Balhés kupadöntő ígérkezik

Ukrajna Luhanszk Doneck Sahtar Zorja kupadöntő Szlavutics Aréna Donbasz Aréna
Két évig használhatták a Donbasz Arénát.

A két „szeparatista” csapat 1300 kilométert utazhat, hogy eldöntsék az elsőséget

Ukrajnában az első osztály két meghatározó focicsapata játszhatja a kupadöntőt. Az ukrán háború közepette sikerült két a háborús vidékről származó csapatnak, a Zorja Luhanszknak és a Sahtar Donecknek eljutni a fináléig.

A luhanszki és donecki csapat a szezon alatt vendégpályákon játszotta mérkőzéseit, mivel a háború sújtotta vidéken a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságra épített stadionokat szétlőtték. Most azonban mindenkit meglepett az a bejelentés, hogy az elsőséget eldöntő meccset 1300 kilométerre otthonuktól, a híresen nacionalista, Lembergben kell játszaniuk.

A csapatok vezetői meglehetősen lesújtóan nyilatkoztak erről a döntésről, főleg mivel eredetileg Harkovot jelölték ki a labdarúgókupa döntőjének helyszínéül. Érdekesség, hogy a két csapat az ukrán bajnokság 26. fordulójában találkozott, Zaporizzsjében. Ott mindössze 6751 néző volt kíváncsi ara, hogy a Zorja 3:2-re megveri a Sahtart. A szakemberek véleménye szerint Lembergben kétezer néző sem lesz a döntő mérkőzésen.

Ukrajna Luhanszk Doneck Sahtar Zorja kupadöntő Szlavutics Aréna Donbasz Aréna
Bombatölcsér az Avantgard stadionban,
Luhanszkban.

A helyszín megváltoztatása, egyes vélemények szerint, azért történhetett, hogy a balhés „szeparatista” szurkolóknak ne legyen kedvük messzire utazni, ráadásul egy olyan városba, ahol nem szeretik az oroszérzelmű, oroszul beszélő embereket.

Harkov azért sem lett volna jó választás, mert túl közel esik a szakadár régióhoz és könnyen megeshetett volna, hogy az LNR vagy DNR harcosai átruccannak, hogy megbüntessék az ukrán első ligában játszó csapatokat. Ők szívesebben látnál a válogatott színeiben is játszó focistákat az orosz bajnokságban.

A Sahtar Doneck könnyebben barátkozott meg a helyszínnel, mivel európai kupaszerepléseik helyszíne is a Lviv Aréna, itt fogadták házigazdaként ellenfeleiket a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában. A Luhanszki Zorja viszont a Doneckhez és Luhanszkhoz is közelebb lévő zaporizzsjei Szlavutics Arénában tartja meccseit, ők szívesebben vennék, ha itt vagy Harkovban lenne a döntő, amin ők az első alkalommal vesznek részt.

0 Tovább

Budapesttel sokkolják olvasóikat az ukrán szeparatisták.

Ukrajna Donyecki Népköztársaság Luhanszki Népköztársaság propaganda szeparatisták ukrajnában
"Budapest vonatállomásai napról napra
vendégváróbbak" - az eredeti szöveg.

Az Ukrajna keleti részén, valójában külön államként működő Donyecki Népköztársaságban, a Budapesti Keleti-pályaudvaron készült fényképpel tartják a lelket az emberekben. A „Szeparatisták” propagandacikkében arról írnak, hogy egyáltalán nem fenékig tejföl az élet nyugaton, ne vágyjanak oda. A cikk címe: Sokkoló fotók a „Keleti mennyországból”: hajléktalanok, szeméthegyek, rendőri túlkapások, szétvert utak.
A cikk szerint, az emberek eltúlozzák a nyugati országok jólétét, nem ajánlják, az odaköltözést. Bizonyítékul rengeteg fényképet mutatnak be Amerikáról, Franciaországról, Spanyolországról, Magyarországról, Romániáról, Szlovéniáról, és Lengyelországról.
Ukrajna
jelenleg egységes, valójában 3 részre szakadt, bár a Donyecki- és Luhanszki Népköztársaságokat senki sem ismeri el.

