer mellé) 1 eurós darabonkénti áron, melyet még aznap megvásárolt a Petro Porosenkó ukrán elnök érdekeltségébe tartozó Prime Estate Capital cég, mely az elnök cégeinek telephelyére van bejegyezve. A vásárláskor Porosenko 218 eurót fizetett a részvények darabjáért.

Az április elején kirobbant botrányra reagálva az ukrán elnök azt nyilatkozta, hogy offshore hátterű cégei semmilyen pénzügyi forgalmat nem bonyolítottak le, azokat csupán gyárának átszervezése érdekében, technikai okokból hozta létre.

Ha feltételezzük, hogy a 4 millió euró valóban adózott pénz, és csupán jóhiszemű, legális üzletkötésről van szó, akkor is törvénysértést követtek el, mivel az Ukrán Nemzeti Bank valuta kiviteli tilalmat rendelt el 2016. március 3-án.

Az a korábbi állítás is megdőlni látszik, hogy az elnök irányítás alá adta csokoládébirodalmát, mivel az ezzel állítólag megbízott Intraco határozottan cáfolta, hogy átvették volna a Roshen irányítását.

Ukrajna offshore Porosenko CEE Confectionary Investment Limited Ukrán Nemzeti Bank
Az offshore ügyletet bizonyító irat fordítása. hromadske.ua

0 Tovább

Balhés kupadöntő ígérkezik

Ukrajna Luhanszk Doneck Sahtar Zorja kupadöntő Szlavutics Aréna Donbasz Aréna
Két évig használhatták a Donbasz Arénát.

A két „szeparatista” csapat 1300 kilométert utazhat, hogy eldöntsék az elsőséget

Ukrajnában az első osztály két meghatározó focicsapata játszhatja a kupadöntőt. Az ukrán háború közepette sikerült két a háborús vidékről származó csapatnak, a Zorja Luhanszknak és a Sahtar Donecknek eljutni a fináléig.

A luhanszki és donecki csapat a szezon alatt vendégpályákon játszotta mérkőzéseit, mivel a háború sújtotta vidéken a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságra épített stadionokat szétlőtték. Most azonban mindenkit meglepett az a bejelentés, hogy az elsőséget eldöntő meccset 1300 kilométerre otthonuktól, a híresen nacionalista, Lembergben kell játszaniuk.

A csapatok vezetői meglehetősen lesújtóan nyilatkoztak erről a döntésről, főleg mivel eredetileg Harkovot jelölték ki a labdarúgókupa döntőjének helyszínéül. Érdekesség, hogy a két csapat az ukrán bajnokság 26. fordulójában találkozott, Zaporizzsjében. Ott mindössze 6751 néző volt kíváncsi ara, hogy a Zorja 3:2-re megveri a Sahtart. A szakemberek véleménye szerint Lembergben kétezer néző sem lesz a döntő mérkőzésen.

Ukrajna Luhanszk Doneck Sahtar Zorja kupadöntő Szlavutics Aréna Donbasz Aréna
Bombatölcsér az Avantgard stadionban,
Luhanszkban.

A helyszín megváltoztatása, egyes vélemények szerint, azért történhetett, hogy a balhés „szeparatista” szurkolóknak ne legyen kedvük messzire utazni, ráadásul egy olyan városba, ahol nem szeretik az oroszérzelmű, oroszul beszélő embereket.

Harkov azért sem lett volna jó választás, mert túl közel esik a szakadár régióhoz és könnyen megeshetett volna, hogy az LNR vagy DNR harcosai átruccannak, hogy megbüntessék az ukrán első ligában játszó csapatokat. Ők szívesebben látnál a válogatott színeiben is játszó focistákat az orosz bajnokságban.

A Sahtar Doneck könnyebben barátkozott meg a helyszínnel, mivel európai kupaszerepléseik helyszíne is a Lviv Aréna, itt fogadták házigazdaként ellenfeleiket a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában. A Luhanszki Zorja viszont a Doneckhez és Luhanszkhoz is közelebb lévő zaporizzsjei Szlavutics Arénában tartja meccseit, ők szívesebben vennék, ha itt vagy Harkovban lenne a döntő, amin ők az első alkalommal vesznek részt.

0 Tovább

Ukrajnában megvernek, ha oroszul beszélsz

Ukrajna parlament verekedés nyelvtörvény orosz nyelv
Nem baráti beszélgetés!

A parlamentben nem működik a nyelvtörvény

Az ukrán parlamentben megvolt a soros verekedés, mely már-már érdektelenségbe fulladt. Most azonban nem politikai ellentétek vezettek a tettlegességig fajuló vitához, hanem az elméletileg szabad nyelvhasználat.

A plenáris ülés vegyes részében szólalt fel Alekszandr Vilkul, aki mondandóját oroszul szerette volna elmondani. Ezt úgy magyarázta, hogy ezen a nyelven összeszedettebben tudja kifejezni gondolatait.

Az ukrán parlamentben a Krím-félsziget elfoglalásáig teljesen természetes dolog volt, hogy a képviselők orosz nyelven szólalnak fel. Most azonban az ülés résztvevői nemtetszésüknek adtak hangot. Először csak fújozás formájában, majd két képviselő, Vlagyimir Paraszjuk és Jurij Timosenkó fizikailag is megakadályozta, hogy Vilkul befejezhesse felszólalását.

A képviselők huzakodásának a házelnök vetett véget, aki berekesztette az ülést. A korábbi esetekhez hasonlóan feltételezhető, hogy nem lesz semmilyen következménye a huzakodásnak.

Az ülés után Alekszandr Vilkul úgy nyilatkozott, hogy elmondatta volna ukrán nyelven is mondandóját, de mivel erre rá akarták kényszeríteni, ezért dacból nem tette.

Ukrajnában nem ritkák a parlamenti verekedések és a huzakodások a pulpitusnál.

1 Tovább

Lembergben volt a soros balhé

Ukrajna Lemberg május 9 verekedés ukrán rendőrség
Lebeszélik a rendőrök a szobordöntögetőket.

Tömegverekedés május 9.-e tiszteletére

A „Nagy Honvédő Háború” emléknapja az utóbbi években nagy jelentőséget kapott Ukrajnában, hiszen nemcsak az elnyomó szovjethatalomra emlékezteti az embereket, de az orosz-ukrán háború miatt provokációnak tartják az orosz (szovjet) egyenruhát. Lemberg városa híresen nacionalista, ezért az ottani évfordulókon előre borítékolható némi rendbontás. Ezúttal a Malanyuk téren kellett intézkedniük a rendőröknek, ahol negyven 18-30 év körüli fiatal megpróbálta ledönteni Sztepan Tudor kommunista költő mellszobrát. A tömegjelenet eredményeként két rendőr került kórházba és két tüntetőt tartóztattak le. Az egyik letartóztatott fiataltól, a rendőrök egy flóbert pisztolyt koboztak el.

A nap összegzéseként elmondhatjuk, hogy nyugodtan telt a május 9.-ei ünnep Ukrajnában. Mikolajivban mindössze egy embert kellett kórházba szállítani. Itt azért tört ki némi verekedés, mert a felvonulás résztvevőinek vörös zászlói tiltott jelképnek minősülnek Ukrajnában. A Győzelem napi felvonulás ellen tüntetők pedig szerették volna saját kezükbe venni a tiltott kommunista jelképek eltávolítását. A hírek szerint a rendőrség nem engedte eszkalálódni a konfliktust.

0 Tovább

Sztriptíz a rendőröknek Ukrajnában

Ukrajna Kárpátalja Ungvár rendőrség útlevél kettős állampolgárság
Nagy, külföldi autóval bármit lehet. (saját fotó)

Nem a kettős állampolgársággal, hanem a pofátlansággal van baj

Furcsa rendőri intézkedéseket fogok ismertetni. A mai posztban kettőről lesz szó. A hivatalos szervek képviselőivel és munkatársaival sok a baj Ukrajnában, nem szeretik, ha a rendőrök kérdőre vonják őket bármely tettükért.

Önmagában megdöbbentő volt a hír, hogy a Kárpátaljai Migrációs Hivatal vezetőjét kettős állampolgárága miatt meneszthetik, hiszen az állampolgárság megszerzését technikailag irányító vezető, nem lehetne Ukrajnában Cseh állampolgár. A részletek azért némileg más megvilágításba helyezték az ügyet.

Elöljáróban tudnunk kell, hogy az útlevelek kiadását Kárpátalján a migrációs (és hosszú nevű) osztály / szolgálat / hivatal végzi. A munkatársak és vezetők remek fizetésük mellett, a mesterségesen felduzzasztott sorok révén, az útlevéligénylőktől kisebb-nagyobb összegeket fogadnak el. Ha nem szeretnénk hónapokat várni a dokumentura, egy szolid összegértcserébe, akár két-három hét alatt is elkészülhet az utiokmány. Ha új típusú, biometrikus útlevelet akarunk igényelni, azt egyszerű halandóként lehetetlen megtenni, de egy jelentősebb összeg a megfelelő helyen csodákat mávelhet.

Ukrajna Kárpátalja Ungvár rendőrség útlevél kettős állampolgárság
A pofátlanság a legnagyobb probléma. Száz méterre található a megyei rendőrkapitányság.

Ennek a hivatalnak a jól megfizetett vezetője nem Ukrajnában beregisztrált személygépkocsit használ, hanem a lényegesen olcsóbb németországi autók között válogatott. A rendőri intézkedéskor szlovák állampolgárként igazolta magát és egy német rendszámú VW Tuareg volánja mögött ült.

Miért állították meg?

A hivatalvezetőt azonban a közlekedési szabályok semmibevétele miatt állították meg. Először behajtott egy egyirányú utcába, majd megállás nélkül áthajtott egy stoptáblánál. Magánvéleményem szerint, elvárható lenne attól az embertől, aki horribilis összegeket keres legálisan és illegálisan és külföldön beregisztrált autót vezet, hogy elkerülje az ukrán adókat, hogy legalább a közlekedési szabályokat betartsa.

Sztriptíz az utca közepén

A másik megdöbbentő eset is Ungváron történt. A rendőrök egy ittasnak tűnő autóvezető hölgyet próbáltak igazoltatni, akiről később kiderült, hogy az adóhatóság munkatársa. A hölgy a felszólításból: Mutassa az iratait! Csak annyit fogott fel, hogy Mutassa!, de a többit nézzék meg a videón.

0 Tovább

A DNR készül a katonai parádéra

Ukrajna Doneck DNR Zaharcsenkó felvonulás május 9
Készülnek a Donyecki parádéra.

A donyecki felkelők megmutatják az EBESZ megfigyelőknek a haditechnikájukat

Természetesen csak azokat az eszközöket engedik szemrevételezni, amelyek részt fognak venni a május 9.-ei felvonuláson.

Korábban az EBESZ megfigyelők ukrajnai képviselője arra figyelmeztetett, hogy a nehézfegyverzet felvonulása Luhasznkban és Doneckben megsérti a minszki egyezményt és veszélyes az állampolgárokra nézve is.

Az antiterrorista műveletek parancsnoka, szintén megfenyegette a szeparatistákat, hogy semmisnek tekintik a minszki békeegyezményt, ha nehéztüzérség fog parádézni Doneck utcáin.

A hivatalos Ukrán állásfoglalás szerint a nehéztüzérséget és a tankokat 30 kilométerre a frontvonaltól kell tárolni, így nem vehetnének részt a május 9.-ei parádén.

