Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Támadnak a felkelők Ukrajnában?

Ukrajna Mariupol Azov Doneck Felkelők harcok ukrajnában ukrán háború
Februárban az "Azov" foglalta el Kominternove-t.

Nem zörög a haraszt, ha az „Azov” nem fújja.  Villongások és pánik Doneck megyében, Ukrajnában

Egymást vádolják provokációval a harcoló felek Ukrajnában, Doneck megyében.

Ukrán források szerint december 22-én az ukrán felkelők taktikai egysége bevonult (elfoglalta) Kominternove faluba. A hadsereg „operatív információi” szerint lőállásokat alakítottak ki és elaknásították a környéket. Az ukrán „Információs Ellenállás” szervezet szerint orosz csapatok is segítik a felkelők mozgását.
Kominternove falu az Ukrajnai háborús terület ütközőzónájában található és elvileg demilitarizált övezetnek számít, emellett a Mariupol felé vezető úton található.

A megszállásról szóló hírek elterjedését követően minden úgy alakult, mint a mesében. Miután az ukrán hadsereg nem ült fel a provokációnak és jelentette az esetet az EBESZ megfigyelőknek, a megszállók eltűntek a faluról és környékéről, az ellenőrök nem látták őket.
Az ukrán hadügyminiszter Sztepan Poltarak véleménye szerint, szervezett provokáció történt, hiszen az ukrán médiában többen is a hadsereg azonnali bevetését követelték, ezzel megszegték volna a Minszki tűzszüneti megállapodást.

Ezzel párhuzamosan, a Donecki Népköztársaság hírportálján határozottan cáfolták a hadmozdulatokról szóló információkat és azzal vádolják az ukrán fegyveres erőket, hogy csapatokat szeretne összevonni Mariupol környékén, ezért játszották meg ezt az akciót.

Az igazsághoz sajnos nem tudunk közelebb kerülni, az viszont érdekes adaléka az ügynek, hogy az incidens megint olyan területen történt, ahol az önkéntes patriótákból álló, közismerten nacionalista „Azov” alakulat teljesít szolgálatot az ukrán háborúban.

Ukrajna Mariupol Azov Doneck Felkelők harcok ukrajnában ukrán háború
Mariupoltól nem messze történt a konfliktus.

0 Tovább

ÚTZÁRAK AZ UKRÁN HÁBORÚBAN (fényképek)

Útzár Ukrajnában Donyeckben
Páncélos csapatszállítókkal oldották
meg az útzárat eleinte.

Az ukrajnai harcok, tüntetések és zavargások, a felkelők-tüntetők által emelt útakadályok, útzárak építésével kezdődtek. Az útzár fogalma:

"a közútnak, rendőrségi ellenőrzés céljából, a járművek továbbhaladását akadályozó eszközökkel történő lezárása."

A harcok egyre súlyosabbá válásával az útzárak delépítése is változott. Eleinte néhány jármű állt keresztbe az úton, később gumiabroncsokból emeltek halmokat, melyeket szükség esetén felgyújthattak, újabban betontömbökből és homokzsákokból emelnek "bunkereket".

Az útzárak és bunkere építésében járatlan Ukrán Kormány, Amerikától szeretett volna gyorsépítésű bunkereket vásárolni. A teherhajó megrakodva a gyorstelepítésű védművekkel néhány hónapig Odessza kikötőjében horgonyzott, de az ukrán kormány körülményes adminisztrációja miatt végül továbbment és egy Afrikai országnak adták el a szállítmányát. Ez az egész háborúra jellemző momentum volt. Most pedig jöjjön néhány úgynevezett "Blokposzt" az ukrán háborús övezetből, az Antiterrorista Művelet (ATO) zónájából.