A cikket az "Orosz tavasz" (Ruszveszna) weboldalán találod, dátuma 2015. december 13. Ez a "szeparatisták" weboldala.

Ukrajna Donyecki Népköztársaság Luhanszki Népköztársaság propaganda szeparatisták ukrajnában
Eredeti szöveg: A Budapesti lakosok örömmel fogadták az olcsó lakóhellyeket a város központjában.
Ukrajna Donyecki Népköztársaság Luhanszki Népköztársaság propaganda szeparatisták ukrajnában
Eredeti szöveg: Szlovénia EU csatlakozása óta rengeteg túrista érkezik az országba. A képen a szír túristacsoport látható.
Ukrajna Donyecki Népköztársaság Luhanszki Népköztársaság propaganda szeparatisták ukrajnában
Eredeti ukrán szöveg (izé orosz): Az amerikai rendőrség az afroamerikai énekesnőt védelmezi. (Szerintem ez egy néhány évtizeddel korábbi kép)
Ukrajna Donyecki Népköztársaság Luhanszki Népköztársaság propaganda szeparatisták ukrajnában
A weboldal szerint ilyenek a Pozsonyi utcák

0 Tovább

Így ég 3 500 tonna lőszer (videó)

Ukrajna, Szvatovo
Több lakóház megsérült a robbanásokban.

Tegnap 18:35-kor (magyar idő szerint) kigyulladt Ukrajnában Luganszki terület Szvatovo városában az ukrán hadsereg egyik lőszerraktára. A belügyminisztérium információi szerint mintegy 3,5 ezer tonna hadianyag ég. Reggelre a helyzet némileg stabilizálódott, óránként egy-két robbanás hallatszik. Egyelőre annyi biztos, hogy nem zárható ki a terrotámadás lehetősége. A robbanásokben 2 ember meghalt, sokan megsérültek, de egyelőre csak néhány tankkal tudták megközelíteni a tűzfészket, az oltás lehetetlen.

Az előzetes információk alapján 35 ház sérült meg (3-5emeletes).

A mentési munkákat megkezdték.

Robbanások Szavotovoban Ukrajna
Caption

0 Tovább

Ha részeg katona okoz balesetet, örülj, ha nem lő le (fotók)

ATO baleset Roncsgyűjtemény egy ellenőrzőpontnál

Ukrajnában sohasem volt acélos a közúti fegyelem. Korábban hosszú időn keresztül a gyorshajtás maximális büntetése 500 forintnak megfelelő pénzbírság volt, manapság 3-4 ezer forint. A komolyabb kihágásokat a híresen korrupt ukrán járőrök lefizetésével lehetett könnyen megúszni.

Az Ukrajna keleti részén zajló fegyveres konfliktusban az sem tudják a rendőrök ellenőrizni, hogy kinél van fegyver, a közúti szabályok betartása teljesen mellékes.

Harckocsi plusz katona plussz pia: a baleset elkerülhetetlen.

Összeválogattam néhány fotót arról, milyen baleseteket okoznak a katonák.

A videón a társak megpróbálják lebeszélni a katonát a fegyverhasználatról a baleset után. Kevesebet kellene integetni és lasaban hajtani.

Tovább még több kép van:
3 Tovább

Ukrajna, Kárpátalja, háború!

blogavatar

Ukrajna Hírek az Ukrán háborúról, a kárpátaljai történésekről. Ukrajnai élet, politika, üzlet, Európai Unió.

Aktuális benzinár Ukrajnában

Kárpátaljai kutakon:

95-ös benzin kutak szerint
(hrivnya)

SUN OIL 22.40
ANP 22.45
UkrNafta 22.50
BRCM 22.99
Shell 25.99
Okko - WOG 26.49

92-es benzin
SUN OIL 21.90
UkrNafta 22.00
BRCM 22.49
Shell 24.99
Okko - WOG 25.49

98-as
WOG 31.49
UPG 25.10

Dízel/gázolaj
BRCM 20.69
UkrNafta 20.50
SUN OIL 20.90
Shell 23.15
Okko - WOG 23.49

Forint / Hrivnya árfolyam

1 000 forint 95,50 hrivnya
1 hrivnya = 10.47 forint
2017. január 23.

