Ukrajnában megvernek, ha oroszul beszélsz

Ukrajna parlament verekedés nyelvtörvény orosz nyelv
Nem baráti beszélgetés!

A parlamentben nem működik a nyelvtörvény

Az ukrán parlamentben megvolt a soros verekedés, mely már-már érdektelenségbe fulladt. Most azonban nem politikai ellentétek vezettek a tettlegességig fajuló vitához, hanem az elméletileg szabad nyelvhasználat.

A plenáris ülés vegyes részében szólalt fel Alekszandr Vilkul, aki mondandóját oroszul szerette volna elmondani. Ezt úgy magyarázta, hogy ezen a nyelven összeszedettebben tudja kifejezni gondolatait.

Az ukrán parlamentben a Krím-félsziget elfoglalásáig teljesen természetes dolog volt, hogy a képviselők orosz nyelven szólalnak fel. Most azonban az ülés résztvevői nemtetszésüknek adtak hangot. Először csak fújozás formájában, majd két képviselő, Vlagyimir Paraszjuk és Jurij Timosenkó fizikailag is megakadályozta, hogy Vilkul befejezhesse felszólalását.

A képviselők huzakodásának a házelnök vetett véget, aki berekesztette az ülést. A korábbi esetekhez hasonlóan feltételezhető, hogy nem lesz semmilyen következménye a huzakodásnak.

Az ülés után Alekszandr Vilkul úgy nyilatkozott, hogy elmondatta volna ukrán nyelven is mondandóját, de mivel erre rá akarták kényszeríteni, ezért dacból nem tette.

Ukrajnában nem ritkák a parlamenti verekedések és a huzakodások a pulpitusnál.

1 Tovább

Lembergben volt a soros balhé

Ukrajna Lemberg május 9 verekedés ukrán rendőrség
Lebeszélik a rendőrök a szobordöntögetőket.

Tömegverekedés május 9.-e tiszteletére

A „Nagy Honvédő Háború” emléknapja az utóbbi években nagy jelentőséget kapott Ukrajnában, hiszen nemcsak az elnyomó szovjethatalomra emlékezteti az embereket, de az orosz-ukrán háború miatt provokációnak tartják az orosz (szovjet) egyenruhát. Lemberg városa híresen nacionalista, ezért az ottani évfordulókon előre borítékolható némi rendbontás. Ezúttal a Malanyuk téren kellett intézkedniük a rendőröknek, ahol negyven 18-30 év körüli fiatal megpróbálta ledönteni Sztepan Tudor kommunista költő mellszobrát. A tömegjelenet eredményeként két rendőr került kórházba és két tüntetőt tartóztattak le. Az egyik letartóztatott fiataltól, a rendőrök egy flóbert pisztolyt koboztak el.

A nap összegzéseként elmondhatjuk, hogy nyugodtan telt a május 9.-ei ünnep Ukrajnában. Mikolajivban mindössze egy embert kellett kórházba szállítani. Itt azért tört ki némi verekedés, mert a felvonulás résztvevőinek vörös zászlói tiltott jelképnek minősülnek Ukrajnában. A Győzelem napi felvonulás ellen tüntetők pedig szerették volna saját kezükbe venni a tiltott kommunista jelképek eltávolítását. A hírek szerint a rendőrség nem engedte eszkalálódni a konfliktust.

0 Tovább

Sztriptíz a rendőröknek Ukrajnában

Ukrajna Kárpátalja Ungvár rendőrség útlevél kettős állampolgárság
Nagy, külföldi autóval bármit lehet. (saját fotó)

Nem a kettős állampolgársággal, hanem a pofátlansággal van baj

Furcsa rendőri intézkedéseket fogok ismertetni. A mai posztban kettőről lesz szó. A hivatalos szervek képviselőivel és munkatársaival sok a baj Ukrajnában, nem szeretik, ha a rendőrök kérdőre vonják őket bármely tettükért.

Önmagában megdöbbentő volt a hír, hogy a Kárpátaljai Migrációs Hivatal vezetőjét kettős állampolgárága miatt meneszthetik, hiszen az állampolgárság megszerzését technikailag irányító vezető, nem lehetne Ukrajnában Cseh állampolgár. A részletek azért némileg más megvilágításba helyezték az ügyet.