Ukrán Háború blokposzt
Az útzár harcosai minden eshetőségre felkészülnek

Tovább több kép van

0 Tovább

Újra szolgálatban a szadista kommandós

Ukrajna, Majdan rendőrségi attak
Diákokat rendszabályoz a Berkut

Ukrajnában visszahelyezték egységéhez, az ukrán polgárháború kirobbanásáért közvetve felelősségre vonható, Jevhenyij Antonovot, a „Berkut” különleges rendőri egység parancsnokát.
A belügyminiszter nyilatkozata szerint, a hatályos Ukrán törvények értelmében, mivel a parancsnok májusban részt vett a terrorellenes harcokban Luganszk megyében, ezért visszahelyezték korábbi beosztásába. Felmerül a kérdés, hogy egy elvileg előzetes letartóztatásban lévő, bírósági ítéletre váró egyén, hogyan kerül az Ukrajna keleti részén fekvő háborús övezetbe, de valójában ezen már senki sem lepődött meg.
A polgárháborúba torkolló véres utcai harcokat, a 2013 decemberében, az Európai Unió melletti tüntetésekig vezetik vissza. Ekkor Viktor Janukovics ukrán elnök elhalasztotta az Európai Unióval való társulási szerződés aláírását. A diákok nagyszabású tüntetést szerveztek Kijev főterén a „Majdan Nezaviszimosztyi”-n (Függetlenség tere), és sátortábort vertek, megbénítva ezzel a város központjának közlekedését. A rendőrség kivezényelt különleges alakulata a „Berkut” élén Jevhenyij Antonovval 2013. november 30-án brutális módon szétverte, a főleg diákokból álló tömeget. Ezen felháborodva mentek ki a „Majdan”-ra a politikai pártok és civilek tízezrei, és bontakoztak ki, mintegy kétszáz ember halálát okozó, utcai harcok.
A belügyminiszter biztosította a közvéleményt, hogy bíróság dönt majd a parancsnok további sorsáról.

 

Ukrajna, Majdan nezaviszimosztyi
A képről nehéz megállapítani, hogy felsegítik a hölgyet, vagy rálépnek.

Berkut Kijev verés
Tömegoszlatás határozottan.
Ukrajna, Berkut Kijev
Nem törvényes, és mint kiderült, nem is hatásos tömegoszlató a Molotov-koktél
Berkut Kijevben Ukrajnában
Szolgálunk és Védünk

0 Tovább

Ünnep és tüntetés Kijevben

Haditechnika Ukrajnában Kijevben
Az elnök szemlét tart

Kijev polgármestere Vlagyimir Klicskó, az ünnepre való tekintettel - ajándékképp - befűtött. Márhogy a távfűtéssel rendelkező lakások felében (a hőmérséklet éjszaka +2 nappal +10).

Ukrajnában ma ünneplik a "Ukrajna Védelmezőjének Napját", ennek tiszteletére nagyszabású haditechnikai kiállítást rendeztek Kijev központjában. Az elnök, Petro Porosenkó büszkén megszemlélte a kiállított gépeket, majd megtekinthette az Ukrajna európaiságát kihangsúlyozó nacionalista tüntetést is.

A haditechnikai eszközök között - nincs még egy ország, ahol a rendőrség engedélyezte volna - a nacionalista "Szvoboda" párt szervezett tüntetéssel egybekötött megemlékezést. Az összejövetel apropója az, hogy 73 éve alakult meg az Ukrán Felkelő Hadsereg.

Ezzel párhuzamosan a "Jobb Szektor" félkatonai párt - ez is egy ukrán találmány - a "Hősok Menete" címmel masírozik a főtéren. Mindkét párt erőszakos magatartásáról híres, ezért izgatottan várja az egész ország, hogy estére milyen happening alakul ki a fővárosban.

Érdekes az a kettősség, ahogyan az ukrán nacionalisták az Európai Unióba törekednek, és közben szidják a bátor Szicsgárdistákat legyilmoló Magyarokat...

Az ukrán háború keleten közben folyik továb zavartalanul.