Utolsó kommentek

Reblog

Címkefelhő

Ukrajna (86),Kárpátalja (24),ukrajna (17),ukrán háború (12),Ungvár (11),Kijev (6),ukrán hadsereg (6),ukrán (6),Jobb Szektor (6),verekedés (5),ukrán-magyar határ (5),ukrán parlament (5),ukrán polgárháború (4),Jacenyuk (4),Oroszország (4),háború (4),hír (4),drón (4),dron (4),Donyeck (4),Petro Porosenkó (4),baleset (4),szemét (3),Ukroboronprom (3),Doneck (3),minimálbér (3),Luhanszk (3),csempészet (3),Berkut (3),ATO (3),hírek (3),korrupció (3),Janukovics (3),2016 (3),Kelet-Ukrajna (3),rendőrség (2),ukrán elnök (2),névváltoztatás (2),május 9 (2),ukrán kormány (2),migránsok (2),tűz (2),Lemberg (2),SzBU (2),Munkács (2),lövöldözés (2),Roshen (2),Petro Porosenko (2),bunker (2),vízummentesség (2),lőszerraktár (2),Grojszman (2),tüntetés (2),EU (2),Majdan (2),választás (2),Csernobil (2),Krím-félsziget (2),atomerőmű baleset (2),parlament (2),Kárpátok (2),benzin ár (2),veszteségek (2),Donyecki Népköztársaság (2),Arszenyij Jacenyuk (2),Harkiv (2),Odessza (2),lavina (2),terrortámadás (2),okostelefon (2),Minszki Békeszerződés (2),Azov (2),Mariupol (2),Drahobrat (2),Szavcsenko (2),terror (2),ukrán miniszterelnök (2),Krím-félsziget megszállása (1),Luck (1),Turcsinov (1),A-92 (1),Timosenko (1),fegyverraktár (1),támadás (1),2014 (1),hadianyagraktár (1),védelmi tanács (1),kamion blokád (1),Ökörmező (1),Talabor-Nagy-ág vízierőmű (1),Donyec (1),ukrán fegyvergyártó (1),Antonov (1),benzin (1),vicc (1),vám (1),adó (1),ukrajnai segély (1),vonat (1),vödör (1),Elektricska (1),Gecse (1),alapítvány (1),választás 2016 (1),ukrajnai harcok (1),Ukrajna áruház (1),előrehozott parlamenti választás (1),Jótékonyság (1),Ung (1),terepjáró (1),hoax (1),atomerőmű (1),Dél-Ukrajnai Atomerőmű (1),atomreaktor (1),Donbász (1),leghosszabb lakóház (1),Harkov (1),kelet-ukrajna (1),böllérfesztivál (1),malaclopás (1),légpárnás (1),záhonyi határátkelő (1),olaj ár (1),halottak száma ukrajnában (1),Avtomajdan (1),Ájfon (1),iPhone (1),szerencsétlenség (1),akció (1),cigaretta (1),forradalom (1),Ájfon Szim (1),Ukrán Nemzeti Bank (1),CEE Confectionary Investment Limited (1),Szlavutics Aréna (1),kupadöntő (1),Donbasz Aréna (1),azelsosprint (1),Porosenko (1),offshore (1),főügyész (1),oroszország (1),(1),Sztalker (1),hágó (1),uzemanyag (1),börtön (1),Európa (1),zóna (1),rakéta (1),Ukrajnai (1),kihallgatás (1),tágyalás (1),megmagyarázhatatlan (1),Krím (1),hadgyakorlat (1),Zorja (1),Sahtar (1),fogolycsere (1),előrehozott választások 2016 (1),offshor botrány (1),Mukács (1),felmérés (1),Mukacsevo (1),szakértői kormány (1),Natalia Jareszkó (1),benzinkút (1),fogyasztó védelem (1),Debalceve (1),Jaros (1),miniszterelnök (1),ukrajnai választás (1),orosz kommandósok (1),gru (1),útlevél (1),felvonulás (1),kettős állampolgárság (1),ukrán rendőrség (1),orosz nyelv (1),nyelvtörvény (1),Zaharcsenkó (1),DNR (1),ukrán ügyészség (1),bíróság (1),An-225 (1),ukrajna kormánya (1),vízumliberalizáció (1),Facebook (1),A-95 (1),katonai behívás (1),haza védelmezője (1),Szvoboda (1),ukrjna (1),tűntetés (1),gáz vásárlás (1),helyhatósági választás (1),Naftogaz (1),roma tábor (1),cigánybáró (1),PSz (1),ukrán hávorú (1),pravey szektor (1),Dnyepropetrovsz (1),katonák baleset (1),munkácsi lövöldözés (1),tüntetés Kijev (1),Majdan Nezaviszimosztyi (1),verekedés ukrajnában (1),titkosszolgálat (1),verekedés a parlamentben (1),árvíz (1),kárpátaljai árvíz (1),ukrajnai árvíz (1),dronvideó (1),párizsi terrortámadás (1),útzár (1),blokposzt (1),illegális (1),illegális határátlépés (1),Luganszk (1),Szvatovo (1),Alexandr Zaharcsenkó (1),Budapest ostroma (1),Ukrán Biztonsági Szolgálat (1),Ukrán Titkosszolgálat (1),robbantás (1),Putyin (1),puccs (1),minszki béke (1),ukrán szuverenitás (1),Ukrán rádió és tévétársaság konszern (1),Ukrán Főügyészség (1),bevándorlók (1),menekültek (1),gázár (1),rezsi (1),ukrajnai fizetés (1),nyugdíj (1),menekült (1),Luhaszk (1),Alekszandr Zaharcsenkó (1),donyecki reptér (1),Sztuga (1),Sztuga-p (1),128-as brigád (1),Debalcevo (1),kettős állampolgár (1),migráns (1),zavargások ukrajnában (1),haditechnika (1),Szvoboda párt (1),Oleg Tyahnibok (1),antiterrorista művelet (1),sorozás (1),Krim (1),krimi tatár (1),fegyver (1),illegális szemétlerakó (1),uszadék (1),Moszina (1),Ulrajna (1),vesztegetés (1),adóhatóság (1),mobilizáció (1),kiborg (1),Viktor Janukovics (1),Mahír (1),Orbán Viktor (1),Rahó (1),Nacionalna Policija (1),Pravyj Szektor (1),EBESZ (1),Marjanka (1),Selyemút (1),Kína (1),áruszállítás (1),Kaszony (1),határ (1),illegális migránsok (1),gyújtogatás (1),kárpátaljai megyei tanács (1),Kelet-ukrajna (1),mesterlövész (1),háborós videó (1),ukrajnai videó (1),Volodimir Csubirko (1),üdülő (1),Simicska Lajos (1),Magyarország (1),létminimum (1),átlagfizetés (1),Leningrád Atomerőmű (1),RBKM (1),csernobili halak (1),novarka (1),vandalizmus (1),Szolyvai Emlékpark (1),Nemzeti Polícija (1),Herszon megye (1),Luhanszki Népköztársaság (1),propaganda (1),Szolyva (1),szeparatisták ukrajnában (1),gránát (1),megbénították az ukrán parlamentet (1),gázrobbanás (1),fénykép (1),Szojuz gázvezeték (1),SZBU (1),Coca-Cola (1),Pepsi (1),ukrán titkosszolgálat (1),orosz titkosszolgálat (1),harcok ukrajnában (1),Felkelők (1),Harkiv megye (1),diverzáns akció (1),hackertámadás (1),dróntámadás (1),határőrök (1)