Korábban Olekszandr Zaharcsenkó, a Donyecki Népköztársaság önhatalmúlag kikiáltott vezetője azt nyilatkozta, hogy a Győzelem Napi felvonuláson, a második világháborút megjárt, felújított eszközök vesznek részt.

Ukrajna Doneck DNR Zaharcsenkó felvonulás május 9
Egy régi, II. világháborús tank....

Közben zajlanak a katonai parádé próbái, melyről több képet és videót közöltek a DNR hírportáljai. Döntse el Ön, hogy régi vagy új haditechnikát vonultatnak fel Doneckben.

0 Tovább

Hivatalos: vízummentességet kaphat Ukrajna

Ukrajna EU vízummentesség vízumliberalizáció
Hónapokat kell várni az új útlevélre.

Az Európai Bizottság megindította a vízumliberalizációs folyamatot Ukrajna számára

Dimitrisz Avramopulosz az Európai Bizottság migrációs és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős biztosa ma bejelentette, hogy hivatalosan megindítják az eljárást, mely végén a biometrikus útlevéllel rendelkező ukrán állampolgárok vízummentesen utazhatnak az Európai Unió területén.

Az Európai Bizottság döntése ezután az Európa Tanács elé kerül véleményezésre. A törvényt minden tagállamnak elkel fogadnia, ez elég hosszú folyamat lehet. Ha a tagállamok zöld utat adnak a javaslatnak, azt még egyszer véleményeznie kell az EU jogi és szabadságjogokért felelős bizottságának.

 A biztos szerint a folyamat néhány hónapon belül eredményesen zárulhat.

Az Ukrajnai vízumliberalizációs folyamat 2008-ban kezdődött és a 2014-ben kirobbant polgárháború kétségessé tette annak megvalósulását. Az Európai Unió vízumliberalizációs állásfoglalását Ukrajnával kapcsolatban itt olvashatja el.

0 Tovább

Esőben is öntöznek Kijevben

Ukrajnában működnek a reformok

Kijevben egész nap esik az eső és heves széllökések vannak. Ennek ellenére a közterületfentartó emberei öntözik a fákat. Ez már az új kormány reformjainak eredménye lehet.

Az ukrán fővárosban állandóan, komoly gondot okoznak a nyagyobb zivatarok, mivel a város csatornahálózata meglehetősen elavult. Vitalij Klicskó polgármester több igéretet is tett a helyzet normalizálására.

0 Tovább

Megválasztották Ukrajna miniszterelnökét

Ukrajna Grojszman ukrajna kormánya választás parlament
Nem várható gyökeres változás.

Egyetlen szavazás volt

Arszenyij Jacenyuk bejelentett lemondása után két napig vajúdtak a képviselők, hogy létrehozzák az új koalíciót és megállapodjanak a kormány összetételéről.

Ukrajnában csak parlamenti pártok koalíciós többsége alakíthat kormányt.

A törvényjavaslatot a képviselők a további problémák elkerülése érdekében egyszerre, kötegelve szavazták meg. Egyetlen szavazás szólt Jacenyuk lemondásának elfogadásáról, Grojszman kinevezéséről és a kormány tagjainak személyéről is.

Csak a radikális párt emelte fel a szavát azért, hogy külön-külön szavazzanak minden kérdésben, az átláthatóság érdekében. A szavazás előtt több képviselő kiabálta: „Szégyen, szégyen”! Grojszman erre úgy válaszolt, hogy azok szégyelljék magukat, akik az Ukrajna függetlenné válása óta eltelt 24 évben nem voltak képesek egy erős országot felépíteni.

Petro Porosenkó elnök beszédében kiemelte, hogy ő azt várja, hogy az új kormány továbbra is az Európába vezető úton marad, ezért kiemelten fontos, hogy továbbra is mindent megtegyenek Ukrajna EU-s és NATO csatlakozásáért. Kiderült a beszédből az is, hogy a nemzetközi valutaalappal szoros együttműködést kell fenntartani, és a gazdasági kérdéseket alá kell rendelni ezen megállapodásnak.

0 Tovább

Folytatódik a vízumliberalizációs Saga

Ukrajna vízummentesség EU Petro Porosenkó
Vízum és ujjlenyomat kell a határátlépéshez.

Az Ukrajna vízummentességéről szóló javaslatot két hét múlva terjesztik az Európa tanács elé.

Ezzel a hírrel örvendeztetett meg minden ukrajnai lakost a „Radio Svoboda” tudósítója Brüsszelből. Ezt a remek hírt némiképp árnyalja, hogy korában április 14-re ígértek hasonló javaslatot.

A Reuters szerint, a Holland népszavazás ellenére, ahol a szavazók 60%-a Ukrajna EU csatlakozása ellen szavazott, bevezetik Ukrajna számára a vízumliberalizációt. Ez nem jelenti az automatikus vízummentességet, a tagállamoknak azt még meg kell szavazniuk. Kérdés az is, hogy mit fog jelenteni, és kik számára a vízumliberalizáció. Valószínűtlen, hogy az Európai Unió vízummentességet adjon a kelet-ukrajnai harcokban háborús bűnöket elkövető alakulatok tagjainak, viszont nehéz kiszűrni ezeket a harcosokat.

Az Ukrajnával szembeni vízumliberalizáció mellet szól az a lehetőség, miszerint az EU bármikor újra bevezetheti a vízumkötelességet, ha a migrációs helyzet megköveteli azt.
Az ukrán állampolgárok vízummentessége már két éve lebegtetett téma, amivel Petro Porosenkó ukrán elnök és Jacenyuk is kampányolt a választásokon. Nem lenne meglepő, ha egyelőre nem történne előrelépés az ügyben.

Arszenyij Jacenyuk lemondásának elfogadását is április 12-re ígérték a képviselők véglegesíteni, most április 14-re tolták át.

0 Tovább

Talán lemondott az ukrán miniszterelnök

Ukrajna Jacenyuk ukrán miniszterelnök ukrán kormány Grojszman
Miniszterelnök és jelölt.

Arszenyij Jacenyuk megint bejelentette lemondását

Az Ukrajnai média több szerkesztője kap ma hisztériás rohamot, ha elolvassa az Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök lemondásáról szóló információt. Nem az első eset, hogy az Amerika által támogatott politikus lemond posztjáról. Egy tévéinterjú során jelentette be elhatározását, azzal a kiegészítéssel, hogy április 12-én tárgyalhatja meg lemondását a parlament.

Indoklásként úgy fogalmazott, hogy a feladatainak elvégzéséhez nem áll rendelkezésére a kellő hatalom és támogatottság.

Jacenyuk szerint a jelenlegi politikai válságot mesterségesen idézték elő, olyanok akik hatalmi pozíciókra vágynak. „Nem kapaszkodom a székembe” – mondta a miniszterelnök, aki már harmadszor vagy negyedszer mond le.

Petro Porosenkó pártja azonnal reagált a bejelentésre, és közölték, hogy támogatják Jacenyuk távozását és Volodimir Grojszman jelenlegi házelnököt jelölik a miniszterelnöki posztra.

Ukrajnai hírek itt ukránul.

0 Tovább

Újra ég a "Majdan" (frissül)

Ukrajna Kijev verekedés Avtomajdan tüntetés
Újabb összecsapások Kijevben

A rendőrség és ügyészség átvilágítását követelik.

Az "Avtomajdan" képviselői gumiabroncsokat gyújtottak fel az elnöki rezidencia előtt. A fiatalok összecsaptak a rendőrséggel. Az utcát a poroltókból származó fehér por borítja.

Azt követelik az "Avtomajdanosok", hogy jöjjön ki hozzájuk Petro Porosenkó elnök és beszélje meg velük az ország problémáit.

A konkrét követeléseket még nem ismertették az újságírókkal.

Az aktívisták azt mondták a Newsone riporterének, hogy meg akarják kérdezni Petro Porosenkótól, hogy mi változott az elmúlt két évben Ukrajnában. A rendőrség különleges alakulatai a helyszínen vannak.

Szvitlana Pavlovna, a Nemzeti Gárda szóvivője elmondta, hogy békés tüntetés zajlott a reggeli óráktól az elnöki rezidencia előtt, melyet a Nemzeti Polícia és a Nemzeti Gárda biztosított. A töntetők a déli órákban kezdtek el autógumikat égetni.

Az aktivisták azt követelik, hogy az új koalícióban ne kaphassanak tisztséget "szeparatisták".

12:37 az egyik tüntető elmondta, hogy információkat gyűjtöttek az ukrán ügyészségről és az ukrán ügyészekről. Ezek publikus információk, melyek azt bizonyítják, hogy a jelenleg pozícióban lévők korruptak és különféle módokon sértik meg a törvényeket. Ezeket az adatokat szeretnék átadni Petro Porosenkónak.

12:45 a rendőrség különleges alakulatai kitolták a tömeget az elnöki hivatal elől és eloltották a tüzet. Az "Avtomajdan" vezetője elképzelhetőnek tartja, hogy az elnök háza előtt folytatják tüntetést.

12:53 Odesszából és Vinnyicából elindultak az "Avtomajdan" aktivistái Kijevbe.

Nézze meg a tsn.ua fotóit a tiltakozásról.

13:31 A rendőrség lezárta a Bank utcát. Az Interfax jelentése szerint a miniszterelnöki hivatal képviselői felajánlották, hogy fogadnak egy három tagú küldöttséget, amit a tiltakozók elutasítottak.

Követeléseik között szerepel, hogy menték fel tisztségéből az Antiterrorista Központ vezetőjét, aki Medvecsuk "partnere".

14:22 újabb autógumikat hoznak a tüntetők, akik időről időre megpróbálják eltolni a rendőrsorfalat.

A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a tiltakozók között több fegyverrel rendelkező, leszerelt katona is lehet.

Az unian.net helyszini tudósítását az Ukrajnai, Kijevi eseményekről itt követheti.

14:31 A rendőrség elkobozta az autógumikat, amit a tüntetők úgy kommentáltak, hogy ellopták tőlük. Nyílt fenyegetőzés zajlott a rendőrség egyik vezetője és az "Avtomajdan" vezetője között.

14:37 "Mit értetek el azzal a Majdanna? Mit értetek el azzal a Majdannal? Jobb lett nekünk? Nekem ebből elegem van, hogy minden nap ezt kérdezik tőlem az emberek. Porosenkóval akarunk beszélni!" - nyilatkozta Koba Szergij, aki a jelek szerint a tüntetők vezetője.

0 Tovább

Felgyújtották a bíró irodáját Ukrajnában

Ukrajna Kijev orosz kommandósok gru bíróság ukrán ügyészség
A folyamatban lévő ügyek anyagai
nem sérültek meg

Veszélyes az orosz kommandósok ellen / mellett kiállni

Felgyújtották Kijevben Nyikolaj Didik bíró irodáját. Ő az, aki az elfogott orosz különleges alakulatok két katonájának ügyét tárgyalja.

A megfigyelő kamerákon látható, hogy a hajnali órákban 5 ismeretlen személy jelenik meg az iroda előtt. Az épület belsejében nincsenek megfigyelő kamerák, a bíró irodájában 3 Molotov-koktél maradványait találták meg. Az ügyészség vizsgálja, hogyan juthattak be illetéktelenek az épületbe.

A támadás időpontja nem véletlen, ma április 8-án folytatódik a két orosz kommandós, Alekszandr Alekszandrov és Jevgenyij Jerofejev tárgyalása. Nyikolaj Didik bíró pedig tagja annak a bírói kollégiumnak, amelyik az orosz diverzánsok eseteit vizsgálja.