0 Tovább

Lőtték Ungvárt, Budapestet – védték Debalcevót

A sorsnak egy perverz játéka, hogy a kárpátaljai magyaroknak - ha behívót kapnak - egy olyan zászlóaljnál kell szolgálniuk és meghalniuk, amely részt vett 1944-ben Kárpátalja megszállásában, 1956-ban pedig lőtte Budapestet.

Marad a díszes temetés...Ukrán zászlókkal.

Ukrán katona az ATO-ban
Nem mindenki tér vissza

A hadköteles kárpátaljai Magyar, ha behívót kap és megjelenik a hadkiegészítő parancsnokságon, az orvosi vizsgálatok után jó eséllyel Munkácsra teljes nevén a 128-as számú elkülönített Turkmenisztán-Kárpátaljai kétszer Vörös zászló érdemrenddel kitüntetett hegyivadász gárda hadosztályhoz kerül.

Budapest ostroma
A 128-as brigád Budapesten (1956)

A Türkmenisztánból származó csapategység a 2. világháborúban került Európába. 1944-ben Kárpátalja felszabadítása/megszállása tiszteletére került nevükbe a "Kárpátaljai" rész. Kárpátaljáról tovább Szlovákia és Csehország megszállásával tűntették ki magukat. A 128-as brigád foglalta el Kassát. A háború végén gyalog - mintegy ezer kilométer megtétele után - érkeztek Kárpátaljára, állandó állomáshelyükre.

128-as brigád emblémája
128-asok jelvénye

1956 október 23-án éjjel 11 órakor azt a parancsot kapta a zászlóalj, hogy Debrecen, Jászberény, Szolnokon keresztül foglalja el Budapestet, amit becsülettel teljesítettek, 25-én estére már a város alatt voltak.

1968-ban a 128-as brigád részt vett a "Prágai Tavasz" leverésében.

Az ukrán polgárháború egyik legvéresebb csatájában a Debalcevói-katlanban, már a kárpátaljai magyar férfiak is harcoltak az egység soraiban. 2015 február 18-án a családtagok és a közvélemény nyomására engedélyezték a visszavonulást, addig a katonai vezetés tagadta a bekerítés tényét.

A hivatalos adatok szerint a 128-as brigád Debalcevénél 30 embert vesztett, az összes veszteség 88-179 fő volt. A szakadárok információi szerint három éd négyezer között lehetett a halálos áldozatok száma. A felkelők igazát támasztja alá az is, hogy az ukrán fél 4 tank elvesztéséről számolt be, míg a visszavonuló katonák interjúiból tudjuk:

nem hoztak ki semmilyen fegyvert a katlanból.

Érdekességek:

Alexandr Zaharcsenkó felajánlotta a 128-as brigádban harcoló Magyaroknak, hogy elhagyhatják a harcteret, velük nincs dolga.

A Kárpátaljai hegyivadász egység teljes legénysége szerepelt Szergej Bondarcsuk "Háború és Béke" című oszkár-díjas filmjében, melyet Kárpátalján forgattak.

0 Tovább

Brutális fegyverekkel tisztították meg Mariupolt a felkelőktől

Ukrajna Mariupol Azov
Légvédelmi gépágyúval lőtték a felkelőket

A náci jelképeiről ismer „Azov” alakulat 2014 júliusában „megtisztította” Mariupolt a felkelőktől, ha úgy tetszik a terroristáktól.

Az ukrán kormány 2014-ben kényszerhelyzetbe került. A rendősrség speciális alakulatainak nagy része oroszországba szökött, a többiek ellen bűntető eljárások indultak. Kézenfekvő volt, hogy a hazafias szabadcsapatokat szervezik harcoló alakulatokká. A Jobb Szektor (PSz) harcoló alakulatát, az "Ajdar" és az "Azov" alakulatokat hozták létre. Felszerelésük nagyrészt a „Majdan” forradalom idején a laktanyákból zsákmányolt fegyverekből állt, valamint aból, amit a felkelőktől zsákmányoltak. Később a kormány is ellátta őket fegyverekkel, ezekből bőven jutott a  2015-ös munkácsi lövöldözés helyszínére is.

