Szilveszterező „Sztalkereket” fogtak a Zónában

Ukrajna Csernobil zóna Sztalker
Csernobil főtere a "Zónában"

Csernobil egyre népszerűbb kirándulóhely

Az ukrán rendőrség négy extrém turistát tartóztatott le a csernobili lezárt zónában, akik egy elhagyatott lakóházban készülte szilveszteri bulit tartani.

A kalandvágyó fiatalok nem az erőmű közvetlen közelében voltak, hanem attól kicsit távolabb, de még a zónán belül, Ilovnyica faluban. A Stalkerek életét megirigyelő fiatalok 23-30 év közöttiek, hárman közülük Kijevből jöttek, egyikük Luckból érkezett a sugárzás miatt lezárt övezetbe.

A fiatalok 20 és 30 ezer forint körüli bírságra számíthatnak, amelyet a bíróság fog kiszabni, természetesen a csernobili zónát el kellett hagyniuk és kénytelenek új buli helyet keresni Szilveszter estéjére.

Ukrajna Csernobil zóna Sztalker
Így készültek fel a bulira a Sztalkerek Ukrajnában.

Ukrajnában szilveszterkor mintegy 10ezer rendőr és ezer nemzeti gárdista lesz az utcákon és vigyáz a rendre. Az előzetes számítások szerint mintegy 750 ezer ember fogja az utcán búcsúztatni az évet.

Kijevben a központi ünnepség mellett mintegy 10 helyszínen lesznek rendezvények, ezekre ezerötszáz rendfenntartót vezényeltek ki.

2 Tovább

Öt rendőrt öltek meg rendőrök Ukrajnában

Ukrajna rendőrség lövöldözés
A védelmi szolgálat emberei riasztásra érkeztek.

Nagyon félresikerült a rendőrségi rajtaütés

Vasárnap elfogták azt a négytagú bandát, akik miatt az öt halálos áldozattal járó, Kijev melletti lövöldözés kibontakozott. A bandát több Kijevi lakás és iroda kirablásával vádolják. A letartóztatásukkor több fegyver és speciális eszközt foglaltak le a rendőrök, közöttük rádiójel zavarására alkalmas berendezéseket is.

Vasárnap hajnalban a Kijev melletti Knyazsicsi faluban a rendőrség speciális „Kord” alakulata csapdát állított a bandának. A hírek szerint a felderítő egység leshelyének szomszédságában jelzett az egyik családi ház riasztója. A riasztásra érkező állami biztonsági őrző-védő szolgálat embereinek intézkedését a felderítő csapattal szembeni támadásnak értékelte a különleges egység. A félreértés miatt kialakult tűzpárbajban az őrző-védő szolgálat két embere, a felderítő csapat két tagja, és egy kommandós meghalt.

A banda tagjai a lövöldözés hallatán akkor még el tudtak menekülni. A félresikerült akció miatt a rendőrség számára presztízskérdés volt a gyors elfogásuk.

Ukrajna rendőrség lövöldözés
A szétlőtt ajtó láttán felmerülnek kérdések!

A történtek kivizsgálására vizsgálócsoportot hoztak létre, mely remélhetőleg arra is választ talál majd, hogy miért nem kommunikáltak egymással a rendőrség egységei, és miért volt szitává lyuggatva az egyértelmű jelzésekkel ellátott állami szolgálati autó, amin a „rendőrség” felirat is díszeleg.

0 Tovább

Rakétacsapásokkal készül Ukrajna a teljes orosz megszállásra

Ukrajna hadgyakorlat Krím rakéta
A határmenti területen csapódnak be a rakéták.

„Csak saját, szuverén légterében indít rakétákat Ukrajna”

Jelentsen ez bármit is, ezzel a kijelentéssel nyugtatta a közvéleményt Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a Krím-félsziget határán folytatott rakétakísérleti hadgyakorlattal kapcsolatban. Felmerül a kérdés, hogy a krími légteret még sajátjának tartó Ukrajna azt a területet is igénybe veszi-e a lőgyakorlatra.

December 1-én nagyszabású hadgyakorlat kezdődött Ukrajnában, mely során közvetlenül a Krím-félszigettel határos területeken végeznek légelhárítási gyakorlatokat. Az ukrán védelmi bizottság vezetője, Turcsinov bejelentette, hogy a hadgyakorlatot a nemzetközi szerződéseknek és kötelezettségvállalásoknak maradéktalanul eleget téve szervezi az ország. Rakétákat csak az ország légterén belül használnak.

A rakétagyakorlatok hírére Oroszország Fekete-tengeri Flottája a félsziget nyugati partjainál vett fel harcálláspontokat. Az információk szerint a félszigeten telepített légvédelmi és légelhárító egységekkel együtt áthatolhatatlan légvédelmi függönyt hoztak létre a Krím-félsziget elleni esetleges rakétatámadások esetére.