Márciusba a kommandósok védőügyvédét Jurij Grabovszkohot rabolták el és gyilkolták meg. Az elkövetőket elfogták, a vizsgálat még tart. Az ukrán ügyészség szerint az emberrablást az orosz titkosszolgálat rendelte meg, hogy a végső szakaszban lévő tárgyalást így szakítsák meg.

Az ügyvéd eltűnése előtt arról számolt be, hogy eltűnt két pisztoly a páncélszekrényéből. A vizsgálatok szerint a zárak érintetlenek voltak. Akkor még arra gondolt, hogy a fegyverek felhasználásával gyilkosságba akarják keverni, ezért azonnal bejelentést tett a rendőrségen. Egyes feltételezések szerint, mivel ez a próbálkozás nem sikerült, inkább az elrablásával próbálkoztak, ami félresikerült.

Az ügyészség későbbre ígért tájékoztatást az ügyekben.

0 Tovább

Ungvár a legkorruptabb megyeszékhely Ukrajnában

Ukrajna Ungvár korrupció felmérés
A korrupció működteti az országot.

Az Ung-parti város lakói elfogadhatónak tartják a megvesztegetést

Ukrajna egyik legnagyobb problémája a mindent behálózó, rendszerszintű korrupció. A Korrupcióellenes Hivatal munkába állása egy éve késik, pedig az Európai Unió egyik alapkövetelése volt Ukrajnával szemben ennek a felállítása a nemzetközi kölcsönök és pénzügyi segítségért cserében.

Az ungváriak 45%-a adott csúszópénzt az elmúlt két évben (a „Majdan forradalom” után) és mindössze 37% nyilatkozott úgy, hogy nem kellett hivatalos helyen vesztegetéshez folyamodnia – derül ki az International Republican Institute felméréséből, melyet a kanadai kormány finanszírozott. Hasonló eredményre csak Odessza esetében jutottak a kérdezők.

Az elmúlt év folyamán jelentősen romlott a korrupciós helyzet a városban: a lakosok 33%-a adott csúszópénzt az elmúlt év folyamán, 37% az elmúlt 6 hónapban és 13%-a a kérdezetteknek a múlt hónapban.

Érdekes, hogy bár a megkérdezettek 98 százaléka szerint probléma a korrupció, de csak 51 százalékuk szerint döntő a város fejlődését tekintve. Az is beszédes adat, hogy az ungváriak 66%-a szerint a városi vezetés semmit sem tesz a korrupció visszaszorítása érdekében.

Ukrajna Ungvár korrupció felmérés
A lakosok szerint Ungvár a legkorruptabb.
0 Tovább

Nevet változtat Munkács

Ukrajna Kárpátalja Munkács Mukács Mukacsevo névváltoztatás
Minden fronton az oroszok ellen!

Sajnos nem Munkácsnak fogják hívni

A Kárpátaljai Megyei Tanács úgy döntött, hogy az ukrán parlament illetékes bizottsága elé terjeszti Munkács város névváltoztatásának ügyét. No, ne gondolojunk hatalmas változtatásokra, és ne is álmodozzunk arról, hogy régi magyar nevét szeretnél visszaadni a városnak, mindössze arról van szó, hogy az ukrán hivatalos iratokban Mukacseve néven szerepelt eddig, most viszont ezt Mukacsevo-ra szeretnénk megváltoztatni. Az indoklás szerint, a jelenleg használt névváltozat szovjet / orosz nyelvi hatásra alakult ki.

A névváltoztatásra az ukrajnai parlamentnek is rá kell még bólintania.

Fülöp Árpád verse jut eszembe, amely újabb sorokkal bővülhet:

A szerencse úgy forog

1. (Trianon óta...)

A szerencse úgy forog:
Ungvárból lett Uzsgorod,
Munkácsból lett Mukacsevo;
Isten látja egyik se jó!

2. (1938. november 2-ika óta...)

A szerencse-kerék úgy jár
Uzsgorodból lett már Ungvár;
Azt kiáltja úr és munkás:
Mukacsevó ismét Munkács!

3. (1944 október óta...)

A szerencse úgy forog:
Ungvárból lett Uzsgorod,
Munkácsból lett Mukacsevo;
Isten látja egyik se jó!

0 Tovább

Minden korrupciós vádat a külső támadásokkal magyaráz Ukrajna

Ukrajna offshor botrány Petro Porosenko Roshen korrupció
A részvények "újrastruktúrálása" a hivatalos indok.

Százmilliós részesedés a bizományba adott csokiból

Ukrajna ellen hibrid háború és hibrid háborús retorika folyik.” – mondta Petro Porosenkó ukrán elnök arra a cikkre reagálva, amiben az ukrajnai korrupcióval kapcsolatban jegyzi meg a The New York Times, hogy Európa nem fogja egy lyukas vödörbe önteni a pénzt a végtelenségig. A korrupcióellenes küzdelem közepette, a külföldi vádakat magyarázva érte Ukrajnát az újabb hír: Porosenkó elnöknek offshor cégei birtokolják a Roshen édességgyárat. A hír önmagában talán nem is korrupciógyanús, de a nagy médiavisszhang rosszul jön a koalíciós tárgyalások közepette.

Petro Porosenkó elnök a választási kampányában megígérte, hogy eladja gyárát. Az ígéret betartása időről időre felmerül a sajtóban, de eddig nem kapott jelentősebb figyelmet, a most kirobbant botrány kihangsúlyozza ezt a kérdést is, és még egy szöget üt a haldokló kormánykoalíció koporsójába.

Még megvannak az orosz Roshen gyárak is

Az offshort-cégek botrányának egyik érdekes reakciója volt az a bejelentés, mely szerint hónapokon belül megkötik a Roshen vállalat oroszországi leányvállalatának eladási szerződéseit.
Nehéz eldönteni, hogy az ukrán elnökre és pártjára a korrupció vádja veszélyesebb-e, vagy a hazafiatlanság bélyege, hiszen az „orosz agresszor” ukrajnai területszerzései után több mint egy évvel még mindig működnek gyárai az ellenséges országban.

Ukrajna offshor botrány Petro Porosenko Roshen korrupció
A jobb oldali oszlopban szerepelne a külföldi illetőség a hromadske.tv szerint

Becsülete miatt hozta létre a panamai cégeket

Az államfő minden fórumon és kommunikációs csatornán igyekszik tisztázni, hogy pusztán azért hozta létre a panamai bejegyzésű vállalatokat, hogy a Roshen csokoládégyárat bizományba adhassa külföldi partnereinek. Porosenkó szerint, a cég bizományba adásának pillanatától semmilyen ráhatása nincs arra.

Némileg árnyalja a becsületesség látszatát, hogy egyik offshor hátterű cég sem szerepel Petro Porosenkó államfő vagyonbevallásában. A kiadott nyilatkozatokból egyelőre csak a tanácstalanságot lehet kiolvasni. Az elnök ellenfelei sincsenek tisztában azzal, hogy ez az információ felhasználható-e a politikai harcokban, illetve van-e büntetőjogi következménye. A Nemzeti Korrupcióellenes Iroda mindenesetre bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak az ügyek tisztázására.

0 Tovább

Szavcsenkóra nem vonatkozik a Minszki egyezmény

Ukrajna Kelet-Ukrajna Szavcsenko Minszki Békeszerződés fogolycsere
Húsz év múlva szabadulhat.

Az ukrán pilótanőt a múlt héten ítélték 22 év börtönre. A vád szerint közreműködött két orosz újságíró megölésében, a szakadárok által ellenőrzött területen Ukrajnában. Nagyija Szavcsenkó állítja, a gyilkosságok idején már a kelet-ukrajnai felkelők fogságában volt.

A pilótanő ügyvédei úgy gondolták, hogy a Minszki megállapodás értelmében - melyben a hadifogolycseréről is megállapodtak a felek – a lefolytatott bírósági tárgyalás után kicserélhetik két orosz titkosszolgálati tisztre, akiket az ukrán SzBU fogott el. A cserében bízva Szavcsenkó ügyvédjei nem is fellebbeztek a döntés ellen, hogy az minél hamarabb jogerőre emelkedhessen, s így a bírósági szakasza az ügynek véget érjen.

Oroszország nem része a Minszki Egyezménynek

Az orosz külügyminiszter azonban leszögezte: Oroszország nem részese a Minszkben aláírt megállapodásnak. Oroszország csak segíteni szeretne a béke megteremtésében, ahogyan Németország és Franciaország, de nem szerepel a dokumentumban mint érintett fél.

Ennek értelmében Nagyija Szavcsenkóra nem is vonatkozhat a fogolycsere megállapodás.

Orosz források szerint az ukrán pilótanőt csak akkor adhatják ki, ha Ukrajna hivatalosan kéri a kiadatást, Szavcsenkó pedig bűnösnek vallja magát és beismer mindent.

0 Tovább

Új kormánya lesz az ukrán parlamentnek, de ez Ukrajnát már nem érdekli

Ukrajna ukrán parlament miniszterelnök Jacenyuk Natalia Jareszkó szakértői kormány előrehozott választások 2016
Megy vagy marad az ukrán miniszterelnök?

Az ukrán embere 89 százaléka úgy gondolja, hogy nem sikerül március 29-ig megalakítani az új kormányt és előrehozott választásokat kell kiírni – hangzott el a newsone hírműsorában.

Múlt év szeptemberében kezdtem el írni ezt a blogot, azóta különösen figyelem az ukrán híreket, hogy időben írhassak azokról. Talán jól szemlélteti Ukrajna jelenlegi fásult állapotát, hogy Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök és kormányának eltávolításáról nem jutottak el hírek hozzám. A hétköznapokban az emberek nem is foglalkoznak ezzel, akit erről kérdeztem, azt válaszolta, hogy „Már megint lemondott? És most le is váltják? Nem mindegy, ki lesz helyette?”.

Most végül / végre megtörtént. Az ukrán parlamentben most új koalíciót próbálnak alakítani. A külső szemlélők el sem tudják képzelni, hogy kit lehetne az ország törvényhozásának élére állítani. Petro Porosenkó elnök kijelentése legalább annyira sötéten hangzik, mint amennyire reménykeltő akart leni: „Minden épkézláb koalíciót és miniszterelnök jelöltet támogatok” mondta. Jelenleg sokan az eddigi pénzügyminisztert tartják esélyes jelöltnek, de az általános közvélekedés szerint legvalószínűbb az előrehozott választás kiírása még 2016-ban.

Egyes források szerint Natalija Jareszkó pénzügyminiszter kaphatja meg a miniszterelnöki posztot, kizárólag azzal a feladattal, hogy technokrata, szakértői kormányt hozzon létre. Mások szerint a jelenlegi házelnök Grojszman alakíthat kormányt, aki valószínűleg átpolitizálja a problémamegoldást, így elképzelhető, hogy még rosszabb helyzetet teremtve.

A legvalószínűbb forgatókönyv, ami az oka annak, hogy nem terjednek a hírek az ukrán kormányátalakításról, hogy marad Jacenyuk és a régi problémák.

0 Tovább

„Értelmetlen és logikátlan az ukrán béke”

Ukrajna Kelet-Ukrajna Debalceve Jaros Minszki Békeszerződés ukrajnai választás
Debalceve a Minszki Békeszerződés után történt.