Azov alakulat emblémája
A hatóságok szerint ez
nem minősül náci jelképnek

2014 júliusában az önjáró „Azov” elindult felszabadítani Mariupolt. A várost, Kijevi mintára, elbarikádozták az oroszbarát szakadárok. Komolyabb fegyverekkel nem rendelkeztek, esetleg néhány kalasnyikovval (Oroszország akkor még nem támogatta őket). Az alakulat nehéz fegyverekkel látott neki a tisztogatásnak.

Ahogyan a videón is látható, robbanóanyagot, rakétavetőket és egy átalakított teherautót is használtak. A KAMAZ oldalára acéllemezeket hegesztettek, a platóra pedig egy légvédelmi gépágyút helyeztek.

A stratégia: a teherautó behajtott a városban a kereszteződésbe, a platón lévő gépágyúval pedig ripityára lőttek mindent az utcában. Ha valóban lett volba bármilyen komolyabb fegyver a felkelőknél, a kereszteződés közepén álló teherautót egészen könnyen kilőhették volna.

A videón a Mariupoli tisztogatás látható. 1:07-nél a gépágyús KAMAZ.

A „szakadárok” felszereltségéről némi képet kaphatunk a videó végén, az elfoglalt barikád mögötti felvételeken.

Azt a részt csak erős idegzetűeknek ajánlom!

0 Tovább

Aknavetős golf kocsikkal erősít az ukrán hadsereg

Ukrajna Stugna-P
Ukrán katona és járműve

Az ukrán védelmi minisztérium büszkén mutatta be azokat az aknavetőkkel felszerelt golf kocsikra emlékeztető járműveket, amikkel az ukrán hadsereg ütőképességét akarják erősíteni a háborúban.

A „Sztugna-P” nagy mobilitású fegyverrendszer – a hadügyminiszter szerint – kiválóan alkalmas páncélosok és élőerő megsemmisítésére a „gyorsan változó körülmények között”. A CF Moto Tracker hobbijárműre szerelt rakétarendszer Ukrán gyártmány, ezért olcsó.

Korábban Petro Porosenkó elnök bejelentette, Ukrajnának nincs szüksége a „Javelin” amerikai rakétarendszerre, gyártanak jobbat. Elemzők szerint, az elnökből nem a hazai ipar iránti bizalom beszélt, egész egyszerűen Ukrajnának nincs annyi pénze, hogy megvásárolja a külföldi haditechnikát.

A „Sztuga-P” elvileg képes átütni egy 800 mm-es páncélt, súlya 15 kg.

Érdekesség, hogy 6500 méterről képes megsemmisíteni a célt (Ha az egy tank), de a célzó egység csak 2,5 km-ről tudja azt követni.

Az ukrán hadsereg páncélos egységeinek állapota katasztrofális, nem valószínű, hogy ezek a páncélzat nélküli egységek növelik majd az ütőképességet vagy a harci morált.

 

1 Tovább

Fotók, a szétlőtt donyecki reptérről

A donyecki reptér volt az egyik legvéresebb színtere és jelképe az Ukrajnai polgárháborúnak. A harcok majd egy évig tartottak és csak a minszki tűzszünet után felyeződtek be.

Veszteségek:

Ukrajna szerint:

saját oldalon 178 halott 564 sebesült

ellenséges oldalon 1000 halott 2500 sebesült

A Donyecki köztársaság adatai szerint:

saját oldalon 100 halott, 167 sebesült

a kormányerők oldalán 970 halott 744 fogoly

A reptéri harcokban résztvevő ukrán katonákat kiborgoknak nevezik Ukrajnában.