 

Ukrajna hadgyakorlat Krím rakéta
Az orosz flotta hajói a Krím-félsziget partjainál.

A kétnapos hadgyakorlatot az időjárási körülményekre tekintettel Ukrajna december 2-án felfüggesztette, de ígéretet tettek a folytatásra.

Oroszország egyértelmű provokációnak jellemzi a történteket, míg Ukrajna a teljes orosz megszállás elleni védekezésre való felkészülésnek nevezi az eseményeket. Tény, hogy a jelenlegi helyzetben egy eltévedt rakétának beláthatatlan következményei lennének.

1 Tovább

Ukrajna, Kárpátalja, háború!

blogavatar

Ukrajna Hírek az Ukrán háborúról, a kárpátaljai történésekről. Ukrajnai élet, politika, üzlet, Európai Unió.

Aktuális benzinár Ukrajnában

Kárpátaljai kutakon:

95-ös benzin kutak szerint
(hrivnya)

SUN OIL 23.90
ANP 23.95
UkrNafta 24.00
BRCM 23.89
Shell 26.79
Okko - WOG 26.49

92-es benzin
SUN OIL 23.40
UkrNafta 23.50
BRCM 23.29
Shell 25.79
Okko - WOG 25.49

98-as
WOG 31.49
UPG 27.00

Dízel/gázolaj
BRCM 20.99
UkrNafta 22.00
SUN OIL 21.90
Shell 24.29
Okko - WOG 23.99

Forint / Hrivnya árfolyam

1 000 forint 93,60 hrivnya
1 hrivnya = 10.68 forint
2017. június 7.