Ukrajna lépjen ki a minszki megállapodásból – követeli a Jobb Szektor vezetője Dmitro Jaros

Véleménye szerint a békeszerződés 2015-ös aláírása után az orosz csapatok megsértették azt Debalcevénél, ezért megszűnt az érvényessége. „Az nemzeti érdekek elárulása, ha megtartják a választásokat Kelet-Ukrajnában” – vélekedett a katona, politikus.

Véleménye szerint csak azután szabad választásokat tartani a jelenleg megszállt területeken, miután „Ukrajna” teljes egészében visszaszerzi felettük az ellenőrzést.

Jaros azt szeretné, ha felmondanák a Minszk-2 szerződést, mivel az elvesztette érvényességét és Ukrajna követelje a Budapesti Memorandum értelmében az Egyesült Államok és Nagy-Britannia segítségét területi integritásának és függetlenségének megvédése érdekében.

0 Tovább

Elpusztíthatatlan drónt építettek Ukrán tudósok

Ukrajna ukrán hadsereg Ukroboronprom dron drón
Így is kinézhet az Ukrán drón.

Az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia munkatársai forradalmian új pilóta nélküli, reaktív meghajtású repülő eszközt fejlesztettek ki az ukrán hadsereg számára – írja az unian.net hírportál.

A repülő eszköz hatótávolsága 50 kilométer és a megfigyelés mellett képes az ellenséges páncélosok megsemmisítésére.

A drón sebessége 800 kilométer óránként. A fejlesztők szerint sebessége és kis méretének köszönhetően megsemmisíthetetlen. Kiemelik, hogy a repülő távirányítással és önállóan is képes repülni. Rendelkezik fedélzeti célmeghatározó eszközzel. A pontos fegyverzetet egyelőre nem ismertették.

Korábban az "Ukroboronprom" közölte, hogy Spectator néven új drónokkal látták el az ukrán hadsereget. A repülő 120 km/h sebességgel repülhet körülbelül 2 órán keresztül.

Ukrajna ukrán hadsereg Ukroboronprom dron drón
A Spectator ukrán fejlesztésű drón
1 Tovább

Ukrajnában 0,45 liter benzin van 1 liter benzinben

Ukrajna benzin ár benzin A-92 A-95 Kárpátalja fogyasztó védelem benzinkút
Az ukrán csodabenzinkút kiapadhatatlan.

Az ukrán adóhatóság szerint a Kutak több benzint adnak el, mint amennyit vesznek

Sok határ menti lakost csábít át Ukrajnába az olcsó benzinár. A határtól néha csak száz méterre mennek, betankolnak, vesznek néhány doboz cigarettát – ami most száz forintba kerül – és mennek is haza.

Az ukrajnai autósok már egy jó ideje inkább 92-es benzint tankolnak, mert a szóbeszéd szerint „azzal kevesebb a mutyi”. Az ukrán adóhatóság által végzett vizsgálat szerint a forgalomba A-95-ös benzin 45%-a, az A-92-es motorbenzinnek a 39%-a benzin, a többi különféle adalékanyag.

Furcsa azonban, hogy a „fogyasztóvédelmi hatóság” most elvégzett vizsgálata mindössze a kutak harmadánál állapított meg szabálytalanságokat. 31 mintát vettek Ukrajna különböző megyéiben olyan benzinkutaknál, ahonnan fogyasztói panasz érkezett. 21 alkalommal mindent rendben találtak.

A hatóság kijelentette: továbbra is ellenőriznek, ha érkezik bejelentés. Ahol szabálytalanságot tártak fel, ott az értékesítésre átvett rossz minőségű áru értékének 300 %-a a büntetés.

6 Tovább

Timosenkó felelős a Krím-félsziget megszállásáért

Ukrajna Krím-félsziget megszállása Turcsinov Timosenko ukrán hadsereg védelmi tanács ukrán háború 2014
Kinek a parancsára maradtak tétlenek a
körbezárt katonák?

Az Ukrán Védelmi Tanács feloldotta a titkosítás alól a 2014. február 28-i ülés jegyzőkönyvét, amikor is a Krím-félsziget orosz megszállásával kapcsolatos teendőket vitatták meg.

Mint kiderült, a Védelmi Tanács ülésén elhangzott az az információ, hogy az Orosz Föderáció hadserege átcsoportosításokat hajt végre Ukrajna határán, és nyilvánvalóan egy esetleges fegyveres beavatkozásra készülnek.

A védelmi miniszteri tisztséget betöltő Igor Tenyuh úgy tájékoztatta a jelenlévőket, hogy 38 ezer orosz katona, 761 tank 720 ágyú és több mint kétezer páncélautó várja a parancsot, hogy megtámadja Ukrajnát. Ezen felül 2014. február 28-án nyolcvan katonai hajó indult meg a Fekete-tengeri katonai kikötők felé.

Az ukrán védelmi tanács ülésén szóba került az azonnali hadiállapot bevezetése, melyet kizárólag Alekszandr Turcsinov támogatott. (Később az ő parancsára vetettek be katonákat Kelet-Ukrajnában a polgári lakosság ellen.)

Ukrajna Krím-félsziget megszállása Turcsinov Timosenko ukrán hadsereg védelmi tanács ukrán háború 2014
Julija Timosenko 2014. február 22-én.

Mint a jegyzőkönyvből kiderül, a leginkább Júlia Timosenkó ellenezte a hadiállapot bevezetését Ukrajnában. Véleménye szerint az ukrán hadsereg nem volt olyan állapotban, hogy felvegye a harcot az orosz hadsereggel és ezért nem szabad Putyinak alapot adni arra, hogy erőt alkalmazzon Ukrajnával szemben. A továbbiakban az ex kormányfő úgy vélekedett, hogy azonnali segítséget kell kérni a Nyugattól és NATO csapatok segítségével kell Oroszországot megregulázni. "Ukrajna békegalamb kell, hogy legyen."

Ha igaz, és a most nyilvánosságra hozott iratok valóban ezt tartalmazzák, és ez megfelel a valóságnak, akkor Ukrajna sorsát egy mozgáskorlátozott, 6 napja korábban még börtönben lévő elítélt határozta meg, aki ellen akkor még tartott a bírósági eljárás. Bár a valóban alkalmatlan Timosenkót szeretnék ezzel a jegyzőkönyvvel a hatalomból eltávolítani, valójában az akkori hatalmi pozícióban lévő személyek és Turcsinov alkalmatlanságát demonstrálja az irat.

8 Tovább

Újabb dróntámadás egy ukrajnai hadianyagraktár ellen

Ukrajna drón dron támadás fegyverraktár hadianyagraktár Donyec
Megerősítették a raktár védelmét.

Február 17-én két pilóta nélküli repülőeszköz támadta meg a Donyec megyével határos, Zaporozsjei hadianyagraktárt. Az első dron gondoskodott a világításról, míg az őt követő aknákat dobott a fegyverraktár területére.

A robbanásban senki nem halt meg, egy ember megsérült, a következményeket a körlet személyzete „operatívan likvidálta”. A terület parancsnoka egyértelműen orosz agressziónak nevezte az esetet.

A fegyverraktár Zaporozsjei területen, Kujbisev mellett található Ukrajnában.

A hírek szerint a terület ötven pontján ütött ki tűz, amit vízzel és földdel oltottak el.

Ez már nem az első dróntámadás Ukrajnában.

1 Tovább

Lemondott a főügyész, Jacenyuk készül

Ukrajna ukrán parlament Petro Porosenkó Arszenyij Jacenyuk ukrán kormány
A Gázhercegnő feszülten figyeli a történelmi ülést.

Amerika megadta a kilövési engedélyt?

Az ukrán parlamentben ma hallgatják meg a kormány beszámolóját és döntenek a hatalom „újraindításáról”.

Petro Porosenkó, Ukrajna elnöke „tanácsára” lemondott posztjáról az ukrán főügyész. Szintén az elnök sugallatára összegyűlt a szükséges mennyiségű aláírás, hogy bizalmatlansági szavazást tartsanak a kormányfőről és kormányról.

Ukrajna jelenleg a csőd szélén táncol, keleti részén háború dúl, a Krim-félszigetet elcsatolták, nő a szegénység. Nem túlzás azt állítani, hogy életbevágóan fontos parlamenti ülésen vesznek részt a képviselők. Ennek megfelelően az ex-kormányfő Júlia Timosenkó új imidzsével szórakoztatta képviselőtársait. Az ő anyagi helyzete mellett érthető, hogy untatta az ülés.

Mindeközben: Ukrajna mellélőtt a „civil kezdeményezéssel”, mely arra irányult, hogy feltartják az Ukrajna területén áthaladó orosz kamionokat. 16-án déltől az orosz kormány hasonló határozatot fogadott el, melynek hatására sokkal több ukrán rendszámú kamion kénytelen a határon vesztegelni.

Ukrajna a Kazahsztánba történő áruszállítást Oroszországon keresztül bonyolítja. A tiltásnak beláthatatlan gazdasági következményei lehetnek.

 

Ukrajna ukrán parlament Petro Porosenkó Arszenyij Jacenyuk ukrán kormány
Az orosz és az ukrán kamionok is vesztegelnek

0 Tovább

Kamionblokád helyett szemetet találtunk

Ukrajna Kárpátalja Kárpátok szemét Talabor-Nagy-ág vízierőmű kamion blokád Ökörmező
Vadregényes szemetes Kárpátok.

A hétvégénket Nagyszőlősön töltöttük, ott olvastam a hírt, hogy ukrán önkéntesek feltartóztatják a hágónál az orosz kamionokat. A kamionblokád egy jó téma, ezért úgy döntöttünk, hogy kerülővel indulunk haza Ungvárra és készítünk néhány képet ide a blogba.

Az út a borús idő ellenére kellemesnek ígérkezett, hiszen joggal bízhattunk abban, hogy láthatunk havas erdőket, hegyeket útközben, a Kárpátok magaslatain.

Az útvonal kb. így nézett ki: Nagyszőlős - Huszt - Iza - Félsziget - Ökörmező - Fülöpfalva - Volóc - Verecke.

Útközben található a Talabor-Nagy-ági vízierőmű, mely szintén nem mindennapi látványosság. A kitérő mintegy 120 kilométer, óvatos becsléssel, 2 órával többet utazunk, de közben az Ökörmezői Tájvédelmi Övezet mellett megyünk el, ahol a Szinevéri-tó is található.

Abban semmi meglepőt nem találtam, hogy utak helyenként nincsenek, ezt egy kárpátaljai hamar megszokja, viszont amit Lipcse, Félsziget és Ökörmező között a Nagy-ágban láttunk, arra nem voltunk felkészülve. Az út a folyó mentén halad és több mint 50 kilométeren keresztül egybefüggő szemétsáv kíséri. A levegőjéről és fáiról híres gyönyörű tájvédelmi környék egy óriási szemétdomb lett. Természetesen ez nem volt számomra újdonság, hiszen korábban írtam már az Ukrajnában úszó szemétről, de így megtapasztalni szörnyű élmény volt. Sajnos nagyon rosszra fordult az idő és szörnyen esett, ezért csak néhány fényképet készítettünk a Kárpátokat elöntő szeméthalomról.

Négy órát tartott az út a Vereckei rendőrposztig, ahol az ott poharazó "kamionfeltartók" már annyira nem is érdekeltek. A blokád úgy néz ki, hogy néhány méterre a rendőrposzttól felállítottak egy sörsátrat, odahordtak egy nagy halom, kirakták a kötelező zászlókat és ott jártunkkor éppen csendesen iszogattak. Egyetlen kamion vesztegelt a rendőrposztnál, várva, hogy mi fog történni.

