„Sódar akció végrehajtva!” – jelentették a vegán terroristák.

Malaclopás Kárpátalján - állítólag!!!

 

Ukrajna Kárpátalja hír hoax vicc böllérfesztivál malaclopás Gecse
Már a disznókkal is malackodnak.

A Gecsei Nemzetközi Böllérfesztivál előestéjén, magukat vegetáriánusoknak valló terroristák ismeretlen helyre távoztak mintegy húsz darab sertéssel. A hír az egyik ukrajnai hírportálon, az ua-reporter.com oldalon jelent meg.

A sertésrablók már felvették a kapcsolatot a falu vezetőségével és elmondták követeléseiket a Kárpátaljai Magyarokkal szemben is.

A „Vegánok” azt követelik, hogy egyszer és mindenkorra szüntessék be a gecsei böllérfesztivált, különben óránként lelőnek egy haszonállatot. A terroristák és áldozataik a falu körüli erdőkben bújkálnak.

Bár a hírt átvette néhány kárpátaljai portál, egyértelműen hoaxról beszélhetünk.

0 Tovább

Hivatalosan 2 ezer 269 ukrán katona halt meg Kelet-Ukrajnában

Ukrajna háború halottak száma ukrajnában veszteségek ukrán hadsereg Donbász Nem mindíg kielégítő a téli felszerelés.

Az ukrán elnök, Petro Porosenkó bejelentette, hogy az ukrán háború, a harcok megkezdése óta 2 ezer 269 ukrán katona vesztette életén Kelet-Ukrajnában, Donbászon. Köztük 21 en még nem töltötték be 18. életévüket és 650-en 18-25 év körüliek. Erről az elnök az Ivan Bohun katonai líceumban tartott előadásában beszélt.
A számok természetesen nagyon változatosak, és sok katonát tartanak nyílván eltűnt személyként. Az ukrán határőrség adatai szerint 67 határőr vesztette életét a harcokban. Ez a szám annak tükrében furcsa, hogy 13 ezer felett van azon határőrök száma, akik a konfliktus idején a harci zónában teljesítettek szolgálatot.
A hadsereg veszteségei mellett nagyok lehetnek a belügyi csapatok veszteségei, mivel hivatalosan Antiterrorista akció zajlik, melyben a rendőrség egységei vesznek, vettek részt.
A civil veszteségekről továbbra sincs semmilyen hivatalos adat.

1 Tovább

Véget ér egy korszak: megszűnt az Antonov konszern

Ukrajna Ukroboronprom An-225 ukrán fegyvergyártó Antonov hírek
A fegyvergyárban készülnek ezentúl a repülők.

A világ legnagyobb repülőgépét is gyártó „Antonov” repülőgépgyártó konszern hivatalosan megszűnt.
A nagy múltú cég alvállalatai ezentúl az állami fegyvercég az „Ukroboronprom” felügyelete alatt működnek tovább. Az átalakítások a kijevi hatalom reformpolitikájának részeként zajlanak jelenleg. Az „Ukroboronprom” állami fegyvergyártó vállalatot 2010-ben hozta létre az ukrán kormány, hogy optimalizálják és felügyeljék az Ukrajna területén gyártott, modernizált, felújított haditechnikát.
Az Antonov világhírű repülőgépgyártó cég olyan ismert modelleket gyártott, mint az AN-32, AN-148, AN-74, AN-124, AN-70 ész AN-225.
Az AN-225 „Mrija” (álom) jelenleg a világ legnagyobb, üzemben lévő teherszállító repülője. Az ukrán gyár egy sor modernizációt hajtott végre rajta, hogy egyáltalán repülhessen.
Érdekeség: az elavult navigációs fedélzeti számítógépek helyett a repülőmérnökök laptopokat használnak.

Ukrajna Ukroboronprom An-225 ukrán fegyvergyártó Antonov hírek
Az AN-225 összehasonlítása a többi Antonov típussal.
0 Tovább

A Magyar határ felé tartó migránsokat fogtak Kárpátalján

Ukrajna Kárpátalja Kaszony illegális migránsok ukrán-magyar határ határ
Az ukrán zöldhatáron is mennek a migránsok.

