Útzár Ukrajnában Donyeckben
Páncélos csapatszállítókkal oldották
meg az útzárat eleinte.

Az ukrajnai harcok, tüntetések és zavargások, a felkelők-tüntetők által emelt útakadályok, útzárak építésével kezdődtek. Az útzár fogalma:

"a közútnak, rendőrségi ellenőrzés céljából, a járművek továbbhaladását akadályozó eszközökkel történő lezárása."

A harcok egyre súlyosabbá válásával az útzárak delépítése is változott. Eleinte néhány jármű állt keresztbe az úton, később gumiabroncsokból emeltek halmokat, melyeket szükség esetén felgyújthattak, újabban betontömbökből és homokzsákokból emelnek "bunkereket".

Az útzárak és bunkere építésében járatlan Ukrán Kormány, Amerikától szeretett volna gyorsépítésű bunkereket vásárolni. A teherhajó megrakodva a gyorstelepítésű védművekkel néhány hónapig Odessza kikötőjében horgonyzott, de az ukrán kormány körülményes adminisztrációja miatt végül továbbment és egy Afrikai országnak adták el a szállítmányát. Ez az egész háborúra jellemző momentum volt. Most pedig jöjjön néhány úgynevezett "Blokposzt" az ukrán háborús övezetből, az Antiterrorista Művelet (ATO) zónájából.

Ukrán Háború blokposzt
Az útzár harcosai minden eshetőségre felkészülnek

Tovább több kép van

 
Amerikai típusú útzár bunker Ukrajnában
Amerikai típusú útzár az Ukrajnai háborúban
Ukrán háború blokposzt
Ukrajna, Luhanszk. Tankkal védik az ellenőrző pontot
Ukrajnai ellenőrzőpont
A közlekedési rendőrök is kapnak lőállást Ukrajnában a főutak mentén
Donbász útakadály az ukrán konfliktusban
Oroszbarát felkelők egy kezdetleges útakadálynál
Donyeck áteresztő ellenörző pont
A háborús övezet határain a legveszélyesebb az elenörzőpontok élete.
Jobb Szektor Ukrajna ukrán konfliktus
A Jobb Szektor tagjai a főutakat zárták le ilyen útakadályokkal.
Útakadály az Ukrajnai háborúban
Molotov-koktél és gumiabroncs a rendőrök ellen. Ukrajna
Rendőri ellenprzppont az ukrán harcokban
Rendőrök és a Jobb Szektor együtt védi az útzárakat.
Útzár a főutak mentén ukrajnában
Ellenőrzőpont Ukrajnában a főutak mentén.
útzár és ellenőrzőpont az Ukrajnai városoknál
Tűntetők zártak le egy utat Ukrajnában.