A kamionblokádról, a sötétség miatt már nem készítettem fényképeket, de amit addig láttunk, az így is bőven elég volt.

Ukrajna Kárpátalja Kárpátok szemét Talabor-Nagy-ág vízierőmű kamion blokád Ökörmező
Lipcsénél a partradobott szemét

0 Tovább

A világ leghosszabb lakóháza

ukrajna leghosszabb lakóház Luck
A világ legnagyobb lakóháza ukrajnában.
wikimapia.org

Az Ukrajnában, Luck városában található szalagház 1750 méter hosszan húzódik négy sugárút mentén. Az egybefüggő emeletes házak hossza nem kevesebb, mint 3029 méter és négy buszmegállót használhatnak a lakói.

Az épületet tíz éven keresztül építették 1969 és 1980 között és a lakói csak „a nagy fal”-nak nevezik.

A tömböt negyven egymásba épített 5 és 9 emeletes lakóház alkotja 120 lépcsőházzal és mintegy 3000 lakással és 9150 lakóval.

Az ukrán hírtelevízió által készített riportfilm szerint, az itt élők rettenetesen élvezik, hogy ilyen óriási épülettömbben lakhatnak, hiszen a házak között „meghitt és kellemes udvarok vannak”.

Az természetes, hogy az új lakók (és a régiek is) időnként keresik, hogy vajon merre is van a lakásuk.

ukrajna leghosszabb lakóház Luck
Rengeteg buszmegállóra van szükség a világ leghoszabb házánál.
2 Tovább

Nem hír a "Dél-Ukrajnai Atomerőmű" lekapcsolása

Ukrajna atomerőmű Dél-Ukrajnai Atomerőmű atomreaktor
A Dél-Ukrajnai Atomerőmű.

Február 11-én hajnalban visszakapcsolták Ukrajnában az egy nappal korábban lekapcsolt erőműi reaktort. Az atomerőmű hivatalos weboldalának információi szerint, szerda hajnalban azért állították le az „Dél-Ukrajnai Atomerőmű 2-es blokkját, mert megnövekedett a vibráció az áramfejlesztő gőzturbináknál.

Az erőmű közlése szerint minden sugárzási érték normális.

Ukrajna 4 erőművében 15 reaktorblokk található, ebből jelenleg 14 működik. A Zaporozsjei Atomerőmű 1-es blokkja felújítás alatt van. A „Dél-Ukrajnai Atomerőmű"-ben 3 blokk található, melyek egyenként 1000 megawatt energiát termelnek.

Szerdán több tv hírműsora is szalagcímen számolt be az esetről, melynek valójában nincs hírértéke. Tessék, ezért írok én is róla.

Az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető "EnergoAtom" weboldala.

0 Tovább

Mennyi az olaj? Mennyi a benzin?

Ukrajna benzin ár olaj ár kelet-ukrajna
Esik az olaj ára, marad a benzinár.

A Brent kőolaj világpiaci ára 32 dollár 88 cent, az olcsóbb Orosz kőolajat természetesen a Kelet-Ukrajnai háború miatt nem vásárolhatja Ukrajna.
A hivatalos dollár–hrivnya középárfolyam 25 hrivnya 91 kopejka.
Ez azt jelenti, hogy 1 hordó nyersolajért 851,92 hrivnyát kell fizetni, tehát 1 liter nyersolaj beszerzési ára 5 hrivnya 36 kopejka.
Ukrajnában a legnépszerűbb 95-ös motor benzin ára jelenleg átlagosan 20 hrivnya. Ez annyit jelent, hogy a benzinár 75 %-a egyéb költség!
Nem akarok következtetéseket levonni, de szerintem ez így nincsen jól.

0 Tovább

Drónok harca a határon

Ukrajna Ungvár dron drón ukrán-magyar határ csempészet
Repülőket is gyártanak a csempészek.

Megelevenedik a terminátor filmek fantáziavilága?

Ukrajnában a cigarettacsempészek drónokat használnak, a feltűnés nélküli határátlépéshez és a határőrség megfigyelésére.

Az Origó cikke szerint a NAV is beszerezte a szükséges pilóta nélküli repülő eszközöket, melyekkel megfigyelhetik a csempészek mozgását például az ukrán-magyar határon.

Mai hír, hogy Ungváron, a hajnali órákban a rendőrség megállított egy terepjárót, mely árvizsgálása során egy nagy teljesítményű pilóta nélküli repülőgépet fedeztek fel az utastérben.

Érdekes, hogy pont olyan repülő alkalmatosságról van szó, melyet legutóbbi posztomban illusztrációként választottam.

Feltételezhetően a gépet Ungváron, az ukrán-szlovák határon használhatták. A nyomozók vizsgálják a repülő adathordozóját és programját.

Izgalmas lenne látni, ahogyan a NAV drónja találkozik a csempész drónnal…

Ukrajna Ungvár dron drón ukrán-magyar határ csempészet
Pihen a dron, kikötötték...
0 Tovább

Nem aggódnak az ukrán csempészek a NAV légpárnása miatt

Ukrajna Kárpátalja ukrán-magyar határ légpárnás drón dron záhonyi határátkelő
Ez a modell 6 kilogrammot képes felemelni.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal mintegy 58 millió forintért vásárolt légpárnás hajót. A jármű a záhonyi határátkelőhely környékén fog szolgálatot teljesíteni.

A hír hallatán nem estek pánikba Kárpátalján az ukrán cigaretta és embercsempészek. A főbb útvonalaik most is az ukrán-magyar határ szárazföldi szakaszán vannak, mivel itt elég könnyen átslattyognak Európába. Tény, hogy gyakran használtak kompszerűen működtetett csónakokat is, de a csempészek szakmai felkészültsége már XXI. századi. A korábban a hírekben szereplő sárkányrepülők használata is elavult módszernek számít. A csempészek egyik kedvelt módszere lett a drónok alkalmazása. Egy lembergi cég konkrétan erre specializálódott.

A megvásárolt kisrepülők amint elérnek egy bizonyos magasságot átváltanak automata üzemmódba, elrepülnek a szomszédos magyar terület megadott pontjára, majd visszatérnek. A határőrség így nem is tapasztal árulkodó rádiójeleket sem az ukrán oldal felől.

Egy ilyen repülő alkalmatosság, ami egyszerre 15 karton cigarettát képes a levegőbe emelni, Ukrajnában kb. 1,5 millió forintba kerül. Egy éjszaka alatt 150 ezer forintnyi hasznot is hozhat.

Kíváncsian várjuk, hogy milyen eredményeket fog tudni elérni a modern légpárnás a határőrizetben.

0 Tovább

Bizonyítva: Nem lehet áthajtani az Ungon

Ukrajna Kárpátalja Ung Ungvár 2016 terepjáró
Gumicsónakkal egyszerűbb a folyóban.

Két vállalkozó kedvű ember úgy döntött, hogy nem kerülnek néhány száz métert a hídig, átmennek a terepjáróval az Ung folyó másik partjára. A terepjáró a folyó közepén megadta magát, így a katasztrófavédelem munkatársai mentették ki őket.

A rendőrség nyilatkozata szerint, a környezetvédelmi hatóság indít ellenük eljárást, a folyó szennyezésért.

Arra a kérdésre, hogy miért tették, a szokásos válasz jött: Jó ötletnek tűnt.

0 Tovább

Vödörről a vonatra

Ukrajna vonat Elektricska vödör
Az öregek és a nyugdíjasok is kénytelenek utazni.

Tessék mondani, ez már Európa?

Ukrajnában a helyi érdekeltségű járatok funkcióját úgynevezett "Elektricskák" töltik be. Ezen járművek komfortjáról külön ódákat lehetne zengeni, hiszen a "fapados" itt szó szerint értendő.

Az ilyen vonatokra történő fel iletve leszállás még az állomásokon is nehézkes, de mi van akkor, ha egy megállóhelyen kell felszállni rá, ahol peron sincs?

Ezt láthjuk az alábbi videón. Az ukrán emberek leleményesek, és még a nyugdíjasok és öregek is megoldják, ami megoldhatatlannak tűnik.

0 Tovább

Ukrajnában tökéletesítették az adócsalást

Ukrajna Jótékonyság alapítvány adó vám ukrán háború ukrajnai segély
A ládikába kerülő pénz, néha a zsebbe megy.

1500 jótékonysági alapítvány hozott be vámmentesen szállítmányokat

Ukrajnában mindenre van kiskapu és mindent meg lehet oldani „okosan”. A Kelet-Ukrajnai háború kirobbanása óta eltelt időben megszokott hírré vált, hogy piacokon és boltokban árusítják a segélyszállítmányokat. Civil aktivisták feljelentése szerint a Vöröskereszt kijevi irodájában ládaszám rendelhetőek különböző krémek, melyeket az egyik multinacionális cég az ukrán katonák számára adományozott.

Természetesen a sima és üzletszerű lopás mellett új módszereket is kidolgoztak. Kihasználva azt, hogy a jótékonysági alapítványok vám és adómentesen hozhatnak be árut Ukrajnába, egyre másra alakulnak a hamis alapítványok. Kijevben egy címre 12 nem létező alapítvány volt bejelentve, akik 200 ezer pár női cipőt hoztak be vámmentesen az országba, amit azonnal tovább is adtak boltoknak. Ezzel körülbelül 200 millió (nem tévedés) vámot és adót csaltak el az államtól.

2015 folyamán 38 ezer tonna áru érkezett Ukrajnába vámmentesen. Meg sem lehet becsülni, hogy ennek hány százaléka csempészáru.

Az ügy talán azért is szomorú, mert míg ezen az oldalon millókkal dobálóznak, addig a 15 ezer forintot érő minimálbérből 5 százalékot levonnak hadiadó-ként.

Ukrajna Jótékonyság alapítvány adó vám ukrán háború ukrajnai segély
Ez az eset feltűnt az ukrán hatóságoknak.
Ukrajna Jótékonyság alapítvány adó vám ukrán háború ukrajnai segély
Kirakodóvásár a segélyszállítmányból. Még friss.
0 Tovább

Előrehozott választások lehetnek Ukrajnában

választás 2016 előrehozott parlamenti választás Ukrajna Jacenyuk
A választók is eltávolítanák az ukrán kormányfőt.

2016-ban választásokat tarthatnak a miniszterelnök népszerűtlensége miatt

Politológusok több forrásból úgy értesültek, hogy a jelenlegi elnök Petro Porosenkó pártjában megkezdték a felkészülést a soron kívüli parlamenti választásra- írta az unian hírportál.

Egy korábbi interjúban Nyikolaj Tomenkó képviselő is elismerte, hogy a „Batykivscsina” és „Szamopomics” pártok már kijelölték indulóikat a lehetséges képviselői helyekért.
A „Petro Porosenkó Blokk” pártban múlt héten döntöttek a felkészülésről, valószínűleg azután, hogy  a közvélemény kutatások szerint a jelenlegi kormányfő Arszenyij Jacenyuk támogatottsága 1 százaléknál is kisebb, és többségében vannak a kormány politikáját ellenzők is az országban.

0 Tovább

Fegyveres összetűzés Kelet-Ukrajnában

Ukrajna ukrán háború bunker Kelet-Ukrajna hír Harkov ukrajnai harcok
Kerítés és szögesdrótakadály a határon.