Ukrajnán keresztül is mennek a migránsok Magyarországra

A Kaszonyi határátkelőhöz tartozó határőrök 14 Afganisztánból érkező illegális migránst fogtak el, nem messze az ukrán-magyar határtól.

Január 22-én éjszaka a határőrszolgálat hő kameráján, egy csoport embert fedeztek fel. A helyszínre érkező katonák 3 gyereket, 3 férfit és 8 nőt vettek őrizetbe, akiknél nem voltak iratok. A vizsgálat során kiderült, hogy mindnyájan Afganisztánból érkeztek és az Európai Unió területére akartak eljutni. Beszámoltak arról is, hogy a zöldhatárig két mikrobusszal hozták őket embercsempészek.

0 Tovább

Ukrajna nyalogatja a könyökét és örül neki

ukrajna Kína Oroszország Selyemút áruszállítás
Kétszer szállnak halyóra, míg megérkeznek Kínába.

A XXI. században sokan visszasírják a régi jól bevált dolgokat. Ukrajna most tet is ezért, felélesztette a Selyemutat.
Mivel Oroszország embargót vezetett be bizonyos árukra, területén keresztül nem lehet árút szállítani Kínába. Sikerült viszont egy remek kerülőutat találni, melyen nem csak az ukrán áruk, de az európai áru is eljuthat Kínába. Az útvonal igen egyszerű: Ukrajna - Grúzia - Azerbadzsán - Kazahsztán – Kína. Az út mindössze 11 nap, amely a későbbiekben 1 nappal rövidülhet.
Az Ukrán hírforrások nagy elégtétellel számoltak be arról, hogy az első szerelvény már meg is érkezett Bakuba. A tíz vagonból és húsz konténerből álló vonatot itt hajózzák be, hogy átkeljen a Kaszpi-tengeren. Épp ez a dolog szépséghibája, ha nem Oroszországon keresztül utazik az árú, és nem is a hajót választjuk, akkor egy hibrid szállítási módszert kapunk. Ukrajnából Kínába, először a Fekete-tengeren, majd a Kaszpi-tengeren kell áthajókázni.
A XXI. században talán nem ez a leg megfelelőbb módja az árufuvarozásnak, de a nemzeti büszkeségnek mindenképpen jót tesz.

 

ukrajna Kína Oroszország Selyemút áruszállítás
11 napig döcög az áru.

0 Tovább

Terrorakció Ungváron?

Ungvár Kárpátalja Volodimir Csubirko kárpátaljai megyei tanács gyújtogatás
A belső udvarra hatoltak be.

Ismeretlen tettesek Ungváron felgyújtották Volodimir Csubirka, a megyei tanács ex-elnökének Mercédeszét.

A térfigyelő kamerák felvételén látható, hogy a támadók megvárták, míg az üzletember testőreivel felmegy az irodájába, majd eltorlaszolták az épület ajtaját és felgyújtották a járművet.

Az autó egy 2009-es Mercedes GL 550 jármű volt, melynek értéke megközelítőleg 45 ezer dollár (12,5 millió forint).

Volodimir Csobirko 2014-15 között vezette a Kárpátaljai Megyei Tanácsot. A politikai pályára a gáz, olaj üzletágból érkezett. A rendőrség vizsgálja, hogy üzleti vagy politikai indíttatású a bűncselekmény háttere.

Ungvár Kárpátalja Volodimir Csubirko kárpátaljai megyei tanács gyújtogatás
A luxusautó javíthatatlan.
0 Tovább

Videón a szürreális őrjöngés Kárpátalján

Ukrajna Kárpátalja Jobb Szektor verekedés üdülő Drahobrat Előzetes letartóztatásba kerültek a verekedők.

Elérhetőek az interneten a "Drahobrat"-on történt verekedés biztonsági kameráinak felvételei.

Mint ahogy arról korábban írtam, Ukrajnában, Kárpátalján egy sí központban a Jobb Szektor (PSZ) néhány tagja verekedésig fajuló mulatozást tartott. A történtek pontos lefolyása még nem ismert, nem tisztázott az sem, hogy kik fogták le az őrjöngő "szektorosokat".