Elöljáróban tudnunk kell, hogy az útlevelek kiadását Kárpátalján a migrációs (és hosszú nevű) osztály / szolgálat / hivatal végzi. A munkatársak és vezetők remek fizetésük mellett, a mesterségesen felduzzasztott sorok révén, az útlevéligénylőktől kisebb-nagyobb összegeket fogadnak el. Ha nem szeretnénk hónapokat várni a dokumentura, egy szolid összegértcserébe, akár két-három hét alatt is elkészülhet az utiokmány. Ha új típusú, biometrikus útlevelet akarunk igényelni, azt egyszerű halandóként lehetetlen megtenni, de egy jelentősebb összeg a megfelelő helyen csodákat mávelhet.

Ukrajna Kárpátalja Ungvár rendőrség útlevél kettős állampolgárság
A pofátlanság a legnagyobb probléma. Száz méterre található a megyei rendőrkapitányság.

Ennek a hivatalnak a jól megfizetett vezetője nem Ukrajnában beregisztrált személygépkocsit használ, hanem a lényegesen olcsóbb németországi autók között válogatott. A rendőri intézkedéskor szlovák állampolgárként igazolta magát és egy német rendszámú VW Tuareg volánja mögött ült.

Miért állították meg?

A hivatalvezetőt azonban a közlekedési szabályok semmibevétele miatt állították meg. Először behajtott egy egyirányú utcába, majd megállás nélkül áthajtott egy stoptáblánál. Magánvéleményem szerint, elvárható lenne attól az embertől, aki horribilis összegeket keres legálisan és illegálisan és külföldön beregisztrált autót vezet, hogy elkerülje az ukrán adókat, hogy legalább a közlekedési szabályokat betartsa.

Sztriptíz az utca közepén

A másik megdöbbentő eset is Ungváron történt. A rendőrök egy ittasnak tűnő autóvezető hölgyet próbáltak igazoltatni, akiről később kiderült, hogy az adóhatóság munkatársa. A hölgy a felszólításból: Mutassa az iratait! Csak annyit fogott fel, hogy Mutassa!, de a többit nézzék meg a videón.

0 Tovább

A DNR készül a katonai parádéra

Ukrajna Doneck DNR Zaharcsenkó felvonulás május 9
Készülnek a Donyecki parádéra.

A donyecki felkelők megmutatják az EBESZ megfigyelőknek a haditechnikájukat

Természetesen csak azokat az eszközöket engedik szemrevételezni, amelyek részt fognak venni a május 9.-ei felvonuláson.

Korábban az EBESZ megfigyelők ukrajnai képviselője arra figyelmeztetett, hogy a nehézfegyverzet felvonulása Luhasznkban és Doneckben megsérti a minszki egyezményt és veszélyes az állampolgárokra nézve is.

Az antiterrorista műveletek parancsnoka, szintén megfenyegette a szeparatistákat, hogy semmisnek tekintik a minszki békeegyezményt, ha nehéztüzérség fog parádézni Doneck utcáin.

A hivatalos Ukrán állásfoglalás szerint a nehéztüzérséget és a tankokat 30 kilométerre a frontvonaltól kell tárolni, így nem vehetnének részt a május 9.-ei parádén.

Korábban Olekszandr Zaharcsenkó, a Donyecki Népköztársaság önhatalmúlag kikiáltott vezetője azt nyilatkozta, hogy a Győzelem Napi felvonuláson, a második világháborút megjárt, felújított eszközök vesznek részt.

Ukrajna Doneck DNR Zaharcsenkó felvonulás május 9
Egy régi, II. világháborús tank....

Közben zajlanak a katonai parádé próbái, melyről több képet és videót közöltek a DNR hírportáljai. Döntse el Ön, hogy régi vagy új haditechnikát vonultatnak fel Doneckben.

0 Tovább

Hivatalos: vízummentességet kaphat Ukrajna

Ukrajna EU vízummentesség vízumliberalizáció
Hónapokat kell várni az új útlevélre.

Az Európai Bizottság megindította a vízumliberalizációs folyamatot Ukrajna számára

Dimitrisz Avramopulosz az Európai Bizottság migrációs és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős biztosa ma bejelentette, hogy hivatalosan megindítják az eljárást, mely végén a biometrikus útlevéllel rendelkező ukrán állampolgárok vízummentesen utazhatnak az Európai Unió területén.

Az Európai Bizottság döntése ezután az Európa Tanács elé kerül véleményezésre. A törvényt minden tagállamnak elkel fogadnia, ez elég hosszú folyamat lehet. Ha a tagállamok zöld utat adnak a javaslatnak, azt még egyszer véleményeznie kell az EU jogi és szabadságjogokért felelős bizottságának.

 A biztos szerint a folyamat néhány hónapon belül eredményesen zárulhat.