230 kilométernyi tankelhárító akadályt létesítettek Ukrajna az orosz-ukrán határon.
Február 1-én az esti órákban egy felderítő-diverzáns csoportot fedezett fel az ukrán hadsereg Mariupol közelében. Közel egy órán át tartó tűzpárbaj alakult ki, mely hatására a Donyecki Népköztársaság csapata visszavonult - adta hírül Mariupol város honlapja. Sérültekről és arról, hogy milyen fegyvereket vetettek be nem érkezett hír.
Eközben az ukrán médiában megjelent hírek szerint elkészült az a 230 kilométeres védvonal, melyet az ukrán hadsereg Harkov és Csernyigovi területen létesített az orosz-ukrán határon.
A határ mentén létesítettek még 72 kilométernyi drótakadályt, elhelyeztek 9 lőállást, 32 megfigyelőállást és négy "Triton" típusú könnyűpáncélzatú lőállást. A munkálatok mintegy 400 millió hrivnyájába kerültek az ukrán államnak.
Érdekesség: a védvonal olyan területeken épült, ahol nem volt semmilyen agresszió orosz területről.

Az ukrajnai bunkerekről itt írtam.

Ukrajna ukrán háború bunker Kelet-Ukrajna hír Harkov ukrajnai harcok
Így néz ki a védvonal felépítése

0 Tovább

Leégett az „Ukrajna”

Ukrajna Kárpátalja Ungvár Ukrajna áruház tűz 2016 hír
A látótávolság nulla az úton.

Egy tipikus ukrajnai tűzeset

Ég Ungvár legrégebbi "szupermarkete". A kétszintes, szovjet időkből ránkmaradt épület oltását nem siették el a tűzoltók. Hivatalosan magyar idő szerint 7:30-kor érkezett bejelentés az ungvári tűzoltóságra, hogy kigyulladt az Ukrajna áruház alsó emelet, 70 tűzoltó vonult ki az oltáshoz.

A tüzet jobbára csak távolról szemlélő bolttulajdonosok szerint a tűzoltók oltóanyag nélkül érkeztek, és a papírmunkával kezdték az oltást.

Nyolc óra után 20-25 perccel zárták le az 5 sávos Minaj utcát, hogy a szomszédos "Zakarpattya Hotel"-ből egy kb. 200 méteres slagon keresztül (egy darab) oltsanak.

A tűz bejelentése után 2 órával - amikor már az emelet is lángolt - érkezett mg a városi vízművek két lajtos kocsija a vízzel, ekkor zárták le a sűrű füst miatt járhatatlan utakat is.

A mintegy 1000 négyzetméteres üzletet a rendszerváltás után butikokra osztották és magánszemélyek bérelték.

1 Tovább

„Sódar akció végrehajtva!” – jelentették a vegán terroristák.

Malaclopás Kárpátalján - állítólag!!!

 

Ukrajna Kárpátalja hír hoax vicc böllérfesztivál malaclopás Gecse
Már a disznókkal is malackodnak.

A Gecsei Nemzetközi Böllérfesztivál előestéjén, magukat vegetáriánusoknak valló terroristák ismeretlen helyre távoztak mintegy húsz darab sertéssel. A hír az egyik ukrajnai hírportálon, az ua-reporter.com oldalon jelent meg.

A sertésrablók már felvették a kapcsolatot a falu vezetőségével és elmondták követeléseiket a Kárpátaljai Magyarokkal szemben is.

A „Vegánok” azt követelik, hogy egyszer és mindenkorra szüntessék be a gecsei böllérfesztivált, különben óránként lelőnek egy haszonállatot. A terroristák és áldozataik a falu körüli erdőkben bújkálnak.

Bár a hírt átvette néhány kárpátaljai portál, egyértelműen hoaxról beszélhetünk.

0 Tovább

Hivatalosan 2 ezer 269 ukrán katona halt meg Kelet-Ukrajnában

Ukrajna háború halottak száma ukrajnában veszteségek ukrán hadsereg Donbász
Nem mindíg kielégítő a téli felszerelés.

Az ukrán elnök, Petro Porosenkó bejelentette, hogy az ukrán háború, a harcok megkezdése óta 2 ezer 269 ukrán katona vesztette életén Kelet-Ukrajnában, Donbászon. Köztük 21 en még nem töltötték be 18. életévüket és 650-en 18-25 év körüliek. Erről az elnök az Ivan Bohun katonai líceumban tartott előadásában beszélt.
A számok természetesen nagyon változatosak, és sok katonát tartanak nyílván eltűnt személyként. Az ukrán határőrség adatai szerint 67 határőr vesztette életét a harcokban. Ez a szám annak tükrében furcsa, hogy 13 ezer felett van azon határőrök száma, akik a konfliktus idején a harci zónában teljesítettek szolgálatot.
A hadsereg veszteségei mellett nagyok lehetnek a belügyi csapatok veszteségei, mivel hivatalosan Antiterrorista akció zajlik, melyben a rendőrség egységei vesznek, vettek részt.
A civil veszteségekről továbbra sincs semmilyen hivatalos adat.

1 Tovább

Véget ér egy korszak: megszűnt az Antonov konszern

Ukrajna Ukroboronprom An-225 ukrán fegyvergyártó Antonov hírek
A fegyvergyárban készülnek ezentúl a repülők.

A világ legnagyobb repülőgépét is gyártó „Antonov” repülőgépgyártó konszern hivatalosan megszűnt.
A nagy múltú cég alvállalatai ezentúl az állami fegyvercég az „Ukroboronprom” felügyelete alatt működnek tovább. Az átalakítások a kijevi hatalom reformpolitikájának részeként zajlanak jelenleg. Az „Ukroboronprom” állami fegyvergyártó vállalatot 2010-ben hozta létre az ukrán kormány, hogy optimalizálják és felügyeljék az Ukrajna területén gyártott, modernizált, felújított haditechnikát.
Az Antonov világhírű repülőgépgyártó cég olyan ismert modelleket gyártott, mint az AN-32, AN-148, AN-74, AN-124, AN-70 ész AN-225.
Az AN-225 „Mrija” (álom) jelenleg a világ legnagyobb, üzemben lévő teherszállító repülője. Az ukrán gyár egy sor modernizációt hajtott végre rajta, hogy egyáltalán repülhessen.
Érdekeség: az elavult navigációs fedélzeti számítógépek helyett a repülőmérnökök laptopokat használnak.

Ukrajna Ukroboronprom An-225 ukrán fegyvergyártó Antonov hírek
Az AN-225 összehasonlítása a többi Antonov típussal.
0 Tovább

A Magyar határ felé tartó migránsokat fogtak Kárpátalján

Ukrajna Kárpátalja Kaszony illegális migránsok ukrán-magyar határ határ
Az ukrán zöldhatáron is mennek a migránsok.

Ukrajnán keresztül is mennek a migránsok Magyarországra

A Kaszonyi határátkelőhöz tartozó határőrök 14 Afganisztánból érkező illegális migránst fogtak el, nem messze az ukrán-magyar határtól.

Január 22-én éjszaka a határőrszolgálat hő kameráján, egy csoport embert fedeztek fel. A helyszínre érkező katonák 3 gyereket, 3 férfit és 8 nőt vettek őrizetbe, akiknél nem voltak iratok. A vizsgálat során kiderült, hogy mindnyájan Afganisztánból érkeztek és az Európai Unió területére akartak eljutni. Beszámoltak arról is, hogy a zöldhatárig két mikrobusszal hozták őket embercsempészek.

0 Tovább

Ukrajna nyalogatja a könyökét és örül neki

ukrajna Kína Oroszország Selyemút áruszállítás
Kétszer szállnak halyóra, míg megérkeznek Kínába.

A XXI. században sokan visszasírják a régi jól bevált dolgokat. Ukrajna most tet is ezért, felélesztette a Selyemutat.
Mivel Oroszország embargót vezetett be bizonyos árukra, területén keresztül nem lehet árút szállítani Kínába. Sikerült viszont egy remek kerülőutat találni, melyen nem csak az ukrán áruk, de az európai áru is eljuthat Kínába. Az útvonal igen egyszerű: Ukrajna - Grúzia - Azerbadzsán - Kazahsztán – Kína. Az út mindössze 11 nap, amely a későbbiekben 1 nappal rövidülhet.
Az Ukrán hírforrások nagy elégtétellel számoltak be arról, hogy az első szerelvény már meg is érkezett Bakuba. A tíz vagonból és húsz konténerből álló vonatot itt hajózzák be, hogy átkeljen a Kaszpi-tengeren. Épp ez a dolog szépséghibája, ha nem Oroszországon keresztül utazik az árú, és nem is a hajót választjuk, akkor egy hibrid szállítási módszert kapunk. Ukrajnából Kínába, először a Fekete-tengeren, majd a Kaszpi-tengeren kell áthajókázni.
A XXI. században talán nem ez a leg megfelelőbb módja az árufuvarozásnak, de a nemzeti büszkeségnek mindenképpen jót tesz.

 

ukrajna Kína Oroszország Selyemút áruszállítás
11 napig döcög az áru.

0 Tovább

Terrorakció Ungváron?

Ungvár Kárpátalja Volodimir Csubirko kárpátaljai megyei tanács gyújtogatás
A belső udvarra hatoltak be.

Ismeretlen tettesek Ungváron felgyújtották Volodimir Csubirka, a megyei tanács ex-elnökének Mercédeszét.

A térfigyelő kamerák felvételén látható, hogy a támadók megvárták, míg az üzletember testőreivel felmegy az irodájába, majd eltorlaszolták az épület ajtaját és felgyújtották a járművet.

Az autó egy 2009-es Mercedes GL 550 jármű volt, melynek értéke megközelítőleg 45 ezer dollár (12,5 millió forint).

Volodimir Csobirko 2014-15 között vezette a Kárpátaljai Megyei Tanácsot. A politikai pályára a gáz, olaj üzletágból érkezett. A rendőrség vizsgálja, hogy üzleti vagy politikai indíttatású a bűncselekmény háttere.

Ungvár Kárpátalja Volodimir Csubirko kárpátaljai megyei tanács gyújtogatás
A luxusautó javíthatatlan.
0 Tovább

Videón a szürreális őrjöngés Kárpátalján

Ukrajna Kárpátalja Jobb Szektor verekedés üdülő Drahobrat
Előzetes letartóztatásba kerültek a verekedők.

Elérhetőek az interneten a "Drahobrat"-on történt verekedés biztonsági kameráinak felvételei.

Mint ahogy arról korábban írtam, Ukrajnában, Kárpátalján egy sí központban a Jobb Szektor (PSZ) néhány tagja verekedésig fajuló mulatozást tartott. A történtek pontos lefolyása még nem ismert, nem tisztázott az sem, hogy kik fogták le az őrjöngő "szektorosokat".

A most felkerült videón azonban egy szürreális Jancsó film elevenedik meg. Megállapíthatjuk, hogy hogy tisztában voltak tettükkel, mivel módszeresen tönkretették a térfigyelő kamerákat. A felvételen látszik, ahogyan a társaság megérkezik a "Drahobraton" található hotelhez, s állításukkal ellentétben senki nem zavarta meg őket. Az üres étteremben a koccintások után egy álomszerű körtáncban egyesülnek, ami után sorakozót rendelnek el és némi fekvőtámasszal is szórakoztatják magukat. Feltételezésem szerint az étterem előtti lövöldözés vezethetett a hatóságok bevonásához.

Érdemes megnézni!

0 Tovább

Megtámadták az EBESZ képviselőit Ukrajnában

Ukrajna hírek EBESZ ATO Marjanka mesterlövész Kelet-ukrajna háborós videó ukrajnai videó
Az EBESZ autóját érte tlálat.