A most felkerült videón azonban egy szürreális Jancsó film elevenedik meg. Megállapíthatjuk, hogy hogy tisztában voltak tettükkel, mivel módszeresen tönkretették a térfigyelő kamerákat. A felvételen látszik, ahogyan a társaság megérkezik a "Drahobraton" található hotelhez, s állításukkal ellentétben senki nem zavarta meg őket. Az üres étteremben a koccintások után egy álomszerű körtáncban egyesülnek, ami után sorakozót rendelnek el és némi fekvőtámasszal is szórakoztatják magukat. Feltételezésem szerint az étterem előtti lövöldözés vezethetett a hatóságok bevonásához.

Érdemes megnézni!

0 Tovább

Megtámadták az EBESZ képviselőit Ukrajnában

Ukrajna hírek EBESZ ATO Marjanka mesterlövész Kelet-ukrajna háborós videó ukrajnai videó
Az EBESZ autóját érte tlálat.

Mesterlövészpárbaj „Marjankán”
Az ukrán „Antiterrorista Művelet” (ATO) központjának híre szerint, orvlövészek lőttek az EBESZ képviselőire, akik ukrán tisztekkel utaztak egy konvojban.
A közlemény szerint, január 16-án, az ukrán kormány által nem ellenőrzött Donyecki területen, ismeretlenek rálőttek az EBESZ misszió gépkocsijára. Senki nem sérült meg, csak a járműben esett kár.
A közlemény kiemelte, hogy az eset „Marjankánál” történt, ahol fél év után most állítják vissza a gázszolgáltatást. A misszió egy ukrán katonai csoporttal volt együtt, akik a gázszolgáltató munkatársainak biztonságára vigyáztak.
Az ukrán katonák szerint, az orvlövész célja az elijesztés volt, hogy elhúzzák a helyreállító munkálatok idejét.
Marjanka” forró pontja volt korábban is a kelet-ukrajnai háborúnak, itt az AZOV alakulat harcosai tisztogattak. Az alábbi videón egy lövészpárbaj látható.

0 Tovább

Vesztegetésre van pénz Ukrajnában

Ulrajna adóhatóság SzBU vesztegetés hír hírek
Egy csomagtartónyi pénzt foglaltak le.

Autós üldözésbe torkollott a letartóztatás - az SZBU hírei szerint.

Három vezető beosztású, kijevi adóhivatalnokot fogtak el az ukrán titkosszolgálat, az SzBU munkatársai. A több szolgálat bevonásával végrehajtott rajtaütés akkor történt, amikor az adórendészet munkatársai átvették a 3,8 millió ukrán hrivnya (kb. 46 millió forint) értékű csúszópénzt.

Az hivatal munkatársai az átvett összegért cserében azt ígérték, hogy elengednek 14 millió hrivnya (163 millió forint) adótartozást.

Az elfogás közben az egyik gyanúsított megpróbált autójával elmenekülni, közben több járművel karambolozott. Végül elfogták.

Ulrajna adóhatóság SzBU vesztegetés hír hírek
A Kijevi üldözés eredménye.

Ukrajnában nem az első eset, hogy vezető beosztású hivatalnokokat fognak el, csúszópénz elfogadásának vádjával. Az akciók az ukrán kormány EU-csatlakozási cselekvési tervének részét képezik.

0 Tovább

Saját orvlövészpuskát fejleszt Ukrajna

ukrajna fegyver Ukroboronprom Moszina
Amerikai mintára gyártanak fegyvert?

