Szilveszterező „Sztalkereket” fogtak a Zónában

Ukrajna Csernobil zóna Sztalker
Csernobil főtere a "Zónában"

Csernobil egyre népszerűbb kirándulóhely

Az ukrán rendőrség négy extrém turistát tartóztatott le a csernobili lezárt zónában, akik egy elhagyatott lakóházban készülte szilveszteri bulit tartani.

A kalandvágyó fiatalok nem az erőmű közvetlen közelében voltak, hanem attól kicsit távolabb, de még a zónán belül, Ilovnyica faluban. A Stalkerek életét megirigyelő fiatalok 23-30 év közöttiek, hárman közülük Kijevből jöttek, egyikük Luckból érkezett a sugárzás miatt lezárt övezetbe.

A fiatalok 20 és 30 ezer forint körüli bírságra számíthatnak, amelyet a bíróság fog kiszabni, természetesen a csernobili zónát el kellett hagyniuk és kénytelenek új buli helyet keresni Szilveszter estéjére.

Ukrajna Csernobil zóna Sztalker
Így készültek fel a bulira a Sztalkerek Ukrajnában.

Ukrajnában szilveszterkor mintegy 10ezer rendőr és ezer nemzeti gárdista lesz az utcákon és vigyáz a rendre. Az előzetes számítások szerint mintegy 750 ezer ember fogja az utcán búcsúztatni az évet.

Kijevben a központi ünnepség mellett mintegy 10 helyszínen lesznek rendezvények, ezekre ezerötszáz rendfenntartót vezényeltek ki.

2 Tovább

A Csernobili katasztrófát is a víz eltűnése okozta

atomerőmű baleset Ukrajna Csernobil RBKM novarka csernobili halak
Csernobilban a 4-es blokkban állt le
a vízutánpótlás

Ahogy arról a korábbi posztban írtam, Oroszországban, a Leningrád Atomerőműben meghibásodás történt. Az erőmű weboldaláról kiderül, hogy a hivatalos jelentés szerint: „némi radioaktív vízpára távozott”. A közösségi oldalakra feltett fényképek olyan benyomást keltettek, hogy nagy kiterjedésű, radioaktív felhőről lehet szó, de ezt többen is cáfolták.
Tény, hogy az erőmű kettes blokkjának turbinaterme szennyeződött.
A december 18-i hírek után, az illetékesek nem közöltek több információt a történtekről, ezért a Csernobili Atomkatasztrófán felnőtt lakosság számára a „kis meghibásodás” is rémisztő, különösen azért, mert a reaktor típusa megegyezik az Ukrajnában felrobbant reaktorral. Ez a típus különösen veszélyes, mert a reaktormagban áramoltatott víz egyszerre több funkciót lát el, s a 86-os katasztrófát is annak elpárolgása okozta.
Úgy tűnik, a mostani meghibásodás semmilyen mértékben nem fenyegeti a lakosságot, de az üzemzavart és annak okát még vizsgálják.
Az RBMK-1000 es reaktort veszélyessége miatt csak Oroszország és Litvánia használta, de fokozatosan leállítják őket. A Leningrád Atomerőműben is épülnek már a korszerűbb energiablokkok.
A Csernobili Atomerőmű, az atomkatasztrófa után, még 14 évig működött, csak 2000 decemberében állították le véglegesen. Jelenleg az új „szarkofág” építési munkálatai zajlanak.

atomerőmű baleset Ukrajna Csernobil RBKM novarka csernobili halak
Csernobil. Az új szarkofág, a "Novarka"
atomerőmű baleset Ukrajna Csernobil RBKM novarka csernobili halak
Csernobil és a konfliktuszóna Ukrajna térképén

Az utóbbi években újabb veszélyforrás alakult ki. Az Ukrajna keleti részén zajló háború miatt az erőművet fokozottaban kell védeni.

Érdekes, hogy a baleset után elkerített radioaktív zónában az állatvilág burjánzik. A természet leküzdte a sugárzást és benépesítette a legkülönfélébb álatokkal. Sajnos Ukrajnára jellemző, hogy az emberi fogyasztásra alkalmatlan halakat halásszák és árulják. A videón a csernobili óriásharcsák láthatóak.