Utolsó kommentek

Reblog

Címkefelhő

Ukrajna (92),Kárpátalja (25),ukrajna (18),ukrán háború (13),Ungvár (12),ukrán hadsereg (6),Jobb Szektor (6),ukrán (6),verekedés (6),Kijev (6),drón (5),ukrán-magyar határ (5),háború (5),ukrán parlament (5),Oroszország (5),dron (4),baleset (4),Kelet-Ukrajna (4),ukrán polgárháború (4),Petro Porosenkó (4),Donyeck (4),hír (4),Jacenyuk (4),Doneck (4),csempészet (3),Luhanszk (3),lőszerraktár (3),Ukroboronprom (3),szemét (3),minimálbér (3),2016 (3),tűz (3),korrupció (3),Janukovics (3),ATO (3),Berkut (3),hírek (3),Roshen (2),Munkács (2),lavina (2),Petro Porosenko (2),ukrán elnök (2),Drahobrat (2),lövöldözés (2),Lemberg (2),tüntetés (2),Grojszman (2),vízummentesség (2),Szavcsenko (2),Harkiv (2),névváltoztatás (2),Csernobil (2),atomerőmű baleset (2),EU (2),dróntámadás (2),Krím-félsziget (2),bunker (2),Majdan (2),rendőrség (2),május 9 (2),parlament (2),terror (2),Minszki Békeszerződés (2),választás (2),okostelefon (2),veszteségek (2),Mariupol (2),Azov (2),ukrán miniszterelnök (2),Arszenyij Jacenyuk (2),Odessza (2),benzin ár (2),SzBU (2),terrortámadás (2),Kárpátok (2),Donyecki Népköztársaság (2),ukrán kormány (2),migránsok (2),Natalia Jareszkó (1),miniszterelnök (1),szakértői kormány (1),ukrajnai választás (1),Elektricska (1),Jaros (1),Ung (1),vödör (1),Harkov (1),vonat (1),ukrajnai segély (1),alapítvány (1),előrehozott választások 2016 (1),fogolycsere (1),előrehozott parlamenti választás (1),választás 2016 (1),adó (1),vám (1),offshor botrány (1),ukrajnai harcok (1),Jótékonyság (1),záhonyi határátkelő (1),Turcsinov (1),Talabor-Nagy-ág vízierőmű (1),Luck (1),Timosenko (1),védelmi tanács (1),leghosszabb lakóház (1),Krím-félsziget megszállása (1),kamion blokád (1),fegyverraktár (1),támadás (1),Ökörmező (1),hadianyagraktár (1),Donyec (1),atomreaktor (1),2014 (1),olaj ár (1),benzinkút (1),Mukács (1),Debalceve (1),légpárnás (1),fogyasztó védelem (1),kelet-ukrajna (1),benzin (1),Dél-Ukrajnai Atomerőmű (1),A-92 (1),A-95 (1),atomerőmű (1),terepjáró (1),kettős állampolgárság (1),hágó (1),(1),Sztalker (1),uzemanyag (1),Európa (1),ukrajnai háború (1),börtön (1),zóna (1),rakéta (1),Ukrajnai (1),kihallgatás (1),oroszország (1),tágyalás (1),megmagyarázhatatlan (1),Krím (1),hadgyakorlat (1),magyar katonák (1),remény (1),orosz filmek (1),betiltás (1),ukrajnai helyzet (1),Ungvár hajó (1),haditengerészet (1),állatsprint (1),állat (1),katonák (1),divatsprint (1),fagyasztás (1),krisztázis (1),remeny (1),árak (1),boltok (1),HArkiv (1),vásárlás (1),főügyész (1),forradalom (1),felvonulás (1),Zaharcsenkó (1),DNR (1),útlevél (1),Ukrajna áruház (1),nyelvtörvény (1),ukrán rendőrség (1),vízumliberalizáció (1),Facebook (1),gru (1),orosz kommandósok (1),felmérés (1),bíróság (1),ukrán ügyészség (1),ukrajna kormánya (1),Avtomajdan (1),orosz nyelv (1),Sahtar (1),iPhone (1),szerencsétlenség (1),Ukrán Nemzeti Bank (1),Ájfon (1),akció (1),Ájfon Szim (1),cigaretta (1),CEE Confectionary Investment Limited (1),Porosenko (1),kupadöntő (1),Zorja (1),Szlavutics Aréna (1),Donbasz Aréna (1),offshore (1),azelsosprint (1),Mukacsevo (1),vesztegetés (1),Naftogaz (1),gáz vásárlás (1),tűntetés (1),helyhatósági választás (1),tüntetés Kijev (1),blokposzt (1),Majdan Nezaviszimosztyi (1),haza védelmezője (1),Szvoboda (1),munkácsi lövöldözés (1),Dnyepropetrovsz (1),pravey szektor (1),katonák baleset (1),cigánybáró (1),ukrjna (1),roma tábor (1),útzár (1),illegális (1),kárpátaljai árvíz (1),ukrajnai árvíz (1),árvíz (1),Krim (1),krimi tatár (1),Nemzeti Polícija (1),Herszon megye (1),verekedés a parlamentben (1),verekedés ukrajnában (1),Szvatovo (1),illegális határátlépés (1),Luganszk (1),párizsi terrortámadás (1),titkosszolgálat (1),dronvideó (1),PSz (1),ukrán hávorú (1),Putyin (1),Ukrán Biztonsági Szolgálat (1),Ukrán Titkosszolgálat (1),puccs (1),ukrán szuverenitás (1),menekült (1),minszki béke (1),robbantás (1),Ukrán rádió és tévétársaság konszern (1),gázár (1),bevándorlók (1),menekültek (1),rezsi (1),nyugdíj (1),Ukrán Főügyészség (1),ukrajnai fizetés (1),Luhaszk (1),haditechnika (1),Sztuga-p (1),Sztuga (1),Alekszandr Zaharcsenkó (1),Debalcevo (1),128-as brigád (1),Alexandr Zaharcsenkó (1),Budapest ostroma (1),donyecki reptér (1),kettős állampolgár (1),Szvoboda párt (1),zavargások ukrajnában (1),Oleg Tyahnibok (1),sorozás (1),migráns (1),antiterrorista művelet (1),Luhanszki Népköztársaság (1),propaganda (1),háborós videó (1),Kelet-ukrajna (1),mesterlövész (1),ukrajnai videó (1),üdülő (1),kárpátaljai megyei tanács (1),Volodimir Csubirko (1),Marjanka (1),EBESZ (1),illegális szemétlerakó (1),uszadék (1),mobilizáció (1),fegyver (1),Moszina (1),adóhatóság (1),Ulrajna (1),gyújtogatás (1),Kína (1),Donbász (1),halottak száma ukrajnában (1),Antonov (1),hoax (1),vicc (1),malaclopás (1),böllérfesztivál (1),ukrán fegyvergyártó (1),An-225 (1),áruszállítás (1),Selyemút (1),Kaszony (1),illegális migránsok (1),határőrök (1),határ (1),katonai behívás (1),kiborg (1),megbénították az ukrán parlamentet (1),gránát (1),csernobili halak (1),Felkelők (1),harcok ukrajnában (1),diverzáns akció (1),Harkiv megye (1),novarka (1),RBKM (1),Szolyvai Emlékpark (1),Szolyva (1),szeparatisták ukrajnában (1),vandalizmus (1),átlagfizetés (1),Leningrád Atomerőmű (1),létminimum (1),hackertámadás (1),orosz titkosszolgálat (1),Viktor Janukovics (1),Mahír (1),Simicska Lajos (1),Orbán Viktor (1),Rahó (1),Nacionalna Policija (1),Pravyj Szektor (1),Magyarország (1),Coca-Cola (1),fénykép (1),ukrán titkosszolgálat (1),gázrobbanás (1),Szojuz gázvezeték (1),Pepsi (1),SZBU (1),Gecse (1)