Az állami fegyvergyártó konszern, az „Ukroboronprom” bejelentette, hogy a közeljövőben átadja a hadseregnek, saját fejlesztésű mesterlövész puskáját. Az új fegyver, a „Moszina” (Moszin Nagant ismétlőpuska) modernizált változata.
Az új fegyvert (VM2 MP-UTOSZ vagy ВМ2 МП-УТОС) hangtompítóval is felszerelték valamint tompítható a lövésnél látható villanás is. 5 vagy 10 töltényes tárat kaphat, felszerelik a korszerűnek mondható Picatinny rail-el, optikai célzó berendezéssel, melyet szintén Ukrajna gyárt. A fegyver 7,62 kaliberes, lőtávolsága 1100-1200 méter. A cég igazgatója szerint, a két évszázaddal korábban gyártott „Moszina” típusból csak a cső és a zárszerkezet maradt.
Az ukrán cég korábban már sok érdekes fegyverrel örvendeztette meg az ukrán hadsereget, várjuk, hogy ennek a fegyvernek milyen sikere lesz.

ukrajna fegyver Ukroboronprom Moszina
A cég inkább külföldi eladásokból él, nem az ukrán piacból.
0 Tovább

Megint szemét úszik a Duna felé

Ukrajna Kárpátalja Ungvár szemét uszadék illegális szemétlerakó
Ukrajna, Kárpátalja Ungvár 2016. január 12
Újra nagy mennyiségű kommunális hulladék úszik az Ung folyón Szlovákia és Magyarország felé. Ukrajnában, a Kárpátok sí telepein illegális szemétlerakó helyek vannak, ahonnan a kisebb - nagyobb áradások alkalmával a folyók egészen a Fekete-tengerig sodorják az uszadékot.
Mivel a hegyekben, természetvédelmi területen működő sí telepekről néha több száz kilométerre kellene elszállítani a hulladékot, a vállalkozók egész egyszerűen a folyókba borítják azt.
Magyarország ugyan sikerrel perelte be Ukrajnát a nemzetközi bíróságon, változást nem tudtak elérni a hulladékgazdálkodásban.
Addig pedig maradnak a szeméthegyek és az úszó szeméttömeg.
Ukrajna Kárpátalja Ungvár szemét uszadék illegális szemétlerakó
Természetvédelmi övezet, gyönyörű erdőkkel, hegyekkel.

0 Tovább

Újabb mobilizációs hullámmal „fenyeget” az ukrán elnök

Ukrajna katonai behívás mobilizáció ukrán hadsereg ukrán elnök Petro Porosenkó
Egyre kevesebb az önkéntes katona.

Ha szükséges, készek vagyunk elkezdeni a behívások újabb hullámát” – nyilatkozta önfeláldozóan Petro Porosenkó Ukrajna elnöke. Erre a bejelentésre Ternopolban került sor, ahol kiderült az is, hogy a végső döntés a Védelmi Minisztérium és a Vezérkar ajánlása alapján születik meg.
Függetlenül a harcok mérséklődésétől, kénytelenek vagyunk jól felfegyverzett, nagy létszámú kontingenst állomásoztatni a háborús zóna határán. Az ukrán területek felszabadítása nem csak a diplomaták, az ukrán diplomácia feladata. Az ukrán fegyveres erők betartatják a Minszki megállapodást. Amennyiben szükséges, újabb behívási hullámot indítunk – nyilatkozta az ukrán elnök.
Ukrajnában, a katonai behívások 6 hullámában összesen 210 ezer férfit hívtak be katonai szolgálatra, többségüket frontszolgálatra.

Ukrajna katonai behívás mobilizáció ukrán hadsereg ukrán elnök Petro Porosenkó
Géppuska sokvan, a golyóálló mellény hiánycikk.
0 Tovább

Kiborgok a rendőrök ellen? Késeléses verekedés a Kárpátok síparadicsomában

Ukrajna Kárpátalja Rahó Drahobrat Jobb Szektor Pravyj Szektor Nacionalna Policija kiborg A rendőrség lezárta az utakat.

A Jobb Szektor Ivano Frankivszki emberei elindultak a helyszínre.
A mukachevo.net információi szerint a Jobb Szektor emberei és a "Nacionalna Polícija" rendőrei közötti konfliktus torkollt késelésbe a Drahobrat sí területen Ukrajnában, a Rahói járásban.
Az újságírók és a rendőrség információi eltérnek egymástól. A hivatalos történet szerint a "Hata Magnata" turista szállóban öt huligánt tartóztattak fel a biztonsági őrök. A huligánok a Jobb Szektor képviselői, akik verekedésbe keveredte a biztonsági őrökkel, akik azután letartóztatták őket.