Az Ukrajnai vízumliberalizációs folyamat 2008-ban kezdődött és a 2014-ben kirobbant polgárháború kétségessé tette annak megvalósulását. Az Európai Unió vízumliberalizációs állásfoglalását Ukrajnával kapcsolatban itt olvashatja el.

0 Tovább

Ukrajna, Kárpátalja, háború!

blogavatar

Ukrajna Hírek az Ukrán háborúról, a kárpátaljai történésekről. Ukrajnai élet, politika, üzlet, Európai Unió.

Aktuális benzinár Ukrajnában

Kárpátaljai kutakon:

95-ös benzin kutak szerint
(hrivnya)

SUN OIL 23.90
ANP 23.95
UkrNafta 24.00
BRCM 23.89
Shell 26.79
Okko - WOG 26.49

92-es benzin
SUN OIL 23.40
UkrNafta 23.50
BRCM 23.29
Shell 25.79
Okko - WOG 25.49

98-as
WOG 31.49
UPG 27.00

Dízel/gázolaj
BRCM 20.99
UkrNafta 22.00
SUN OIL 21.90
Shell 24.29
Okko - WOG 23.99

Forint / Hrivnya árfolyam

1 000 forint 93,60 hrivnya
1 hrivnya = 10.68 forint
2017. június 7.