0 Tovább

Ukrajna, Kárpátalja, háború!

blogavatar

Ukrajna Hírek az Ukrán háborúról, a kárpátaljai történésekről. Ukrajnai élet, politika, üzlet, Európai Unió.

Aktuális benzinár Ukrajnában

Kárpátaljai kutakon:

95-ös benzin kutak szerint
(hrivnya)

SUN OIL 22.90
ANP 22.95
UkrNafta 23.00
BRCM 23.29
Shell 25.89
Okko - WOG 26.99

92-es benzin
SUN OIL 22.45
UkrNafta 22.50
BRCM 22.79
Shell 24.49
Okko - WOG 25.99

98-as
WOG 31.99
UPG 27.00

Dízel/gázolaj
BRCM 21.39
UkrNafta 21.00
SUN OIL 20.90
Shell 23.05
Okko - WOG 23.99

Forint / Hrivnya árfolyam

1 000 forint 93,50 hrivnya
1 hrivnya = 10.69 forint
2017. február 14.

Utolsó kommentek

Reblog

Címkefelhő

Ukrajna (87),Kárpátalja (24),ukrajna (17),ukrán háború (12),Ungvár (11),ukrán hadsereg (6),ukrán (6),Jobb Szektor (6),Kijev (6),verekedés (5),ukrán-magyar határ (5),ukrán parlament (5),ukrán polgárháború (4),baleset (4),háború (4),Oroszország (4),Donyeck (4),Petro Porosenkó (4),Jacenyuk (4),drón (4),hír (4),Kelet-Ukrajna (4),dron (4),Berkut (3),minimálbér (3),Ukroboronprom (3),ATO (3),hírek (3),Luhanszk (3),szemét (3),korrupció (3),Janukovics (3),Doneck (3),2016 (3),csempészet (3),rendőrség (2),benzin ár (2),atomerőmű baleset (2),terror (2),ukrán elnök (2),május 9 (2),Csernobil (2),Lemberg (2),Munkács (2),Szavcsenko (2),ukrán kormány (2),lövöldözés (2),tűz (2),Roshen (2),Petro Porosenko (2),EU (2),Harkiv (2),vízummentesség (2),lőszerraktár (2),Minszki Békeszerződés (2),tüntetés (2),Kárpátok (2),bunker (2),Drahobrat (2),választás (2),Krím-félsziget (2),Majdan (2),parlament (2),névváltoztatás (2),Grojszman (2),Donyecki Népköztársaság (2),okostelefon (2),Mariupol (2),migránsok (2),Azov (2),terrortámadás (2),Odessza (2),SzBU (2),ukrán miniszterelnök (2),lavina (2),Arszenyij Jacenyuk (2),veszteségek (2),Dél-Ukrajnai Atomerőmű (1),Sztalker (1),(1),záhonyi határátkelő (1),olaj ár (1),kelet-ukrajna (1),atomreaktor (1),Luck (1),atomerőmű (1),leghosszabb lakóház (1),Talabor-Nagy-ág vízierőmű (1),Krím-félsziget megszállása (1),Donyec (1),Turcsinov (1),Krím (1),Timosenko (1),hadianyagraktár (1),fegyverraktár (1),kamion blokád (1),zóna (1),Ökörmező (1),rakéta (1),támadás (1),hágó (1),terepjáró (1),Ukrajna áruház (1),Gecse (1),magyar katonák (1),Harkov (1),választás 2016 (1),ukrajnai harcok (1),malaclopás (1),böllérfesztivál (1),halottak száma ukrajnában (1),Antonov (1),Donbász (1),hoax (1),vicc (1),előrehozott parlamenti választás (1),Jótékonyság (1),börtön (1),vödör (1),Ung (1),védelmi tanács (1),Európa (1),légpárnás (1),Elektricska (1),vonat (1),adó (1),alapítvány (1),vám (1),ukrajnai háború (1),ukrajnai segély (1),uzemanyag (1),A-92 (1),ukrajna kormánya (1),szerencsétlenség (1),Facebook (1),vízumliberalizáció (1),DNR (1),Ukrán Nemzeti Bank (1),iPhone (1),Ájfon (1),Avtomajdan (1),ukrán ügyészség (1),cigaretta (1),ukrán fegyvergyártó (1),akció (1),CEE Confectionary Investment Limited (1),Zaharcsenkó (1),kupadöntő (1),kettős állampolgárság (1),Zorja (1),Sahtar (1),orosz nyelv (1),ukrán rendőrség (1),Szlavutics Aréna (1),útlevél (1),Porosenko (1),felvonulás (1),offshore (1),azelsosprint (1),Donbasz Aréna (1),bíróság (1),Ájfon Szim (1),Jaros (1),Debalceve (1),tágyalás (1),ukrajnai választás (1),Natalia Jareszkó (1),miniszterelnök (1),benzinkút (1),megmagyarázhatatlan (1),nyelvtörvény (1),benzin (1),A-95 (1),fogyasztó védelem (1),hadgyakorlat (1),szakértői kormány (1),előrehozott választások 2016 (1),forradalom (1),Mukacsevo (1),felmérés (1),orosz kommandósok (1),gru (1),Mukács (1),offshor botrány (1),kihallgatás (1),Ukrajnai (1),oroszország (1),főügyész (1),fogolycsere (1),2014 (1),mobilizáció (1),haza védelmezője (1),Szvoboda (1),ukrjna (1),tűntetés (1),gáz vásárlás (1),helyhatósági választás (1),Naftogaz (1),roma tábor (1),cigánybáró (1),PSz (1),ukrán hávorú (1),pravey szektor (1),Dnyepropetrovsz (1),katonák baleset (1),munkácsi lövöldözés (1),tüntetés Kijev (1),Majdan Nezaviszimosztyi (1),verekedés ukrajnában (1),titkosszolgálat (1),verekedés a parlamentben (1),árvíz (1),kárpátaljai árvíz (1),ukrajnai árvíz (1),dronvideó (1),párizsi terrortámadás (1),útzár (1),blokposzt (1),illegális (1),illegális határátlépés (1),Luganszk (1),Szvatovo (1),Alexandr Zaharcsenkó (1),Budapest ostroma (1),Ukrán Biztonsági Szolgálat (1),Ukrán Titkosszolgálat (1),robbantás (1),Putyin (1),puccs (1),minszki béke (1),ukrán szuverenitás (1),Ukrán rádió és tévétársaság konszern (1),Ukrán Főügyészség (1),bevándorlók (1),menekültek (1),gázár (1),rezsi (1),ukrajnai fizetés (1),nyugdíj (1),menekült (1),Luhaszk (1),Alekszandr Zaharcsenkó (1),donyecki reptér (1),Sztuga (1),Sztuga-p (1),128-as brigád (1),Debalcevo (1),kettős állampolgár (1),migráns (1),zavargások ukrajnában (1),haditechnika (1),Szvoboda párt (1),Oleg Tyahnibok (1),antiterrorista művelet (1),sorozás (1),Krim (1),krimi tatár (1),Moszina (1),fegyver (1),illegális szemétlerakó (1),Ulrajna (1),adóhatóság (1),EBESZ (1),vesztegetés (1),uszadék (1),katonai behívás (1),Orbán Viktor (1),Viktor Janukovics (1),Rahó (1),Pravyj Szektor (1),kiborg (1),Nacionalna Policija (1),Marjanka (1),mesterlövész (1),áruszállítás (1),Selyemút (1),Kaszony (1),illegális migránsok (1),határőrök (1),határ (1),Kína (1),gyújtogatás (1),háborós videó (1),Kelet-ukrajna (1),ukrajnai videó (1),üdülő (1),kárpátaljai megyei tanács (1),Volodimir Csubirko (1),Mahír (1),Simicska Lajos (1),Leningrád Atomerőmű (1),létminimum (1),átlagfizetés (1),RBKM (1),novarka (1),gránát (1),csernobili halak (1),vandalizmus (1),Szolyvai Emlékpark (1),Nemzeti Polícija (1),Herszon megye (1),Luhanszki Népköztársaság (1),propaganda (1),Szolyva (1),szeparatisták ukrajnában (1),megbénították az ukrán parlamentet (1),Felkelők (1),Szojuz gázvezeték (1),gázrobbanás (1),SZBU (1),Pepsi (1),Magyarország (1),Coca-Cola (1),fénykép (1),ukrán titkosszolgálat (1),Harkiv megye (1),harcok ukrajnában (1),diverzáns akció (1),dróntámadás (1),orosz titkosszolgálat (1),hackertámadás (1),An-225 (1)