Ukrajna Kárpátalja Rahó Drahobrat Jobb Szektor Pravyj Szektor Nacionalna Policija kiborg Jobb Szektor a rendőrség előtt.


A munkavhevo.net információi szerint rendőrökkel verekedtek össze Jobb Szektorosok, akik között vannak olyanok, akik részt vettek Krím blokádjában is és olyanok is, akik a Donyecki reptért védték, őket nevezik "kiborgoknak". Ezt a verekedést fékezték meg a szálloda biztonsági őrei. A hírportál információit támasztja alá, hogy megnevezték a verekedés néhány ismert résztvevőjét: "Trizub", "Bisz", "Pedro".

Az összetűzésben négy ember sérült meg.
A Jobb Szektor kárpátaljai képviselete elhatárolódott az incidenstől, az Ivano Frankivszkiek azonban elindultak "rendet csinálni".

0 Tovább

Elköveti Viktor J. hibáit O. Viktor? Intelmeim Ukrajnából

Ukrajna Magyarország Simicska Lajos Mahír Viktor Janukovics Orbán Viktor
A Janukovics módszer nem jött be!

Az Origón olvastam a hírt, hogy Rendőrök razziáztak Simicska plakátőreinél. Eddig nem írtam a magyar belpolitikáról szubjektív posztot, de talán most itt az ideje, teszem ezt Ukrajnai kontextusban.
Előrebocsátanám, hogy a cikkben és ügyben szereplők egyikével sem szimpatizálok igazán, s talán leginkább a biztonsági őröktől viszket a hátam, DE…
Addig értem, hogy el akarják bontani az ominózus oszlopokat, azt is értem, hogy megpróbálják ebbe belevonni a rendőrséget, de miért így? Az őrző-védőnek az a dolga, hogy védje az objektumot. Ha ezzel bármiféle törvényt sért, menjen oda a rend zord őrzője, és szólítsa fel távozásra, bilincselje meg, ha kel lője le.
Én szeretném azt hinni, hogy ha felbérelek egy biztonsági őrt, az megvéd engem bárkitől.
Magyarországon ezt akarják elvenni az emberektől.
Az elbujdosott ukrán elnök Viktor Janukovics módszereire emlékeztet az, ahogyan most megpróbálnak elbánni Simicska Lajossal, a Mahíren, a biztonsági cégen keresztül.
Ukrajnában sokáig tűrte ezt a nép, és mi lett belőle? Nem gondoltuk volna, hogy lessznek akik erőszakosan fellázadnak Janukovics ellen, de azt sem, hogy keleten háborút robbantanak ki mellette. Magyarországon 2006-ban már kiderült, hogy van az országnak saját (Hoffi szerint)csőcselékje.
Vitatkozhatunk azon, hogy a keleti szeparatistáknak van-e igazuk, vagy a hatalmon lévőknek, egy biztos, ez most így SENKINEK SEM JÓ! Ukrajnában.

0 Tovább

Ukrajna kedélyeit borzolja a Coca-Cola és a Pepsi is

Ukrajna Oroszország Krím-félsziget Pepsi Coca-Cola
Oroszország része a Krím-félsziget.

Felháborodtak az ukrán emberek, a Coca-Cola
 és a Pepsi karácsonyi akciós plakátjain. A cég olyan stilizált térképet használt, melyen a Krím-félsziget Oroszország része. Az amerikai gyáróriás központja által kiadott sajtóközlemény szerint, a tudtuk és beleegyezésük nélkül készítették az orosz reklámanyagot. A Coca-Cola kijelentette, hogy nem kívánnak politikai állásfoglalást képviselni, ezért eltávolították a kifogásolt marketing anyagokat.
A szemfülesebbek a Krím-félsziget mellett más hibákat is felfedezhetnek!