Mesterlövészpárbaj „Marjankán”
Az ukrán „Antiterrorista Művelet” (ATO) központjának híre szerint, orvlövészek lőttek az EBESZ képviselőire, akik ukrán tisztekkel utaztak egy konvojban.
A közlemény szerint, január 16-án, az ukrán kormány által nem ellenőrzött Donyecki területen, ismeretlenek rálőttek az EBESZ misszió gépkocsijára. Senki nem sérült meg, csak a járműben esett kár.
A közlemény kiemelte, hogy az eset „Marjankánál” történt, ahol fél év után most állítják vissza a gázszolgáltatást. A misszió egy ukrán katonai csoporttal volt együtt, akik a gázszolgáltató munkatársainak biztonságára vigyáztak.
Az ukrán katonák szerint, az orvlövész célja az elijesztés volt, hogy elhúzzák a helyreállító munkálatok idejét.
Marjanka” forró pontja volt korábban is a kelet-ukrajnai háborúnak, itt az AZOV alakulat harcosai tisztogattak. Az alábbi videón egy lövészpárbaj látható.

0 Tovább

Vesztegetésre van pénz Ukrajnában

Ulrajna adóhatóság SzBU vesztegetés hír hírek
Egy csomagtartónyi pénzt foglaltak le.

Autós üldözésbe torkollott a letartóztatás - az SZBU hírei szerint.

Három vezető beosztású, kijevi adóhivatalnokot fogtak el az ukrán titkosszolgálat, az SzBU munkatársai. A több szolgálat bevonásával végrehajtott rajtaütés akkor történt, amikor az adórendészet munkatársai átvették a 3,8 millió ukrán hrivnya (kb. 46 millió forint) értékű csúszópénzt.

Az hivatal munkatársai az átvett összegért cserében azt ígérték, hogy elengednek 14 millió hrivnya (163 millió forint) adótartozást.

Az elfogás közben az egyik gyanúsított megpróbált autójával elmenekülni, közben több járművel karambolozott. Végül elfogták.

Ulrajna adóhatóság SzBU vesztegetés hír hírek
A Kijevi üldözés eredménye.

Ukrajnában nem az első eset, hogy vezető beosztású hivatalnokokat fognak el, csúszópénz elfogadásának vádjával. Az akciók az ukrán kormány EU-csatlakozási cselekvési tervének részét képezik.

0 Tovább

Saját orvlövészpuskát fejleszt Ukrajna

ukrajna fegyver Ukroboronprom Moszina
Amerikai mintára gyártanak fegyvert?

Az állami fegyvergyártó konszern, az „Ukroboronprom” bejelentette, hogy a közeljövőben átadja a hadseregnek, saját fejlesztésű mesterlövész puskáját. Az új fegyver, a „Moszina” (Moszin Nagant ismétlőpuska) modernizált változata.
Az új fegyvert (VM2 MP-UTOSZ vagy ВМ2 МП-УТОС) hangtompítóval is felszerelték valamint tompítható a lövésnél látható villanás is. 5 vagy 10 töltényes tárat kaphat, felszerelik a korszerűnek mondható Picatinny rail-el, optikai célzó berendezéssel, melyet szintén Ukrajna gyárt. A fegyver 7,62 kaliberes, lőtávolsága 1100-1200 méter. A cég igazgatója szerint, a két évszázaddal korábban gyártott „Moszina” típusból csak a cső és a zárszerkezet maradt.
Az ukrán cég korábban már sok érdekes fegyverrel örvendeztette meg az ukrán hadsereget, várjuk, hogy ennek a fegyvernek milyen sikere lesz.

ukrajna fegyver Ukroboronprom Moszina
A cég inkább külföldi eladásokból él, nem az ukrán piacból.
0 Tovább

Megint szemét úszik a Duna felé

Ukrajna Kárpátalja Ungvár szemét uszadék illegális szemétlerakó
Ukrajna, Kárpátalja Ungvár 2016. január 12
Újra nagy mennyiségű kommunális hulladék úszik az Ung folyón Szlovákia és Magyarország felé. Ukrajnában, a Kárpátok sí telepein illegális szemétlerakó helyek vannak, ahonnan a kisebb - nagyobb áradások alkalmával a folyók egészen a Fekete-tengerig sodorják az uszadékot.
Mivel a hegyekben, természetvédelmi területen működő sí telepekről néha több száz kilométerre kellene elszállítani a hulladékot, a vállalkozók egész egyszerűen a folyókba borítják azt.
Magyarország ugyan sikerrel perelte be Ukrajnát a nemzetközi bíróságon, változást nem tudtak elérni a hulladékgazdálkodásban.
Addig pedig maradnak a szeméthegyek és az úszó szeméttömeg.
Ukrajna Kárpátalja Ungvár szemét uszadék illegális szemétlerakó
Természetvédelmi övezet, gyönyörű erdőkkel, hegyekkel.

0 Tovább

Újabb mobilizációs hullámmal „fenyeget” az ukrán elnök

Ukrajna katonai behívás mobilizáció ukrán hadsereg ukrán elnök Petro Porosenkó
Egyre kevesebb az önkéntes katona.

Ha szükséges, készek vagyunk elkezdeni a behívások újabb hullámát” – nyilatkozta önfeláldozóan Petro Porosenkó Ukrajna elnöke. Erre a bejelentésre Ternopolban került sor, ahol kiderült az is, hogy a végső döntés a Védelmi Minisztérium és a Vezérkar ajánlása alapján születik meg.
Függetlenül a harcok mérséklődésétől, kénytelenek vagyunk jól felfegyverzett, nagy létszámú kontingenst állomásoztatni a háborús zóna határán. Az ukrán területek felszabadítása nem csak a diplomaták, az ukrán diplomácia feladata. Az ukrán fegyveres erők betartatják a Minszki megállapodást. Amennyiben szükséges, újabb behívási hullámot indítunk – nyilatkozta az ukrán elnök.
Ukrajnában, a katonai behívások 6 hullámában összesen 210 ezer férfit hívtak be katonai szolgálatra, többségüket frontszolgálatra.

Ukrajna katonai behívás mobilizáció ukrán hadsereg ukrán elnök Petro Porosenkó
Géppuska sokvan, a golyóálló mellény hiánycikk.
0 Tovább

Kiborgok a rendőrök ellen? Késeléses verekedés a Kárpátok síparadicsomában

Ukrajna Kárpátalja Rahó Drahobrat Jobb Szektor Pravyj Szektor Nacionalna Policija kiborg
A rendőrség lezárta az utakat.

A Jobb Szektor Ivano Frankivszki emberei elindultak a helyszínre.
A mukachevo.net információi szerint a Jobb Szektor emberei és a "Nacionalna Polícija" rendőrei közötti konfliktus torkollt késelésbe a Drahobrat sí területen Ukrajnában, a Rahói járásban.
Az újságírók és a rendőrség információi eltérnek egymástól. A hivatalos történet szerint a "Hata Magnata" turista szállóban öt huligánt tartóztattak fel a biztonsági őrök. A huligánok a Jobb Szektor képviselői, akik verekedésbe keveredte a biztonsági őrökkel, akik azután letartóztatták őket.

Ukrajna Kárpátalja Rahó Drahobrat Jobb Szektor Pravyj Szektor Nacionalna Policija kiborg
Jobb Szektor a rendőrség előtt.


A munkavhevo.net információi szerint rendőrökkel verekedtek össze Jobb Szektorosok, akik között vannak olyanok, akik részt vettek Krím blokádjában is és olyanok is, akik a Donyecki reptért védték, őket nevezik "kiborgoknak". Ezt a verekedést fékezték meg a szálloda biztonsági őrei. A hírportál információit támasztja alá, hogy megnevezték a verekedés néhány ismert résztvevőjét: "Trizub", "Bisz", "Pedro".

Az összetűzésben négy ember sérült meg.
A Jobb Szektor kárpátaljai képviselete elhatárolódott az incidenstől, az Ivano Frankivszkiek azonban elindultak "rendet csinálni".

0 Tovább

Elköveti Viktor J. hibáit O. Viktor? Intelmeim Ukrajnából

Ukrajna Magyarország Simicska Lajos Mahír Viktor Janukovics Orbán Viktor
A Janukovics módszer nem jött be!

Az Origón olvastam a hírt, hogy Rendőrök razziáztak Simicska plakátőreinél. Eddig nem írtam a magyar belpolitikáról szubjektív posztot, de talán most itt az ideje, teszem ezt Ukrajnai kontextusban.
Előrebocsátanám, hogy a cikkben és ügyben szereplők egyikével sem szimpatizálok igazán, s talán leginkább a biztonsági őröktől viszket a hátam, DE…
Addig értem, hogy el akarják bontani az ominózus oszlopokat, azt is értem, hogy megpróbálják ebbe belevonni a rendőrséget, de miért így? Az őrző-védőnek az a dolga, hogy védje az objektumot. Ha ezzel bármiféle törvényt sért, menjen oda a rend zord őrzője, és szólítsa fel távozásra, bilincselje meg, ha kel lője le.
Én szeretném azt hinni, hogy ha felbérelek egy biztonsági őrt, az megvéd engem bárkitől.
Magyarországon ezt akarják elvenni az emberektől.
Az elbujdosott ukrán elnök Viktor Janukovics módszereire emlékeztet az, ahogyan most megpróbálnak elbánni Simicska Lajossal, a Mahíren, a biztonsági cégen keresztül.
Ukrajnában sokáig tűrte ezt a nép, és mi lett belőle? Nem gondoltuk volna, hogy lessznek akik erőszakosan fellázadnak Janukovics ellen, de azt sem, hogy keleten háborút robbantanak ki mellette. Magyarországon 2006-ban már kiderült, hogy van az országnak saját (Hoffi szerint)csőcselékje.
Vitatkozhatunk azon, hogy a keleti szeparatistáknak van-e igazuk, vagy a hatalmon lévőknek, egy biztos, ez most így SENKINEK SEM JÓ! Ukrajnában.

0 Tovább

Ukrajna kedélyeit borzolja a Coca-Cola és a Pepsi is

Ukrajna Oroszország Krím-félsziget Pepsi Coca-Cola
Oroszország része a Krím-félsziget.

Felháborodtak az ukrán emberek, a Coca-Cola
 és a Pepsi karácsonyi akciós plakátjain. A cég olyan stilizált térképet használt, melyen a Krím-félsziget Oroszország része. Az amerikai gyáróriás központja által kiadott sajtóközlemény szerint, a tudtuk és beleegyezésük nélkül készítették az orosz reklámanyagot. A Coca-Cola kijelentette, hogy nem kívánnak politikai állásfoglalást képviselni, ezért eltávolították a kifogásolt marketing anyagokat.
A szemfülesebbek a Krím-félsziget mellett más hibákat is felfedezhetnek!

Ukrajna Oroszország Krím-félsziget Pepsi Coca-Cola
A Pepsi cég oroszországi jelenlétét demonstráló térképen is szerepel a Krím-félsziget

0 Tovább

Lövöldözés a magyar-ukrán határon

Ukrajna Kárpátalja csempészet SZBU ukrán-magyar határ
Hangtompítós fegyvert is használtak.