Donecki reptér
A Donecki reptér terminálja

Tovább jönnek még képek

0 Tovább

Tank temető Luhanszkban (fotó)

Békeidőben autóbontókat üzemeltettek, most a haditechnikát szervizelik és járnak bontóba.

Katyusa Luhanszk
A harcoló felek NEM használnak "Katyusát"

Tovább jönnek még fotók!

0 Tovább

Az ukrán "polgárháború" számokban

Az ukrajnai "hibrid háború"-ban a veszteségeket mindkét fél másként értelmezi. Nézzük:

Ukrán háború térképe
Az önkényesen kikiáltott népköztársaságok határa

Szeptember 1-től Ukrajnában viszonylagos nyugalom van, miután a felek újabb tűzszünetben, fegyvernyugvásban állapodtak meg. Feltűnő, hogy ott vannak villongások, ahol az ütközőzónában ukrán részről, az ún. önkéntes alakulatok portyáznak. (ez megér egy hosszabb posztot)

Nézzük át, hogy a két fél, hogyan méri fel a különböző veszteségeket Ukrajnában.

Az oroszok állítása szerint, a harcok kirobbanása 7 883 halálos áldozatot követelt és 17 610-en sebesültek meg.

Ezzel szemben az ukrán főparancsnokság adatai szerint 1541 katona halt meg szolgálatteljesítés közben és 6226 sebesült meg. Civil áldozatokról nincs információjuk!!!

Érdekes adat, hogy Ukrajna szerint, a február 12-én megkötött "Minszki Béke" után, a mai napig 58 katona halt meg és 320 a sebesültek száma.

Feltűnő, hogy az félhivatalos, önkéntes alakulatok veszteségeit, nem közlik a hatóságok.

Az oroszok szerint 2 340 298 menekült hagyta el lakóhelyét, az ukrán hatóságok szerint ez a szám 1 229 ezer fő.

Oroszország több mint 4 milliárd rubelre becsüli azt az összeget, amit a menekülthelyzet orvoslására költöttek eddig.

Az ukrán hadserek több min 900 páncélost vesztett a harcokban, ezzel a világ páncélos haddal rendelkező országai között a negyedikről a 6. helyre csúszott.

Végül egy érdekes tény:

Ukrajnában az elesett katonák földi maradványainak felkutatását a "Fekete tulipán" önkéntes szervezet végezte. Ők október 1-től befejezik munkájukat, mivel nincs pénzük még üzemanyagra sem.

Az ukrán fegyveres erők nem keresnek eltűnt katonákat!

0 Tovább
12
»

Ukrajna, Kárpátalja, háború, járvány

blogavatar

Ukrajna Hírek az Ukrán háborúról, a kárpátaljai történésekről, a koronavírus járványról. Ukrajnai élet, politika, üzlet, Európai Unió. SEO honlapoptimalizálás, weboldal készítés, honlap gyorsítás.

Aktuális benzinár Ukrajnában

Kárpátaljai kutakon:

95-ös benzin kutak szerint
(hrivnya)

SUN OIL 22.99
UPG 24.10
UkrNafta 24.00
Shell 24.39
Okko - WOG 26.99

92-es benzin
SUN OIL 21.99
UkrNafta 23.00
Shell 22.79
WOG 25.99

95 Prémium
WOG 27.99
OKKO 27.90

Dízel/gázolaj
UkrNafta 24.00
SUN OIL 21.99
Shell 22.89
Okko - WOG 25.99

Forint / Hrivnya árfolyam

1 000 forint 72,00 hrivnya
1 hrivnya = 12.50 forint
2020. április 02.