Ukrajna Oroszország Krím-félsziget Pepsi Coca-Cola
A Pepsi cég oroszországi jelenlétét demonstráló térképen is szerepel a Krím-félsziget

0 Tovább

Lövöldözés a magyar-ukrán határon

Ukrajna Kárpátalja csempészet SZBU ukrán-magyar határ
Hangtompítós fegyvert is használtak.

Távcsöves puskával lőttek a titkosszolgálat embereire.
Kik őrzik a privatizált határokat Kárpátalján címmel készített tényfeltáró riportfilmet a TSN stábja. Arra voltak kíváncsiak, hogy mi változott a munkácsi lövöldözés óta eltelt fél évben.
Azt feszegeti a riporter, hogy lehetetlen lenne a csempész-bizniszt az ukrán és a magyar rendvédelmi szervek tudta és segítsége nélkül végezni.
A TSN stábja az ukrán-magyar határon, Kárpátalján, Beregszász és Déda környékén járőrözött, az ukrán titkosszolgálat, az SZBU munkatársaival. Az anyagból kiderül, hogy a határ menti földeket privatizálták, s a gazdáik jól felszerelt „biztonsági őrökkel” védik azokat, hogy más csempészek ne kószálhassanak arra.

Ukrajna Kárpátalja csempészet SZBU ukrán-magyar határ
Nehéz fizikai munkával sok pénzt lehet keresni

Járőrözés közben az egyik csapatra rálőttek. Az SZBU-sok, ezután behatoltak a magánterületre, és elfogták a lövöldözőket. Ahogyan a filmen is látszik, éjellátó készüléket, késeket és egy profi mesterlövészpuskát is lefoglaltak.
A dolog érdekessége, hogy a lövöldözés hangjára, egyik ország határőr egységei sem figyeltek fel, csak miután jelzőrakétát lőttek ki, érkezett ki két álmos járőr.
A kérdésre, hogy miért engedik, hogy a határsávban fegyveresek tartózkodjanak az volt a válasz, hogy ez magánterület.

Ukrajna Kárpátalja csempészet SZBU ukrán-magyar határ
A csempészek nagyon kreatívak.
0 Tovább

Két órán keresztül ömlött a gáz a robbanás előtt

Ukrajna Kárpátalja gázrobbanás Szojuz gázvezeték Lakatlan, erdős részen kapott szikrát a gáz.

Gázrobbanás történt január 1-jén Ukrajnában, Kárpátalján, Huszt mellet.
A "Szojuz" (Szövettség) gázvezeték "Horodilovka" melletti szakaszán 9 óra 55 perckor gázfolyást, nyomáscsökkenést tapasztaltak. A hivatalos jelentés szerint 12 óra 3 perckor történt a robbanás egy véletlen szikra miatt. A környéken nem tartózkodott senki, személyi sérülés nem történt.
Az Európába irányuló gázszállításban nem okoz fennakadást a vezeték kiesése.
A "Szojuz" gázvezetéket a 80-as években helyeztél üzembe, az éves gázszállítási kapacitása 26 milliárd köbméter. A felrobbant cső átmérője 142 centiméter, 65 atmoszféra a gáznyomás. Az ukrajnai szakasz hossza 1567 kilométer.

Ukrajna Kárpátalja gázrobbanás Szojuz gázvezeték A robbanás helyszíne az oltás után
2 Tovább

Ukrajna, Kárpátalja, háború!

blogavatar

Ukrajna Hírek az Ukrán háborúról, a kárpátaljai történésekről. Ukrajnai élet, politika, üzlet, Európai Unió.

Aktuális benzinár Ukrajnában

Kárpátaljai kutakon:

95-ös benzin kutak szerint
(hrivnya)

SUN OIL 23.90
ANP 23.95
UkrNafta 24.00
BRCM 23.89
Shell 26.79
Okko - WOG 26.49

92-es benzin
SUN OIL 23.40
UkrNafta 23.50
BRCM 23.29
Shell 25.79
Okko - WOG 25.49

98-as
WOG 31.49
UPG 27.00

Dízel/gázolaj
BRCM 20.99
UkrNafta 22.00
SUN OIL 21.90
Shell 24.29
Okko - WOG 23.99

Forint / Hrivnya árfolyam

1 000 forint 93,60 hrivnya
1 hrivnya = 10.68 forint
2017. június 7.