Utolsó kommentek

Reblog

Címkefelhő

Ukrajna (92),Kárpátalja (25),ukrajna (18),ukrán háború (13),Ungvár (12),ukrán hadsereg (6),Jobb Szektor (6),ukrán (6),verekedés (6),Kijev (6),drón (5),ukrán-magyar határ (5),háború (5),ukrán parlament (5),Oroszország (5),dron (4),baleset (4),Kelet-Ukrajna (4),ukrán polgárháború (4),Petro Porosenkó (4),Donyeck (4),hír (4),Jacenyuk (4),Doneck (4),csempészet (3),Luhanszk (3),lőszerraktár (3),Ukroboronprom (3),szemét (3),minimálbér (3),2016 (3),tűz (3),korrupció (3),Janukovics (3),ATO (3),Berkut (3),hírek (3),Roshen (2),Munkács (2),lavina (2),Petro Porosenko (2),ukrán elnök (2),Drahobrat (2),lövöldözés (2),Lemberg (2),tüntetés (2),Grojszman (2),vízummentesség (2),Szavcsenko (2),Harkiv (2),névváltoztatás (2),Csernobil (2),atomerőmű baleset (2),EU (2),dróntámadás (2),Krím-félsziget (2),bunker (2),Majdan (2),rendőrség (2),május 9 (2),parlament (2),terror (2),Minszki Békeszerződés (2),választás (2),okostelefon (2),veszteségek (2),Mariupol (2),Azov (2),ukrán miniszterelnök (2),Arszenyij Jacenyuk (2),Odessza (2),benzin ár (2),SzBU (2),terrortámadás (2),Kárpátok (2),Donyecki Népköztársaság (2),ukrán kormány (2),migránsok (2),Natalia Jareszkó (1),miniszterelnök (1),szakértői kormány (1),ukrajnai választás (1),Elektricska (1),Jaros (1),Ung (1),vödör (1),Harkov (1),vonat (1),ukrajnai segély (1),alapítvány (1),előrehozott választások 2016 (1),fogolycsere (1),előrehozott parlamenti választás (1),választás 2016 (1),adó (1),vám (1),offshor botrány (1),ukrajnai harcok (1),Jótékonyság (1),záhonyi határátkelő (1),Turcsinov (1),Talabor-Nagy-ág vízierőmű (1),Luck (1),Timosenko (1),védelmi tanács (1),leghosszabb lakóház (1),Krím-félsziget megszállása (1),kamion blokád (1),fegyverraktár (1),támadás (1),Ökörmező (1),hadianyagraktár (1),Donyec (1),atomreaktor (1),2014 (1),olaj ár (1),benzinkút (1),Mukács (1),Debalceve (1),légpárnás (1),fogyasztó védelem (1),kelet-ukrajna (1),benzin (1),Dél-Ukrajnai Atomerőmű (1),A-92 (1),A-95 (1),atomerőmű (1),terepjáró (1),kettős állampolgárság (1),hágó (1),(1),Sztalker (1),uzemanyag (1),Európa (1),ukrajnai háború (1),börtön (1),zóna (1),rakéta (1),Ukrajnai (1),kihallgatás (1),oroszország (1),tágyalás (1),megmagyarázhatatlan (1),Krím (1),hadgyakorlat (1),magyar katonák (1),remény (1),orosz filmek (1),betiltás (1),ukrajnai helyzet (1),Ungvár hajó (1),haditengerészet (1),állatsprint (1),állat (1),katonák (1),divatsprint (1),fagyasztás (1),krisztázis (1),remeny (1),árak (1),boltok (1),HArkiv (1),vásárlás (1),főügyész (1),forradalom (1),felvonulás (1),Zaharcsenkó (1),DNR (1),útlevél (1),Ukrajna áruház (1),nyelvtörvény (1),ukrán rendőrség (1),vízumliberalizáció (1),Facebook (1),gru (1),orosz kommandósok (1),felmérés (1),bíróság (1),ukrán ügyészség (1),ukrajna kormánya (1),Avtomajdan (1),orosz nyelv (1),Sahtar (1),iPhone (1),szerencsétlenség (1),Ukrán Nemzeti Bank (1),Ájfon (1),akció (1),Ájfon Szim (1),cigaretta (1),CEE Confectionary Investment Limited (1),Porosenko (1),kupadöntő (1),Zorja (1),Szlavutics Aréna (1),Donbasz Aréna (1),offshore (1),azelsosprint (1),Mukacsevo (1),vesztegetés (1),Naftogaz (1),gáz vásárlás (1),tűntetés (1),helyhatósági választás (1),tüntetés Kijev (1),blokposzt (1),Majdan Nezaviszimosztyi (1),haza védelmezője (1),Szvoboda (1),munkácsi lövöldözés (1),Dnyepropetrovsz (1),pravey szektor (1),katonák baleset (1),cigánybáró (1),ukrjna (1),roma tábor (1),útzár (1),illegális (1),kárpátaljai árvíz (1),ukrajnai árvíz (1),árvíz (1),Krim (1),krimi tatár (1),Nemzeti Polícija (1),Herszon megye (1),verekedés a parlamentben (1),verekedés ukrajnában (1),Szvatovo (1),illegális határátlépés (1),Luganszk (1),párizsi terrortámadás (1),titkosszolgálat (1),dronvideó (1),PSz (1),ukrán hávorú (1),Putyin (1),Ukrán Biztonsági Szolgálat (1),Ukrán Titkosszolgálat (1),puccs (1),ukrán szuverenitás (1),menekült (1),minszki béke (1),robbantás (1),Ukrán rádió és tévétársaság konszern (1),gázár (1),bevándorlók (1),menekültek (1),rezsi (1),nyugdíj (1),Ukrán Főügyészség (1),ukrajnai fizetés (1),Luhaszk (1),haditechnika (1),Sztuga-p (1),Sztuga (1),Alekszandr Zaharcsenkó (1),Debalcevo (1),128-as brigád (1),Alexandr Zaharcsenkó (1),Budapest ostroma (1),donyecki reptér (1),kettős állampolgár (1),Szvoboda párt (1),zavargások ukrajnában (1),Oleg Tyahnibok (1),sorozás (1),migráns (1),antiterrorista művelet (1),Luhanszki Népköztársaság (1),propaganda (1),háborós videó (1),Kelet-ukrajna (1),mesterlövész (1),ukrajnai videó (1),üdülő (1),kárpátaljai megyei tanács (1),Volodimir Csubirko (1),Marjanka (1),EBESZ (1),illegális szemétlerakó (1),uszadék (1),mobilizáció (1),fegyver (1),Moszina (1),adóhatóság (1),Ulrajna (1),gyújtogatás (1),Kína (1),Donbász (1),halottak száma ukrajnában (1),Antonov (1),hoax (1),vicc (1),malaclopás (1),böllérfesztivál (1),ukrán fegyvergyártó (1),An-225 (1),áruszállítás (1),Selyemút (1),Kaszony (1),illegális migránsok (1),határőrök (1),határ (1),katonai behívás (1),kiborg (1),megbénították az ukrán parlamentet (1),gránát (1),csernobili halak (1),Felkelők (1),harcok ukrajnában (1),diverzáns akció (1),Harkiv megye (1),novarka (1),RBKM (1),Szolyvai Emlékpark (1),Szolyva (1),szeparatisták ukrajnában (1),vandalizmus (1),átlagfizetés (1),Leningrád Atomerőmű (1),létminimum (1),hackertámadás (1),orosz titkosszolgálat (1),Viktor Janukovics (1),Mahír (1),Simicska Lajos (1),Orbán Viktor (1),Rahó (1),Nacionalna Policija (1),Pravyj Szektor (1),Magyarország (1),Coca-Cola (1),fénykép (1),ukrán titkosszolgálat (1),gázrobbanás (1),Szojuz gázvezeték (1),Pepsi (1),SZBU (1),Gecse (1)