Távcsöves puskával lőttek a titkosszolgálat embereire.
Kik őrzik a privatizált határokat Kárpátalján címmel készített tényfeltáró riportfilmet a TSN stábja. Arra voltak kíváncsiak, hogy mi változott a munkácsi lövöldözés óta eltelt fél évben.
Azt feszegeti a riporter, hogy lehetetlen lenne a csempész-bizniszt az ukrán és a magyar rendvédelmi szervek tudta és segítsége nélkül végezni.
A TSN stábja az ukrán-magyar határon, Kárpátalján, Beregszász és Déda környékén járőrözött, az ukrán titkosszolgálat, az SZBU munkatársaival. Az anyagból kiderül, hogy a határ menti földeket privatizálták, s a gazdáik jól felszerelt „biztonsági őrökkel” védik azokat, hogy más csempészek ne kószálhassanak arra.

Ukrajna Kárpátalja csempészet SZBU ukrán-magyar határ
Nehéz fizikai munkával sok pénzt lehet keresni

Járőrözés közben az egyik csapatra rálőttek. Az SZBU-sok, ezután behatoltak a magánterületre, és elfogták a lövöldözőket. Ahogyan a filmen is látszik, éjellátó készüléket, késeket és egy profi mesterlövészpuskát is lefoglaltak.
A dolog érdekessége, hogy a lövöldözés hangjára, egyik ország határőr egységei sem figyeltek fel, csak miután jelzőrakétát lőttek ki, érkezett ki két álmos járőr.
A kérdésre, hogy miért engedik, hogy a határsávban fegyveresek tartózkodjanak az volt a válasz, hogy ez magánterület.

Ukrajna Kárpátalja csempészet SZBU ukrán-magyar határ
A csempészek nagyon kreatívak.
0 Tovább

Két órán keresztül ömlött a gáz a robbanás előtt

Ukrajna Kárpátalja gázrobbanás Szojuz gázvezeték
Lakatlan, erdős részen kapott szikrát a gáz.

Gázrobbanás történt január 1-jén Ukrajnában, Kárpátalján, Huszt mellet.
A "Szojuz" (Szövettség) gázvezeték "Horodilovka" melletti szakaszán 9 óra 55 perckor gázfolyást, nyomáscsökkenést tapasztaltak. A hivatalos jelentés szerint 12 óra 3 perckor történt a robbanás egy véletlen szikra miatt. A környéken nem tartózkodott senki, személyi sérülés nem történt.
Az Európába irányuló gázszállításban nem okoz fennakadást a vezeték kiesése.
A "Szojuz" gázvezetéket a 80-as években helyeztél üzembe, az éves gázszállítási kapacitása 26 milliárd köbméter. A felrobbant cső átmérője 142 centiméter, 65 atmoszféra a gáznyomás. Az ukrajnai szakasz hossza 1567 kilométer.

Ukrajna Kárpátalja gázrobbanás Szojuz gázvezeték
A robbanás helyszíne az oltás után

2 Tovább

Ukrajna, Kárpátalja, háború, járvány

blogavatar

Ukrajna Hírek az Ukrán háborúról, a kárpátaljai történésekről, a koronavírus járványról. Ukrajnai élet, politika, üzlet, Európai Unió. SEO honlapoptimalizálás, weboldal készítés, honlap gyorsítás.

Aktuális benzinár Ukrajnában

Kárpátaljai kutakon:

95-ös benzin kutak szerint
(hrivnya)

SUN OIL 22.99
UPG 24.10
UkrNafta 24.00
Shell 24.39
Okko - WOG 26.99

92-es benzin
SUN OIL 21.99
UkrNafta 23.00
Shell 22.79
WOG 25.99

95 Prémium
WOG 27.99
OKKO 27.90

Dízel/gázolaj
UkrNafta 24.00
SUN OIL 21.99
Shell 22.89
Okko - WOG 25.99

Forint / Hrivnya árfolyam

1 000 forint 72,00 hrivnya
1 hrivnya = 12.50 forint
2020. április 02.

Utolsó kommentek

Reblog

Címkefelhő

Ukrajna (92),Kárpátalja (25),ukrajna (18),ukrán háború (13),Ungvár (12),ukrán hadsereg (6),Jobb Szektor (6),ukrán (6),verekedés (6),Kijev (6),drón (5),ukrán-magyar határ (5),háború (5),ukrán parlament (5),Oroszország (5),dron (4),baleset (4),Kelet-Ukrajna (4),ukrán polgárháború (4),Petro Porosenkó (4),Donyeck (4),hír (4),Jacenyuk (4),Doneck (4),csempészet (3),Luhanszk (3),lőszerraktár (3),Ukroboronprom (3),szemét (3),minimálbér (3),2016 (3),tűz (3),korrupció (3),Janukovics (3),ATO (3),Berkut (3),hírek (3),Roshen (2),Munkács (2),lavina (2),Petro Porosenko (2),ukrán elnök (2),Drahobrat (2),lövöldözés (2),Lemberg (2),tüntetés (2),Grojszman (2),vízummentesség (2),Szavcsenko (2),Harkiv (2),névváltoztatás (2),Csernobil (2),atomerőmű baleset (2),EU (2),dróntámadás (2),Krím-félsziget (2),bunker (2),Majdan (2),rendőrség (2),május 9 (2),parlament (2),terror (2),Minszki Békeszerződés (2),választás (2),okostelefon (2),veszteségek (2),Mariupol (2),Azov (2),ukrán miniszterelnök (2),Arszenyij Jacenyuk (2),Odessza (2),benzin ár (2),SzBU (2),terrortámadás (2),Kárpátok (2),Donyecki Népköztársaság (2),ukrán kormány (2),migránsok (2),Natalia Jareszkó (1),miniszterelnök (1),szakértői kormány (1),ukrajnai választás (1),Elektricska (1),Jaros (1),Ung (1),vödör (1),Harkov (1),vonat (1),ukrajnai segély (1),alapítvány (1),előrehozott választások 2016 (1),fogolycsere (1),előrehozott parlamenti választás (1),választás 2016 (1),adó (1),vám (1),offshor botrány (1),ukrajnai harcok (1),Jótékonyság (1),záhonyi határátkelő (1),Turcsinov (1),Talabor-Nagy-ág vízierőmű (1),Luck (1),Timosenko (1),védelmi tanács (1),leghosszabb lakóház (1),Krím-félsziget megszállása (1),kamion blokád (1),fegyverraktár (1),támadás (1),Ökörmező (1),hadianyagraktár (1),Donyec (1),atomreaktor (1),2014 (1),olaj ár (1),benzinkút (1),Mukács (1),Debalceve (1),légpárnás (1),fogyasztó védelem (1),kelet-ukrajna (1),benzin (1),Dél-Ukrajnai Atomerőmű (1),A-92 (1),A-95 (1),atomerőmű (1),terepjáró (1),kettős állampolgárság (1),hágó (1),(1),Sztalker (1),uzemanyag (1),Európa (1),ukrajnai háború (1),börtön (1),zóna (1),rakéta (1),Ukrajnai (1),kihallgatás (1),oroszország (1),tágyalás (1),megmagyarázhatatlan (1),Krím (1),hadgyakorlat (1),magyar katonák (1),remény (1),orosz filmek (1),betiltás (1),ukrajnai helyzet (1),Ungvár hajó (1),haditengerészet (1),állatsprint (1),állat (1),katonák (1),divatsprint (1),fagyasztás (1),krisztázis (1),remeny (1),árak (1),boltok (1),HArkiv (1),vásárlás (1),főügyész (1),forradalom (1),felvonulás (1),Zaharcsenkó (1),DNR (1),útlevél (1),Ukrajna áruház (1),nyelvtörvény (1),ukrán rendőrség (1),vízumliberalizáció (1),Facebook (1),gru (1),orosz kommandósok (1),felmérés (1),bíróság (1),ukrán ügyészség (1),ukrajna kormánya (1),Avtomajdan (1),orosz nyelv (1),Sahtar (1),iPhone (1),szerencsétlenség (1),Ukrán Nemzeti Bank (1),Ájfon (1),akció (1),Ájfon Szim (1),cigaretta (1),CEE Confectionary Investment Limited (1),Porosenko (1),kupadöntő (1),Zorja (1),Szlavutics Aréna (1),Donbasz Aréna (1),offshore (1),azelsosprint (1),Mukacsevo (1),vesztegetés (1),Naftogaz (1),gáz vásárlás (1),tűntetés (1),helyhatósági választás (1),tüntetés Kijev (1),blokposzt (1),Majdan Nezaviszimosztyi (1),haza védelmezője (1),Szvoboda (1),munkácsi lövöldözés (1),Dnyepropetrovsz (1),pravey szektor (1),katonák baleset (1),cigánybáró (1),ukrjna (1),roma tábor (1),útzár (1),illegális (1),kárpátaljai árvíz (1),ukrajnai árvíz (1),árvíz (1),Krim (1),krimi tatár (1),Nemzeti Polícija (1),Herszon megye (1),verekedés a parlamentben (1),verekedés ukrajnában (1),Szvatovo (1),illegális határátlépés (1),Luganszk (1),párizsi terrortámadás (1),titkosszolgálat (1),dronvideó (1),PSz (1),ukrán hávorú (1),Putyin (1),Ukrán Biztonsági Szolgálat (1),Ukrán Titkosszolgálat (1),puccs (1),ukrán szuverenitás (1),menekült (1),minszki béke (1),robbantás (1),Ukrán rádió és tévétársaság konszern (1),gázár (1),bevándorlók (1),menekültek (1),rezsi (1),nyugdíj (1),Ukrán Főügyészség (1),ukrajnai fizetés (1),Luhaszk (1),haditechnika (1),Sztuga-p (1),Sztuga (1),Alekszandr Zaharcsenkó (1),Debalcevo (1),128-as brigád (1),Alexandr Zaharcsenkó (1),Budapest ostroma (1),donyecki reptér (1),kettős állampolgár (1),Szvoboda párt (1),zavargások ukrajnában (1),Oleg Tyahnibok (1),sorozás (1),migráns (1),antiterrorista művelet (1),Luhanszki Népköztársaság (1),propaganda (1),háborós videó (1),Kelet-ukrajna (1),mesterlövész (1),ukrajnai videó (1),üdülő (1),kárpátaljai megyei tanács (1),Volodimir Csubirko (1),Marjanka (1),EBESZ (1),illegális szemétlerakó (1),uszadék (1),mobilizáció (1),fegyver (1),Moszina (1),adóhatóság (1),Ulrajna (1),gyújtogatás (1),Kína (1),Donbász (1),halottak száma ukrajnában (1),Antonov (1),hoax (1),vicc (1),malaclopás (1),böllérfesztivál (1),ukrán fegyvergyártó (1),An-225 (1),áruszállítás (1),Selyemút (1),Kaszony (1),illegális migránsok (1),határőrök (1),határ (1),katonai behívás (1),kiborg (1),megbénították az ukrán parlamentet (1),gránát (1),csernobili halak (1),Felkelők (1),harcok ukrajnában (1),diverzáns akció (1),Harkiv megye (1),novarka (1),RBKM (1),Szolyvai Emlékpark (1),Szolyva (1),szeparatisták ukrajnában (1),vandalizmus (1),átlagfizetés (1),Leningrád Atomerőmű (1),létminimum (1),hackertámadás (1),orosz titkosszolgálat (1),Viktor Janukovics (1),Mahír (1),Simicska Lajos (1),Orbán Viktor (1),Rahó (1),Nacionalna Policija (1),Pravyj Szektor (1),Magyarország (1),Coca-Cola (1),fénykép (1),ukrán titkosszolgálat (1),gázrobbanás (1),Szojuz gázvezeték (1),Pepsi (1),SZBU (1),Gecse (1)