Utolsó kommentek

Reblog

Címkefelhő

Ukrajna (91),Kárpátalja (25),ukrajna (18),ukrán háború (13),Ungvár (12),ukrán hadsereg (6),Jobb Szektor (6),ukrán (6),Kijev (6),háború (5),ukrán-magyar határ (5),drón (5),verekedés (5),ukrán parlament (5),Oroszország (5),baleset (4),Kelet-Ukrajna (4),hír (4),ukrán polgárháború (4),Petro Porosenkó (4),Donyeck (4),Jacenyuk (4),dron (4),csempészet (3),ATO (3),Luhanszk (3),szemét (3),lőszerraktár (3),Ukroboronprom (3),minimálbér (3),tűz (3),hírek (3),2016 (3),korrupció (3),Berkut (3),Janukovics (3),Doneck (3),ukrán elnök (2),Petro Porosenko (2),lavina (2),Drahobrat (2),lövöldözés (2),Munkács (2),Roshen (2),Lemberg (2),dróntámadás (2),tüntetés (2),Grojszman (2),Harkiv (2),Szavcsenko (2),névváltoztatás (2),Csernobil (2),atomerőmű baleset (2),vízummentesség (2),EU (2),Krím-félsziget (2),bunker (2),Majdan (2),rendőrség (2),május 9 (2),terror (2),parlament (2),Minszki Békeszerződés (2),választás (2),ukrán kormány (2),SzBU (2),ukrán miniszterelnök (2),Mariupol (2),Donyecki Népköztársaság (2),Arszenyij Jacenyuk (2),terrortámadás (2),Odessza (2),Azov (2),benzin ár (2),migránsok (2),veszteségek (2),Kárpátok (2),okostelefon (2),miniszterelnök (1),Elektricska (1),ukrajnai segély (1),benzinkút (1),vám (1),Jaros (1),Debalceve (1),ukrajnai választás (1),vonat (1),Jótékonyság (1),ukrajnai harcok (1),választás 2016 (1),Harkov (1),Ukrajna áruház (1),fogolycsere (1),előrehozott választások 2016 (1),előrehozott parlamenti választás (1),alapítvány (1),vödör (1),Natalia Jareszkó (1),szakértői kormány (1),adó (1),terepjáró (1),Krím-félsziget megszállása (1),Luck (1),leghosszabb lakóház (1),Turcsinov (1),atomreaktor (1),Donyec (1),hadianyagraktár (1),Ökörmező (1),támadás (1),kamion blokád (1),fegyverraktár (1),Talabor-Nagy-ág vízierőmű (1),Timosenko (1),Dél-Ukrajnai Atomerőmű (1),záhonyi határátkelő (1),A-95 (1),légpárnás (1),offshor botrány (1),fogyasztó védelem (1),olaj ár (1),kelet-ukrajna (1),atomerőmű (1),védelmi tanács (1),2014 (1),benzin (1),A-92 (1),Ung (1),útlevél (1),(1),Sztalker (1),zóna (1),hágó (1),uzemanyag (1),börtön (1),Európa (1),rakéta (1),Krím (1),kihallgatás (1),oroszország (1),főügyész (1),Ukrajnai (1),tágyalás (1),hadgyakorlat (1),megmagyarázhatatlan (1),ukrajnai háború (1),magyar katonák (1),ukrajnai helyzet (1),katonák (1),divatsprint (1),betiltás (1),orosz filmek (1),haditengerészet (1),Ungvár hajó (1),HArkiv (1),vásárlás (1),remeny (1),remény (1),krisztázis (1),fagyasztás (1),boltok (1),árak (1),forradalom (1),Ájfon Szim (1),Zaharcsenkó (1),DNR (1),vízumliberalizáció (1),felvonulás (1),Gecse (1),ukrán rendőrség (1),kettős állampolgárság (1),Facebook (1),ukrajna kormánya (1),orosz kommandósok (1),felmérés (1),Mukacsevo (1),gru (1),bíróság (1),Avtomajdan (1),ukrán ügyészség (1),nyelvtörvény (1),orosz nyelv (1),szerencsétlenség (1),Ukrán Nemzeti Bank (1),CEE Confectionary Investment Limited (1),iPhone (1),Ájfon (1),cigaretta (1),akció (1),Porosenko (1),offshore (1),Zorja (1),Sahtar (1),kupadöntő (1),Szlavutics Aréna (1),azelsosprint (1),Donbasz Aréna (1),Mukács (1),adóhatóság (1),Naftogaz (1),gáz vásárlás (1),tűntetés (1),helyhatósági választás (1),tüntetés Kijev (1),blokposzt (1),Majdan Nezaviszimosztyi (1),haza védelmezője (1),Szvoboda (1),munkácsi lövöldözés (1),Dnyepropetrovsz (1),pravey szektor (1),katonák baleset (1),cigánybáró (1),ukrjna (1),roma tábor (1),útzár (1),illegális (1),kárpátaljai árvíz (1),ukrajnai árvíz (1),árvíz (1),Krim (1),krimi tatár (1),Nemzeti Polícija (1),Herszon megye (1),verekedés a parlamentben (1),verekedés ukrajnában (1),Szvatovo (1),illegális határátlépés (1),Luganszk (1),párizsi terrortámadás (1),titkosszolgálat (1),dronvideó (1),PSz (1),ukrán hávorú (1),Putyin (1),Ukrán Biztonsági Szolgálat (1),Ukrán Titkosszolgálat (1),puccs (1),ukrán szuverenitás (1),menekült (1),minszki béke (1),robbantás (1),Ukrán rádió és tévétársaság konszern (1),gázár (1),bevándorlók (1),menekültek (1),rezsi (1),nyugdíj (1),Ukrán Főügyészség (1),ukrajnai fizetés (1),Luhaszk (1),haditechnika (1),Sztuga-p (1),Sztuga (1),Alekszandr Zaharcsenkó (1),Debalcevo (1),128-as brigád (1),Alexandr Zaharcsenkó (1),Budapest ostroma (1),donyecki reptér (1),kettős állampolgár (1),Szvoboda párt (1),zavargások ukrajnában (1),Oleg Tyahnibok (1),sorozás (1),migráns (1),antiterrorista művelet (1),Luhanszki Népköztársaság (1),propaganda (1),Kelet-ukrajna (1),mesterlövész (1),Marjanka (1),háborós videó (1),ukrajnai videó (1),Volodimir Csubirko (1),üdülő (1),EBESZ (1),vesztegetés (1),uszadék (1),mobilizáció (1),katonai behívás (1),illegális szemétlerakó (1),fegyver (1),Ulrajna (1),Moszina (1),kárpátaljai megyei tanács (1),gyújtogatás (1),halottak száma ukrajnában (1),Antonov (1),ukrán fegyvergyártó (1),Donbász (1),hoax (1),böllérfesztivál (1),vicc (1),An-225 (1),határőrök (1),Selyemút (1),Kína (1),áruszállítás (1),Kaszony (1),határ (1),illegális migránsok (1),kiborg (1),Nacionalna Policija (1),gránát (1),csernobili halak (1),novarka (1),megbénították az ukrán parlamentet (1),Felkelők (1),Harkiv megye (1),harcok ukrajnában (1),RBKM (1),Leningrád Atomerőmű (1),Szolyva (1),szeparatisták ukrajnában (1),Szolyvai Emlékpark (1),vandalizmus (1),létminimum (1),átlagfizetés (1),diverzáns akció (1),hackertámadás (1),Mahír (1),Simicska Lajos (1),Magyarország (1),Viktor Janukovics (1),Orbán Viktor (1),Pravyj Szektor (1),Rahó (1),Coca-Cola (1),Pepsi (1),ukrán titkosszolgálat (1),orosz titkosszolgálat (1),fénykép (1),gázrobbanás (1),SZBU (1),Szojuz gázvezeték (1),malaclopás (1)