Utolsó kommentek

Reblog

Címkefelhő

Ukrajna (92),Kárpátalja (25),ukrajna (18),ukrán háború (13),Ungvár (12),ukrán hadsereg (6),Jobb Szektor (6),ukrán (6),verekedés (6),Kijev (6),drón (5),ukrán-magyar határ (5),háború (5),ukrán parlament (5),Oroszország (5),dron (4),baleset (4),Kelet-Ukrajna (4),ukrán polgárháború (4),Petro Porosenkó (4),Donyeck (4),hír (4),Jacenyuk (4),Doneck (4),csempészet (3),Luhanszk (3),lőszerraktár (3),Ukroboronprom (3),szemét (3),minimálbér (3),2016 (3),tűz (3),korrupció (3),Janukovics (3),ATO (3),Berkut (3),hírek (3),Roshen (2),Munkács (2),lavina (2),Petro Porosenko (2),ukrán elnök (2),Drahobrat (2),lövöldözés (2),Lemberg (2),tüntetés (2),Grojszman (2),vízummentesség (2),Szavcsenko (2),Harkiv (2),névváltoztatás (2),Csernobil (2),atomerőmű baleset (2),EU (2),dróntámadás (2),Krím-félsziget (2),bunker (2),Majdan (2),rendőrség (2),május 9 (2),parlament (2),terror (2),Minszki Békeszerződés (2),választás (2),okostelefon (2),veszteségek (2),Mariupol (2),Azov (2),ukrán miniszterelnök (2),Arszenyij Jacenyuk (2),Odessza (2),benzin ár (2),SzBU (2),terrortámadás (2),Kárpátok (2),Donyecki Népköztársaság (2),ukrán kormány (2),migránsok (2),Natalia Jareszkó (1),miniszterelnök (1),szakértői kormány (1),ukrajnai választás (1),Elektricska (1),Jaros (1),Ung (1),vödör (1),Harkov (1),vonat (1),ukrajnai segély (1),alapítvány (1),előrehozott választások 2016 (1),fogolycsere (1),előrehozott parlamenti választás (1),választás 2016 (1),adó (1),vám (1),offshor botrány (1),ukrajnai harcok (1),Jótékonyság (1),záhonyi határátkelő (1),Turcsinov (1),Talabor-Nagy-ág vízierőmű (1),Luck (1),Timosenko (1),védelmi tanács (1),leghosszabb lakóház (1),Krím-félsziget megszállása (1),kamion blokád (1),fegyverraktár (1),támadás (1),Ökörmező (1),hadianyagraktár (1),Donyec (1),atomreaktor (1),2014 (1),olaj ár (1),benzinkút (1),Mukács (1),Debalceve (1),légpárnás (1),fogyasztó védelem (1),kelet-ukrajna (1),benzin (1),Dél-Ukrajnai Atomerőmű (1),A-92 (1),A-95 (1),atomerőmű (1),terepjáró (1),kettős állampolgárság (1),hágó (1),(1),Sztalker (1),uzemanyag (1),Európa (1),ukrajnai háború (1),börtön (1),zóna (1),rakéta (1),Ukrajnai (1),kihallgatás (1),oroszország (1),tágyalás (1),megmagyarázhatatlan (1),Krím (1),hadgyakorlat (1),magyar katonák (1),remény (1),orosz filmek (1),betiltás (1),ukrajnai helyzet (1),Ungvár hajó (1),haditengerészet (1),állatsprint (1),állat (1),katonák (1),divatsprint (1),fagyasztás (1),krisztázis (1),remeny (1),árak (1),boltok (1),HArkiv (1),vásárlás (1),főügyész (1),forradalom (1),felvonulás (1),Zaharcsenkó (1),DNR (1),útlevél (1),Ukrajna áruház (1),nyelvtörvény (1),ukrán rendőrség (1),vízumliberalizáció (1),Facebook (1),gru (1),orosz kommandósok (1),felmérés (1),bíróság (1),ukrán ügyészség (1),ukrajna kormánya (1),Avtomajdan (1),orosz nyelv (1),Sahtar (1),iPhone (1),szerencsétlenség (1),Ukrán Nemzeti Bank (1),Ájfon (1),akció (1),Ájfon Szim (1),cigaretta (1),CEE Confectionary Investment Limited (1),Porosenko (1),kupadöntő (1),Zorja (1),Szlavutics Aréna (1),Donbasz Aréna (1),offshore (1),azelsosprint (1),Mukacsevo (1),vesztegetés (1),Naftogaz (1),gáz vásárlás (1),tűntetés (1),helyhatósági választás (1),tüntetés Kijev (1),blokposzt (1),Majdan Nezaviszimosztyi (1),haza védelmezője (1),Szvoboda (1),munkácsi lövöldözés (1),Dnyepropetrovsz (1),pravey szektor (1),katonák baleset (1),cigánybáró (1),ukrjna (1),roma tábor (1),útzár (1),illegális (1),kárpátaljai árvíz (1),ukrajnai árvíz (1),árvíz (1),Krim (1),krimi tatár (1),Nemzeti Polícija (1),Herszon megye (1),verekedés a parlamentben (1),verekedés ukrajnában (1),Szvatovo (1),illegális határátlépés (1),Luganszk (1),párizsi terrortámadás (1),titkosszolgálat (1),dronvideó (1),PSz (1),ukrán hávorú (1),Putyin (1),Ukrán Biztonsági Szolgálat (1),Ukrán Titkosszolgálat (1),puccs (1),ukrán szuverenitás (1),menekült (1),minszki béke (1),robbantás (1),Ukrán rádió és tévétársaság konszern (1),gázár (1),bevándorlók (1),menekültek (1),rezsi (1),nyugdíj (1),Ukrán Főügyészség (1),ukrajnai fizetés (1),Luhaszk (1),haditechnika (1),Sztuga-p (1),Sztuga (1),Alekszandr Zaharcsenkó (1),Debalcevo (1),128-as brigád (1),Alexandr Zaharcsenkó (1),Budapest ostroma (1),donyecki reptér (1),kettős állampolgár (1),Szvoboda párt (1),zavargások ukrajnában (1),Oleg Tyahnibok (1),sorozás (1),migráns (1),antiterrorista művelet (1),Luhanszki Népköztársaság (1),propaganda (1),háborós videó (1),Kelet-ukrajna (1),mesterlövész (1),ukrajnai videó (1),üdülő (1),kárpátaljai megyei tanács (1),Volodimir Csubirko (1),Marjanka (1),EBESZ (1),illegális szemétlerakó (1),uszadék (1),mobilizáció (1),fegyver (1),Moszina (1),adóhatóság (1),Ulrajna (1),gyújtogatás (1),Kína (1),Donbász (1),halottak száma ukrajnában (1),Antonov (1),hoax (1),vicc (1),malaclopás (1),böllérfesztivál (1),ukrán fegyvergyártó (1),An-225 (1),áruszállítás (1),Selyemút (1),Kaszony (1),illegális migránsok (1),határőrök (1),határ (1),katonai behívás (1),kiborg (1),megbénították az ukrán parlamentet (1),gránát (1),csernobili halak (1),Felkelők (1),harcok ukrajnában (1),diverzáns akció (1),Harkiv megye (1),novarka (1),RBKM (1),Szolyvai Emlékpark (1),Szolyva (1),szeparatisták ukrajnában (1),vandalizmus (1),átlagfizetés (1),Leningrád Atomerőmű (1),létminimum (1),hackertámadás (1),orosz titkosszolgálat (1),Viktor Janukovics (1),Mahír (1),Simicska Lajos (1),Orbán Viktor (1),Rahó (1),Nacionalna Policija (1),Pravyj Szektor (1),Magyarország (1),Coca-Cola (1),fénykép (1),ukrán titkosszolgálat (1),gázrobbanás (1),Szojuz gázvezeték (1),Pepsi (1),SZBU (1),Gecse (1)